Kiadó: Metal Blade Records
Weboldal: http://battlecrossmetal.com/
Kiadás éve: 2011
Stílus: Melodic Thrash / Death
Brief Sum: An energy bomb with full of ideas. This album is a must for riff-lovers and headbangers.
Fiatalok, tele dinamikával, ötletekkel, mely friss vért és színt hoz az extrém zenék világába. Az utóbbi hetekben szép számmal botlottam olyan zenekarokba, akikre az előző kitétel maximálisan vonatkoztatható. (Lehet, hogy csak szimplán szerencsém volt az új titánokkal?) Bár a michigani ötös nem napjainkban alakult, mert meg van már vagy nyolc éve, hogy hivatalosan létezik a banda, de az első nagylemezük megjelentetése 2010-ig váratott magára. Hogy mivel töltötték az ezt megelőző éveket a srácok, arról nincs információm. Tény, hogy nem kapkodták el a világ előtti megmérettetésüket. Idén pedig a saját kiadásban megjelentett Push Pull Destroy albumot a Metal Blade Records égisze alatt újra kiadták más címmel, szinte ugyanazzal a tracklistával.
A Battlecross feszes, pörgős nem ritkán kimondottan agresszív zenéjét alapvetően thrash metalként lehetne elkönyvelni. Lehetne, ha hanyag módon, csak felületesen, egy-két számba belehallgatva szeretnénk képet kapni a zenészek munkájáról. Mert bizony színesebb a repertoár ahhoz, hogy egy címkével el lehessen intézni a skatulyázást. A Metal Blade Records és a banda honlapján is bele lehet futni abba a kifejezésbe, hogy „Blue Collar Thrash Metal”, amely magyarul annyit tesz: Kék Galléros Thrash Metal… Szóval lehet ezt csűrni-csavarni, de számomra inkább a groove jegyek jelentősek, amelyek gyakran „panterás zenei megoldásokkal” haverkodnak. A nagy technikázások közepette, azért szerencsére tradicionális heavy metal lazulások, finomkodások is tetten érhetők az anyagon. Tehát az előzőeket összegezve, sokkal modernebbek, változatosabbak annál, hogy egy-két szóval el lehessen őket intézni. Tony Asta és Hiran Deraniyagala gitártudománya lenyűgöző, azonnal feltűnik, hogy ezek azok a srácok, akik még a klotyóra is gitárral járnak. Emlékezetes szólókat is bele csempésznek a dalokba, amelyek még inkább elmélyítik a hallgató és a kiadvány közötti kapcsolatot. Don Slater pedig nem kivagyiságból használ a négyhúros mellett öt-, és héthúros basszusgitárt. A Don fiú nem elégszik meg az amúgy sem szimpla alapokkal, hanem rendesen megdolgoztatja a hangszerét. Néhány dalban a játéka számomra D.D. Vernit idézte az Overkillből. Aztán itt van még az igencsak fiatal Kyle Gunther, aki első ránézésre az amon amarthos Johan Hegg ikertesója is lehetne, csak még jó pár kilót és az évek ráncait magára kellene szednie. Bevallom, a thrashes vokálja annyira nem fogott meg, de amikor deathesen mélyíti a hangját, azzal már eléggé elvagyok.
Nehéz lenne kiemelni dalokat a többi rovására, mivel mindegyiket igazi tűz, borzasztó nagy energia járja át, nem beszélve a rengeteg apró ötletről (pl. érdekesek a számok közötti crossfadek), de talán mégis annyit megjegyeznék, hogy a klipes Push Pull Destroyhoz képest a Better Off Dead vagy a Misery impresszívebb töltéssel bír. Azaz, ha nagyon boncolgatni akarnám szerzeményeket, akkor esetleg sorba lehetne tenni őket hatás szempontjából, de igazából ennek túl sok értelmét nem látom. Ha a komplett egészet nézem, akkor egy fantáziadús, élvezetes energiabombát vehet kezébe az érdeklődő. Riff-függőknek, headbangereknek kötelező!
SAMPLE:
MySpace link
Tracklist:
1. Pursuit of Honor 0:37
2. Push Pull Destroy 3:35
3. Kaleb 3:39
4. Deception 3:28
5. Man of Stone 3:47
6. Breaking You 3:55
7. Rupture 3:49
8. Leech 2:46
9. Better Off Dead 4:10
10. Misery 4:49
11. Forshadowing 1:41