Lemezismertetők

BIZARREKULT – Den Tapte Krigen

A metal műfaján belül sosem kedveltem a post jelzős irányzatokat. Ha valami post, az jobbára mindig az adott irányzat futurisztikus és bizarr szélsőségét jelöli, és nem ritkán az élvezhetetlenség szinonimája. Szerencsére nem így áll a dolog a 2019 óta újra aktív Bizarrekult háza táján, ámbár a hagyományos black metal keretrendszerében a Den Tapte Krigen meglehetősen nehezen értelmezhető.

Bevallom, az én figyelmem először nem is a zene, hanem az Ivan Gladkikh nevéhez köthető borító ragadta meg. A szarvasbogarak harcát ábrázoló kép ember alkotta épületekkel a hátukon azonnal elragadta a fantáziám, s számomra a szomszédunkban dúló háború képét idézte fel.

A 42 és fel perc hosszúságú album mind a nyolc szerzeményéről kijelenthető, hogy igazán sokrétű és komplex alkotás. A dobok szinte végig változó tempójú mozgást diktálnak, amelyhez az igen erőteljes és nyersebb megszólalású, néha egészen posztpunk textúrával dolgozó gitárok szépen illeszkednek. Az elrobbanásokban és fordulatokban gazdag zenéhez két vokál társul. Alapjában ezek ízlésesen kiegészítik egymást, ugyanakkor amíg a keserűségtől átitatott kemény károgás a kompozíció egészéhez végig passzol, addig a légiesebb női ének gyakran már annyira lágy, hogy az a tűréshatáromon billeg. A lélekben dúló szüntelen háborúról, a társadalmi kapcsolatokról, valamint a remény erejét és az újrakapcsolódás jelentőségét kiemelni hivatott több nyelven előadott elmélkedések széles érzelmi spektruma, egyaránt nem a megszokott „sötét fém életérzés” elmélyítését szolgálják.

A Du lovet meg karakteres, norvég black ‘n’ roll kezdést és a reszelő hangú vokált hirtelen tiszta, lágy női ének követi, ami a továbbiakban nemcsak depresszív atmoszférát biztosít a különleges riffeknek, hanem arculatot és keserédes hangulatot is ad a számnak. Idővel a ritmus újra erőre kap és folytatódik a kettősség. A Kongen-ben nincs ennyi ellentét, az sokkal lassabb és hihetetlenül nyomasztó, elkínzott sikolyokkal terhelt. A vontatott gitárok ügyesen vezetnek előre, a doomos kibontakozásig. A címadó Den Tapte Krigen szintén jól lavírozik az élettel teli dallamok és a diszkordancia határán. A játékot ezúttal kicsit erőszakosabb motívumok jellemzik, amelyek a hangzásba rengeteg érdekes és technikailag haladó ízt szőnek. A korong most kezd igazán érdekes lenni! Az olykor egészen harcos, már-már a ’90-es éveket idéző black metal vonások baljós ködként mozognak, és nagyon hatásosan nyelik el a hallgatót. Pont ilyen a gyorsabb tempójú Hvis Jeg Bare Kunne…, amiben a durva vokál alatt hatásos tremolo riffek, piszkos basszussáv és erős ütések húzódnak.

A félidőn túl érkezik a középtempójú melankolikus Midt I Stormen. A harapós, segélykiáltásként is felfogható vokált ismét váltja a könnyed női ének, amit itt eltaláltabbnak, hangulatosabbnak érzek, mint volt a Du lovet meg esetében. E helyütt nem csupán díszként illeszkedik a minimalista tónusú hardcore grooveokhoz, hanem egyenesen könnyeket csal a szemekbe. Az életelibb dobtémát felvonultató Kjære Barn alapvetően felejthető volna, ha az elején nincsenek azok az emlékezetes tiszta gitárakkordok, valamint a lassan kirajzolódó disszonáns ötleteket és az elkínzott morgást felváltó, egyben a lezárást elhozó női ének. Ha a Kjære Barn kissé álmatag, a Løslatt igazi nehézkes, karcos a gyors tempót lépésről lépésre felépítő korai black metal roham. A gitár és a basszusgitár szaggatott, nyers és koszos riffeket kínál, a dobjáték újra karakterisztikusabb. A lemez lezárására hivatott Himmelen er Utilgjengelig meglehetősen részletgazdag, emellett jól rétegzett, és eltaláltak a váltásai is. A közepes tempó szépen vonszol magával a mindent elnyomó üresség felé. Az intenzív kontrasztok, az alkotás kísérletező jellege, egyúttal a modern és a régivonalas black metal hangzás találkozása talán ebben a tételben érződik a legjobban.

A Den Tapte Krigen nem lesz mindenki kedvence, ámbár témáját tekintve nyilván ez a határozott célja, továbbá az eddigi kritikák is kizárólag dicsérték. A magam részéről főként az elvontabb zenei projektek rajongóinak ajánlom. Számukra ténylegesen kihagyhatatlan ajánlat lesz!

Kiadó: Season of Mist
Kiadás éve: 2023
Stílus: Progressive / Post-Black Metal
Webfacebook.com/bizarrekult

Tracklist:

  1. Du Lovet Meg (You promised me)
  2. Kongen (The King)
  3. Den Tapte Krigen (The Lost War)
  4. Hvis Jeg Bare Kunne… (If I Could Only…)
  5. Midt I Stormen (In the Middle of the Storm)
  6. Kjære Barn (Dear Child)
  7. Løslatt (Released/Set Free)
  8. Himmelen er Utilgjengelig (Heaven is not Available)

Pontszám: 9

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek