Kiadó: Kolony Records
Weboldal: www.belakorband.com
Kiadás éve: 2012
Stílus: Melodic Death metal
Brief Sum: Latest album of the Melbourne five’s melodic machinery. It contains long tracks, drawn-out song fragments and disturbing monotony. Recommened only for biased fans!
Idegesített ez a lemez! Mégpedig olyannyira, hogy ha nem kellett volna kritikát írni róla, akkor szó nélkül lekapcsolom, és egy perc múlva már az együttes nevére sem emlékszem. Ám nem leszek máris ilyen kegyetlen, mivel előbb fel kéne sorakoztatni azokat az érveket, amelyek igazolják, hogy miért keletkeztek ilyen irányú érzéseim a Be’lakor harmadik kiadványával kapcsolatban. Haloványan még dereng az első, amely a The Frail Tide elnevezést kapta. Attól sem kaptam hátast, sőt, kerek képet adott az együttes legfőbb vonásairól: érdekes kezdések, amelyek ritkán folytatódnak jól, és a végekre már belehal az ember a monotonitásba. Ezúttal sem történt másképp.
Az albumot nyitó, majdnem 9 perces Abeyance után jegyzetet kellett elővennem, ha nem akartam elveszni ebben az általuk kreált, sablonos metalgépezetben. A Remmants-szal kapcsolatban így a következőket írtam le: post elemek az elején, amelyek egész jónak mutatkoznak, ezt követi a szám bevezető része, amelynél hirtelen bevág egy kiszámíthatatlan váltás. George Kosmas hörgése nem valami izgalmas és összecsapott a zárás. Sejteni lehet ezek után, hogy milyen „szerzeményekkel” találkoztam még az albumban. A Fraught hangulatos kezdését egyfajta belassulás követi, ami ugyancsak jól folytatódik, de George vokálja végül üres frázisokba fordul át, és már nem is lehet igazán tudni, hogy a dalnak mi a mondanivalója. Az Absit Omen vonós kezdése epikus formát ölt ugyan, mindezt azonban elrontja a hangulatos rész/vacak rész végeláthatatlannak tűnő váltogatása. Mintha két kisgyerek dobálna egymásnak egy labdát. Ami egyedül kiemelhető (és csak a rövidsége miatt!), az a To Stir the Sea című átvezető. Az In Parting és a The Dream and Waking első percében az együttes még mutatja, hogy bizony tudnának ők, ha akarnának, ámbár akkor sem érthető, hogy ezeket az igen hangulatos kezdéseket miért kell átcsapni a monotonitásba. A By Moon and Star ötletes indítása miatt már-már reménykedtem egy elkülöníthető Be’lakor alkotásban, a csoda viszont elmaradt. A szám elnyújtott vége sem hozott semmilyen emlékezetes momentumot.
Értékelés: Sok tételükben az első egy perc még igen, aztán a maradék hét-nyolc már valamiért nem. Ha George Kosmas nem üvöltene a dalaikban, akkor sem változna a színvonaluk. Ugyanolyan hosszú, monoton, elcsépelt és felesleges produkciókat hoznának létre. Ötös kategória!
SAMPLE:
YouTube link
Tracklist:
1. Abeyance
2. Remnants
3. Fraught
4. Absit Omen
5. To Stir the Sea
6. In Parting
7. The Dream and the Waking
8. By Moon and Star
2 hozzászólás
Ember, te haragszol ezekre a zeneszekre? Probalj mar meg legalabb objektiv lenni, vagy ha nem megy, huzz innen a picsaba, es ne posztolj tobb ilyen frocsogest.
Tisztelt Lapaj, kulturáltabban is el lehet küldeni egy kritikust a p*csába 🙂 Amúgy kérdésedre a válaszom igen, mert sok együttest sürget a kiadója, és ők ahelyett, hogy igazán nekiülnének jó nótákat írni, inkább kiadnak „valamit” a kezükből. Ezek többnyire vagy önmásolatok, vagy csak összecsapott produkciók, és ezzel meg van oldva a problémájuk. A Be’lakor-ral kapcsolatban is ezt érzem, hallgattam az első lemezüket, és nem véltem rossznak. De hogy 5 év elteltével is kb. ugyanazt adják ki magukból? Na ne haragudj, de ez így már nem…
Javaslom, hogy nézz utána a Skyfire nevű bandának. 2004-ben megálltak a Spectral c. lemezükkel és 2009-ig semmivel nem rukkoltak elő. Ezt a döntést igazolta a Fractal EP, és az Esoteric, amelyek megvilágításba helyezték, hogy miért kellett így tenniük. Szóval ha ők képesek voltak erre, akkor a többiek miért nem? 🙂