Lemezismertetők

BLACK OATH – Emeth Truth and death

Előre leszögezem, nem vagyok nagy doom metal rajongó. Az irányzat egy-két nagy képviselőjén kívül a fémnek ezt az alműfaját hallgatom talán a legkevésbé. Az ok, amiért most mégis a milánói Black Oath ötödik sorlemezének bemutatására vállalkozom, egyszerű. Meggyőződésem, hogy az Emeth Truth and Death című albumon olasz barátaink valami olyat hoztak össze, amit unikálisnak tarhatnak a sötétebb hangok szerelmesei is.

A 2006 óta létező kvartett megtartotta a fülbemászó dallamokat, dalszövegeik és hangzásuk ezúttal mégis következetesebb, komorabb, okkult irányt vett fel, amiben minden feltétel adott a hallgatók lenyűgözéséhez. A közel háromnegyed órás korong, köszönhetően a jó dalírásnak, egy szempillantás alatt lepörög a lejátszóban. Az Emeth Truth and Death a teljes futási ideje alatt leköti a figyelmet, miképpen egyetlen számot sem tudok mondani, ami vontatott vagy unalmas.

Elsőként az Emeth csendül fel, ami tulajdonképpen egy lassú intro öblösebb, telített hangzással, továbbá egyszerű, de erős riffeléssel – amolyan ízelítő, hogy mi vár az epikusabb Truth and Death-ben. E. A. Zorath (itt A.th) énekes előadása na meg az őrülten kidolgozott gitár részek a leginkább emlékezetesek. A Serpent of Balaam miként a soron következő tétel is egyaránt eklatáns példái, hogy a lemezen a sötétebb tónusoktól a gyönyörűen kidolgozott harmóniákig jutott elég idő a különböző hangulatok és atmoszférák bemutatására. A Serpent of Balaam-ban Chris Z. (C. Zorath) ütései rendkívül impozánsak, míg a Children of Babalon-ban B. R. (Bonni Rozz), Gabriele Magico remekelnek, ámbár azért az énekes basszerjátékát is kiemelném. Az utóbbi vágásban szilárd, harmonikus gitárhang ül a mix tetején, diktálva irányt és megszólalást. Ugyancsak a Children of Babalon-ban az ütőhangszerek főként a látványos ritmusváltásoknál sugároznak erőt, ami komorabbá avanzsálja az egyébként lágy dallamokat. Mivel rengeteg helyet hagytak a lélegzethez, a növekedéshez, így igazán organikus hangulatot ad.

A Shroud to the Afterlife esetében a gitárok egyszerre képezik le a számomra ismeretlen vendégénekesnő lágy hangját, és idézik meg a melankóliát. Ebben a vágásban egy sajátos, erőteljes, olykor színházi hangulat bújik meg, de túlzó pátosz nélkül. A két énekes alkalmazása, illetőleg az érzelmek váltogatása kiegészítve a nyersebb riffeléssel, mondhatom ügyes húzás. Igazi gótikus csapás! Ehhez képest a Death Haze az ütemes kezdés után hosszú percekre elveszíti élét. A második vendégénekes, Ustumallagam (Denial of God) vokálsávja nekem félidő után válik szimpatikussá, ahol suttogásra, rövid hörgésre, valamint a vége felé kántálásra vált. A dinamikus gitármanőverek, illetve Andrea Valenti billentyűi tetézik a miszticista hangulatot. A Graced by Burial Ground alapvetően kellemes tiszta akkordvezetését Joe Ferghieph éneke (Cultus Sanguine) eléggé progresszív irányba viszi, ezért az összkép kissé felemás, szerintem kilóg a lóláb. A dob és a basszus mozgatórugója tökéletesen működteti az epikus zárótételt, a Wounded Temple-t. Sok minden történik itt, de a dal úgy van megkomponálva, hogy minden fázisa könnyedén folyjon át a másikba. Őszintén bevallom F. Plaza K. (Deströyer 666) és Mauro „Luther” Tollini (Epitaph), mint negyedik, illetve ötödik vendégénekesek, játszva teljesítik feladatukat, viszont ez a sok hajlítás engem már zavar! Mindenesetre a szépen elcsípett gitárszóló miatt az összkép azért mégis pozitív.

A banda megfelelt elvárásaimnak, és egy igazán emlékezetes szeánszot hozott össze a témában. Olyannyira, hogy az Emeth Truth and Death után számomra a Black Oath a doom metal referenciája lett, de úgy hiszem nem fog csalódást okozni másoknak sem!

Kiadó: Sun & Moon Records
Kiadás éve: 2022
Stílus: Doomk Metal
Webfacebook.com/blackoathcurse

Tracklist:

  1. Emeth
  2. Truth and Death
  3. Serpent of Balaam
  4. Children of Babalon
  5. Shroud to the Afterlife
  6. Death Haze
  7. Graced by Burial Ground
  8. Wounded Temple

Pontszám: 9

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek