Kiadó: Pure Rock Records
Weboldal: www.billiondollarbabies.nu
Kiadás éve: 2011
Stílus: Hard Rock / Glam
Ha valaki esetleg még nem tudná, a BDB egy újabb svéd hard rock, glam banda. Úgy látszik, a jóléti társadalom bőszen termeli ki a kócos, bőrös lázadókat, a nem túl barátságos éghajlat pedig az LA hangulatú csajozós muzsikát a stílus kedvelőinek legnagyobb örömére. A csapat saját kiadású, 2005-ös, Stand Your Ground EP-jével és az azt követő rengeteg koncerttel alapozta meg ismertségét, hírnevét és szerzett újabb és újabb tapasztalatokat. A 2008-as Sweden Rock Festivalon a kevés szerződés nélküli, független banda egyikeként, minden szinten kiváló visszajelzéseket kapva játszhatták fogós kórusokkal tűzdelt egyszerű hard rockjukat, energikus és bombasztikus élő formát mutatva. Így gondolta a kiadó is, vélvén, hogy a Kiss és a Mötley Crüe között elhelyezkedő zenéjük új sztárrá avathatja őket. Hiszen a csapatban minden megvan, ami kellhet: energia, karizma és a megfelelő hozzáállás is.
Bennem korábbi anyagaik ködös emlékképei alapján tökös rock muzsika és azt energikusan toló csapat képe ötlött fel a lemez egyszerű, de a címhez illő borítóját látva, és tulajdonképpen nem kellett csalatkoznom.
Sleaze-es érzésű dal a Boys Night Out, a fúvósok azonban felhígítják és sanzonossá, showzenévé teszik a nótát. Egy sóhajtás erejéig felrémlik, hogy a Kiss is követett el ilyesmit anno. Mindenképp meglepő nyitány, de végül is szerethető, kissé meglepő hangszerelésével és ragadós dallamaival együtt. De csak többedik hallásra, nagyobb hangerőnél kezdett működni nálam. A következő, rockosabb, igazi gitárszólóval megspékelt Highest Mountain már sokkal előbb és inkább, ahogy a szaxofonszólóval (újabb meglepetés, s bár nem vagyok a hangszer rajongója, itt jól szerepel) kezdő és a stílusban megkövetelt óóózással fűszerezett, középtempós, bólogatós Restless Minds is. Szerencsére nem marad el tőlük a kicsit modernebb felfogásban fogant, harapósabb riffeket és kiabálósabb éneket is hozó Lose It sem, mely lényegesen súlyosabb, ösztönösebb, mint azt az első dal után akár csak sejteni, vagy remélni is lehetett vagy mertem volna. A lemez csúcspontja számomra a klasszikus hard rock/glam eszközökkel és szellemben létrehozott Key To My Heart, mely szinte hibátlanul adja azt, amit eredetileg vártam a srácoktól: karcos gitárokat, fülbemászó melódiákat, jó értelemben vett slágerességet. 90-ben, e dalt hallva, esetleges klipjét látva tini lányok milliói rohantak volna a lemezboltokba, és persze a banda koncertjeire. Gyanítom, rossz soruk azért így se lesz a fiúknak… J
Szaggatott, grúvos, be-belassulós tétel a Second Time Around, melyet én nem annyira kultiválok, talán erős deja vu-je miatt sem. Nem úgy, mint a laza rock ’n’ roll Right On Time-ot, mely könnyedségével, kolompjával, kórusaival a Pretty Boy Foyd-ot juttatja eszembe, és akkor a bárzongorás betétet még nem is említettem. Nagy királyság. A korábbi EP-címadó dal, a visszafogottabb tempójú, lüktető Stand Your Ground nálam a gyengébb szerzemények közé tartozik, de a végén a refrén alá bekúszó szólóra úgy vélem, érdemes figyelni. Zsíros riffel indul és kis híján kilóg a sorból a kicsit marcona, mélyebb tónusú énektémákkal operáló Ninteen Ninty Four, de refrénjében ez is kicsit könnyedebb. Ahogy a záró, verzék alatt kiszellősödő, mondhatni, bevált témákból építkező, felépítésében a Boys Night Out-ra hajazó, kicsit laposabb, de azért még – főleg melódiái miatt – élvezhető We Don’t Live Forever, mellyel együtt is érezhetően gyengébb a lemez második fele.
Eleinte úgy éreztem, hogy a jó, emlékezetes dallamok és kórusok mellé nem elég karcos az anyag hangzása. Aztán persze kiderült, hogy nagyobb hangerő mellett életerősebben, energikusabban szólalnak meg a dalok, igaz itt-ott így is túl csicsásnak érzek megoldásokat. A szólók hangzása erősen a 80-as éveket idézi, de tagadhatatlan, hogy ügyesen oldják meg a kihívásokat.
Ha koncerten ők is úgy szólnak, mint anno a Twisted Fuckin’ Sister, harapósan, koszosan, némi punkos lendülettel, akkor fergeteges bulikat csinálhatnak, főleg, ha az első sorokban tobzódnak a vélhetően jobbnál jobb csajok. J
Úgy érzem, nincs egyértelmű lenyomat a zenén, de néha a Vain, a Poison, esetleg a PBF beugrik, felsejlik pillanatokra, de konkrétumok nélkül. A fénykorból jól ismert megoldások mellett húzósabb, modernebb riffek, témák is gyakorta bukkannak fel kicsit átszínezve a muzsikát.
Kérdés, hogy az, hogy egy évekkel ezelőtti EP mind a négy dala felkerült a CD-re, jót jelent-e vagy inkább rosszat a jövő szerzeményeire nézve. Remélem, nem a kreativitással van baj.
Sajnos a lemez csaknem fele csak több hallgatás után hozta meg nálam azt, amit egy-kettőnek kellett volna, a dallamok s általuk a dalok ismerőssé, kedvessé válását. De végül meghozta, s minden dal együtt dúdolható, énekelhető, élvezhető a lemezzel, a kiválóak éppúgy, mint a „csak” könnyed, szórakoztatóak. Egyfajta átlagot vonva a dalok alapján: 8
SAMPLE:
YouTube link
Tracklist:
1. Boys Night Out
2. Highest Mountain
3. Restless Minds
4. Lose It
5. Key to my Heart
6. Second time Around
7. Right on time
8. Stand your Ground
9. Nineteen Ninety Four
10. We don’t live forever