BLACK OATH – The Third Aeon

Kiadó: I Hate Records

Weboldal: myspace.com/blackoath666

Kiadás éve: 2011

Stílus: Doom metal

 

(scroll down for English Version)

 

A BLACK OATH fiatal csapata (alapítva 2006-ban) azért mégsem annyira kezdő, hiszen korábban GOSFORTH néven tevékenykedtek, akik 2 nagylemezt is megjelentettek, ám az irányvonal akkoriban a Black Metal volt, bár a zenekar dolgaihoz nem volt szerencsém. A sötét mondanivaló megmaradt (legalább is feltételezem ezt a GOSFORTH-ról…) a BLACK OATH esetében is, ám a zene leginkább klasszikus Doom Metalként írható le. Annak is az Okkult/Horror töltetű válfajaként. S ez nem is csoda, ha még azt is hozzáteszem, hogy a zenekar Olaszországban székel, ahol a sötét zenéknek nem kis múltja van, elég csak azt a pár, ismert nevet felhoznom mint mondjuk a MORTUARY DRAPE, SINOATH vagy a DEATH SS.

Nekem ez az első találkozásom velük, és azt kell mondanom, több, mint impresszív a végeredmény! Eddig mérlegük egyébként két EP (ez egyik egy split anyag formájában kazettán is kiadásra került), a debütáló albumot pedig (miként a Portrait of the Deadet) bakelit verzióban a DENIAL OF GOD-os Azter által működtetett Horror Records adta ki, a CD-t pedig az I Hate gondozza.

A zene erőteljes hangzású, minőségi riffekre épülő Doom Metal, és nem, az ének nem hörgés, hanem dallamos, de Doomhoz tökéletesen passzoló orgánum. Orgona- vagy kórusokat idéző hangszínekkel operáló billentyűket is bevetnek a hangulat fokozására helyenként, ám ez abszolút nem lágyít a végeredményen, ami ízig vérig Metal is. Porlepte kripták, elhagyott temetők világába kalauzolnak el a hosszú dalok, a lassú tempójú lemez pedig egy temetési menet sebességével gördül tova a sírok világába… Ha az ember a tracklistre pillant (Death as Liberation, Evil Sorcerer stb.), már ez sugallja, mi várható. Nagyon tetszik, hogy a megkapó hangulatot igazán jó riffekkel teremtik meg, öröm hallgatni a dallamokat sem nélkülöző, ötletes gitármunkát. Minden dal egy-egy gyöngyszem, igazából kedvencet nem is tudnék említeni, az anyag bivalyerős, ritka az ennyire egységes színvonalú kiadvány manapság! 44 perc, 6 dal, tökéletes zene, tökéletes hangulat, méltó a nagy elődök anyagaihoz. Hail BLACK OATH!

ENGLISH VERSION

The young team of BLACK OATH (formed in 2006) is not that young after all since they had been playing as GOSFORTH and also put out 2 full-lengths but back then the direction was Black Metal though I haven’t had the chance to check those stuffs yet. The dark message remained (at least I suppose this of GOSFORTH) in the case of BLACK OATH but the music can be described rather as traditional Doom Metal. Of the more Horror/Occult-centered type of the genre I’d say. And it’s no wonder as their country of origin, Italy has quite a tradition of dark music, enough to mention such more famous names like MORTUARY DRAPE, SINOATH or DEATH SS.

This is my first encounter with the band, and I have to say the result is more than impressive! So far, by the way, they released two EPs (one of them was also released as a split material in tape format), and the debut has been released as vinyl by Horror Records, which is run by Azter of DENIAL OF GOD like the Portrait of the Dead EP, while the CD version is handled by I Hate.

The music is Doom Metal based on powerful riffs, and no, the vocals are not grunts but are of a more melodic type fitting perfectly to their Doom music. Occasionally, they also use some synth evoking organ- or choir-like sounds but this does not make weaker the stuff which is absolutely Metal to the bone, too. The long tunes are taking us into dusty crypts, abandoned cemeteries, and the record marches with the pace of a hearse into the world of graves… If one have a look at the tracklist (with titles like Death as Liberation, Evil Sorcerer etc.), it already suggests what can we expect from the material. I really like how they create this charming mood with truly excellent riffs, it’s a pleasure to hear these creative themes also including melodies. Every song is a pearl, actually I cannot even name any favourite, it’s a rare thing nowadays to have such a uniformly song stuff! 44 minutes, 6 songs, perfect music, perfect atmosphere, worthy of the records of old masters. Hail BLACK OATH!

Tracklist:

1. Death as Liberation
2. Growth of a Star Within
3. The 3rd Aeon
4. Evil Sorcerer
5. Horcell the Temple
6. The Black Oath

Pontszám: 9.5

1 komment

Gyenes Tamas Nunu 2011.06.27. 23:46 at 23:46

Rájöttem, hogy kifejezetten jó érzékkel találtok meg nekem is tetsző doom lemezeket. Nem vagyok a stílus fanatikusa, de bizonyos lemezek nagy kedvnceim. A Mood által is művelt, riffelős, ám dallamtalan, epikusságmentes doommal (ami az USA-ban külnösen gyakori, majdnem népszerűt írtam, de az akkora marhaság lett volna, mint a fényes fekete lyuk) nem bírt megfogni. ELlenben a Candlemass fémjelezte vonal annál is inkább.

Válasz

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár