BENEDICTUM – Dominion

Kiadó: Frontiers Records

Weboldal: myspace.com/benedictum

Kiadás éve: 2011

Stílus: Heavy metal

Brief Sum: It is a delight to hear an excellent piece of music that is raised even higher by the performance of the singer. Only the greatest can achieve this. Veronica Freeman plays with her tones, and pours out the sounds with a hypnotic power. And when she’s not hypnotizing, she’s moving and bringing down mountains. The other person responsible for the diversity is the songwriter-guitarist Pete Wells. It is astonishing how much color and ideas he can bring into his riffs, how versatile a composer he is, how he achieves to be so modern and classical at once, without shattering the unity of the album.

Bármennyire is hihetetlen, hogy nem egy belém fészkelt idétlen hímsoviniszta ideológia mondatja velem: fenntartásaim vannak a női énekesekkel kapcsolatban. Sajnos többnyire előre meg lehet jósolni, milyen stílusban, mit hallhatunk majd. Újra és újra. Nem vagyok egy Nostredamus, de szinte mindig beigazolódik a jóslatom. Szerencsére vannak kivételek. Ahogy ezúttal is. De ilyenkor akkora meglepetés ér, hogy az államat a földön keresgélem. Örvendetes tény, amikor a kivétel erősíti a szabályt.

Abban az esetben, ha death vagy black metal bandáról lenne szó, akkor sokkal kiszámíthatóbb lenne az előző bekezdésben felvázolt ok – okozati következtetés. De jelen esetben egy heavy-power metal zenekarról van szó. Ráadásul nem a világ egy eldugott szegletén, a kommersz „kulturális” hatások melegágyától távol működő zenekarról, hanem a napfényes Kaliforniát hazájának mondó csapatról. Az csak hagyján, ha egy női frontemberen jól áll a bőrszerkó, de ha erőszeretettel pattan egy chopper nyergére az már sejteti, hogy nem az a „töröld ki a könnyeket a szememből, mert elmosódik a sminkem”-féle hölgyemény. De ez önmagában még édeskevés lenne az üdvösséghez. Vagy a tíz ponthoz. Elég gyakran találkozom azzal a jelenséggel, hogy a kitűnő zenét hazavágja az énekes, amint megszólal. Az viszont tényleg eseményszámba megy, ha a kitűnő zenét még tovább emeli az énekes teljesítménye. Erre csak a legnagyobbak képesek, vagy voltak képesek. Mint a nemrégiben elhunyt Ronnie James Dio. A Dominion hallgatása közben többször az az érzésem volt, mintha Dio-t hallanám, mert Veronica Freeman ugyanúgy játszik a hangszínekkel, szintén hipnotikus erővel ontja magából a hangokat. Ha éppen nem hipnotizál, akkor meg hegyeket mozgat, dönt le. De ennyivel nem merül ki a repertoár, kérem szépen, ez a hölgy akár a Blondie Debbie Harry-jét idéző finomságoktól a death metalos hörgésig bármit hibátlanul fel tud vonultatni. Nem is tudom, hogy mikor hallottam utoljára ennyire változatos, gazdag vokállal megáldott lemezt, amelynek minden perce szórakoztató. A változatosság másik felelőse a frontember Veronica mellett a társalapító és egyben dalszerző-gitáros Pete Wells. Ledöbbentő, hogy mennyi színt, mennyi ötletet képes belevinni a riffjeibe, mennyire sokoldalú zeneszerző, hogyan képes ennyire modern és klasszikus is lenni egyszerre, anélkül, hogy megbontaná az album egységét. A munkája legjobb bizonytéka annak, hogy Pete-t is nyugodtan be lehetne sorolni a gitárhősök kategóriájába, bár ő nem érzi legyűrhetetlennek azt a késztetést (már, ha van neki), hogy nyolc-, tízperces gitárszólókkal törje szét a dalokat. Nem mintha nem lennének fergeteges, epikus gitárszólók, de csak arányos mértékben, pont annyi, amit a dal elbír. Tony Diaz, aki a billentyűfutamokért felelős, sem cselekszik másképp. Vagy felvezeti a dalokat, vagy finom szinti szőnyeggel a hangulatot teremti meg. De akkor már ne hagyjam ki a dobos Paul Courtois és a basszer Chris Shrum nevét se, akik finom, pontos ritmusaikkal megteremtik a többiek számára a biztos alapokat. Paul nem sajnálja a kétlábdobot sem, ahol a téma és a hangulat engedi, ott bizony felpörögnek a lábak is.

Ahogy a hallható szerzemények sem tipikus power anyag benyomását keltik, úgy a borító sem direkt erre a stílusra utal. Komor és sötét zene elővetülését hívatott sugallni. Még ha nem is pokol kénköves bugyráról szólnak a számok, attól még nem a happy-sunshine jegyében fogantak a dalok, sőt bulizós, sörkorsó emelgetős tételekről sem számolhatok be. Egyfajta progresszív megközelítés sokkal inkább jellemzi a szerzeményeket, mind a szövegeket, mind a dalszerkezetet illetőleg. Amikor már azt gondoljuk, hogy hallottunk mindent, akkor még érnek meglepetések. A lemez utolsó percei is tartogatnak felemelő pillanatokat. Nem vitás, egy kuriózumot, hiánypótló anyagot vehet a kezébe az, aki a Dominion beszerzése mellett dönt.

Tracklist:

1. Dominion
2. At The Gates
3. Seer
4. Grind It
5. Prodigal Son
6. The Shadowlands
7. Beautiful Pain
8. Dark Heart
9. Bang
10. Loud Silence
11. Epsilon
12. Sanctuary (Bonus Track)
13. Overture/The Temples of Syrinx (Bonus Track)

Pontszám: 10

Kapcsolódó cikkek

Hot News: Us metal rising stars Benedictum to unleash their fourth album “Obey” on Frontiers in December

NorthWar

Hot News: Benedictum – New albums

NorthWar

BENEDICTUM – Seasons Of Tragedy

Forest

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár