Kiadó: Valse Sinistre Prod.
Weboldal: myspace.com/bardoband
Kiadás éve: 2008
Stílus: Atmospheric Doom Metal
Az úgynevezett „szobaprojektekhez” mindig is kíváncsian álltam hozzá, hiszen nincsenek meg a bandákban lévő demokrácia – vagy más által diktált szabályok – okozta kötöttségek, a művész szabadon kifejezheti gondolatait úgy, ahogyan ő szeretné. Ez persze gyakran lehet a hátulütője is a dolgoknak, hiszen találkoztam már nem egy olyan projecttel, aminek értelme csupán az időtöltés, illetve a zenész nevének népszerűsítése volt. Erről azonban szó sincs a magyar metal zenei underground egyik feltörekvő zenei polihisztorának, Khrulnak legújabb projectjének bemutatkozó EP-jén. Eleve kíváncsi voltam arra, hogy vajon tudhat-e újat mutatni egy ennyi – igényes és minőségi – zenekarban megfordult zenész, vagy esetleg egy kellemes egyvelegét kapjuk eddigi munkáinak, a promóciós lapból azonban kiderül, hogy inkább az előbbi, ezek a személyes érzelmek által ihletett dalok ugyanis semmelyik projectjének arculatába nem illettek.
Egyébként a CD mellé mellékelt kísérőlap inkább tekinthető afféle motivációs levélnek, mint hagyományos promóciós lapnak, érdekes volt olvasgatni, és látatlanban is megnőtt a szimpátiám az anyag iránt pusztán a hozzáállás miatt. Mind a név (aminek a jelentésének érdemes utánanézni), mind a külcsín tudatosan minimalista és végletes egyaránt, ezzel – mint ő is említi – kiemelve a lényeget, magát a zenét. A daloknak nincsenek szövegei, mint ahogy címei sem, csupán indexekkel látja el őket, hogy ne vonja el a figyelmet és ne próbálja az ember előre elgondolni, hogy miről is szólhat a szám, mert a Bardo jelentéséből adódóan is az egészet mindenféle prekoncepció nélkül, hallgatás közben kell átélni. Ezt elősegíti az instrumentalitás is: az első, litanikus dal kivételével minden vokáltémát gazdag hangszerelés helyettesíti.
Ez az említett „Kyrie eleison”-tétel egyébként igazán remekbeszabott, Palestrina sem írhatta volna meg szebben és fennköltebben, ennél megkapóbb felvezetést pedig keresve sem lehetne találni ehhez az EP-hez. Ezek után pedig 20 percnyi atmoszferikus élvezet jön, amely ha megfelelő hangulatban találja el az embert, akkor nagyon megindító tud lenni, ha azonban csak úgy hallgatja, akkor is megfelelő, de semmi esetre sem unalmas, mint ahogy azt Khrul a levélben előrevetítette. Igaz, a témák finoman szólva sem ultrakomplexek, de nagyon jól meg lettek írva, egyszerűen jóleső érzés hallgatni bármikor, bármilyen esetben. Például mindjárt az „1” című tétel is egy nagyon egyszerű de hangulatosra megírt gitárleadre épül, és éppen ezért könnyen meg is ragad az ember fejében. A számok valóban hangulatfüggők, de nem olyan értelemben, mint ahogyan az a kísérőlevélben szerepelt, hanem úgy, hogy a pillanatnyi érzelmi állapottól függ, hogy éppen fennköltnek, monumentálisnak vagy pedig melankolikusnak és kissé depresszívnek érezzük a Bardo zenéjét. Ezt a kettősséget főként az „1”-nél és a „4”-nél éreztem, utóbbinak a félakusztikus-szimfonikus kezdése a lemez egyik csúcspontja nálam, ha az atmoszférát vesszük alapul. Khrul egyébként a Bardo zenéjét a Hypocrisy epikus dalaihoz és a (régi) Katatoniához hasonlítja, amiben van némi ráció – nekem még olykor a Draconian neve ugrott be -, de igazából ha a témák még hasonlítanak is egy-egy bandára (mint például a „2”-ben lévő tiszta gitár a DSD együttes Disorganic Orgasm című számának akusztikus kiállásához), nem lehet egy dalnál sem egyértelmű hasonlóságot felfedezni, van egyféle egyedi íze a Bardo zenéjének, ami körvonalazhatatlan.
Szerencsére az egész anyag tempója ellenére sodró, és könnyen elfeledteti velünk a lemez apró hibáit. Egy-két kevéssé jól eltalált témán könnyen átsiklik az ember a hatás miatt, a nem túl profi hangzáson pedig hamar túl tudja magát tenni az ember. Bár azért én kíváncsi lennék, hogy legalább egy élő dobbal hogy szólna az egész, mert talán a dobgép hangja az, ami leginkább demoralizáló, és amely kissé „vázlat-hangzássá” teszi az egészet, de még ahhoz is hozzá lehet szokni. Igaz, ebben nincs semmi szemrehányás, tudom, hogy az anyagi lehetőségek korlátozottak, de megemlíteni muszáj. És ki tudja, talán egy profi felvétellel könnyebben lekerülhetne a „rétegzene” címke róla, mert szerintem ebben a zenében van olyan potenciál, hogy ne csak a metal/rockzenét kedvelőknek tetsszen, igaz, az afféle kompromisszummal lehet, hogy épp a varázsát vesztené el.
A végső értékelés és pontszám persze nem ezért nem maximális, egyszerűen ez egy olyan lemez, hogy minden attitűdnél mást gondolok róla. Van amikor elvarázsol, van amikor „csupán” nagyon jó érzés hallgatni. A pontozásnál igyekeztem objektív maradni, még akkor is, ha tudom, hogy gyakrabban elő fogom venni, mint néhány magasabb pontra értékelt lemezt. Összességében pedig ha nem tudnám, hogy a lemez pillanatnyi érzelmi állapotok szüleménye, nem pedig egy előre megtervezett project, azt mondanám, hogy igazán ígéretes az, amit a Bardo csinál. Mivel azonban ezeket a személyes élményeket nem lehet előre betervezni, ezért – ahogy a levélben is áll – nem lehet tudni, hogy lesz-e folytatása. Így én csak abban reménykedem, hogyha Khrul hasonlóan olyan mély érzelmi állapotba kerül, amelyet már csak valami ehhez hasonló formába tud önteni, akkor ne szerénykedjen, ne vonakodjon, mert az ilyen módon kifejezett érzelmekkel/élményekkel nem csak magán segít.
Tracklist:
1. 0.
2. 1.
3. 2.
4. 3.
5. 4.