Lemezismertetők

BEDWELMING – Örökös Körforgás (demo)

Kiadó:

Weboldal: www.bedwelming.tk

Kiadás éve: 2006

Stílus: Black Metal

 

 

 

 

A Bedwelming egy pár éve alakult egri black metal zenekar. A honlapjuk és zenéjük alapján maximálisan sátánizmus és istenkáromlás lehet a szemléletük. Az elszántság és lelkesedés teljes mértékben látszik a bandán. Nos, a zenén van még mit javítaniuk. Idáig ez az első demójuk, amit házi gondozásban rögzítettek. Tehát ebből is lehet következtetni, hogy a hangzás nem túl jó, bár azért élvezhető és így megmarad a true hangzása. A dobos teljesítménye és hangzása szerintem pocsék (azóta már dobost is cseréltek). A gitárjáték tűrhető, bár helyenként ez is tud idegesítő lenni a hangzás miatt. Talán a billentyű és az ének, ami egy kicsit jobbnak számít. Az „Örökös körforgás” demó nevezhető egy kezdetleges korai próbálkozásnak, de azért megvan bennük a remény, hogy egy jobb hangzással elkészítenek egy minőségi muzsikát és azzal már nagyobb sikereket tudnak elérni.

A „Gonosz lélek” -ben az előre hozott billentyűtéma kellő sötétséget és vezérfonalat ad a muzsikának, de a dob itt is elég gyenge sajna:( Talán ezt a számot lehetne a legjobbnak nevezni, még ha nem is tökéletes. A demón egy Carpatian Forest feldolgozás is helyet kapott, a „Journey Through…” Kicsit távol áll a dolog az éjsötét fekete gyémánt kiválóságaihoz, de annyira azért nem rossz próbálkozás. Nem kell nagyon rossz és pocsék zenére gondolni, mert én érzek bennük egy olyan erőt, ami sikeresebbé teheti a bandát és ez csak egyfajta kezdés és jeladás a gonosz jelképeként. Limitált példányszámban jelent meg a demó, úgyhogy érdemes beszerezni, mert még később nagy kincsnek számíthat!

Tracklist:

1. Örökös Körforgás
2. Gonosz lélek
3. Gyászos Agónia
4. Journey Through… (Carpathian Forest cover)
5. Titkok a Sűrű Ködben

Pontszám: 5.5

Kapcsolódó cikkek

Bedwelming Interjú

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek