BLOOD STAIN CHILD – Epsilon

Kiadó: Coroner

Weboldal: www.bloodstainchild.com

Kiadás éve: 2011

Stílus: Trance Metal

Brief Sum: After releasing Mozaiq – which is one of my all-time favourite metal albums – and the Fruity Beat EPs, I was expecting another heavy, riff oriented metal album with great trance and disco beats. Sadly, Violator and Sadew had to leave the band but when they announced that the new vocalist is a Greek lady I knew that this album would be a step towards something different. It seems that this new style is working for them too but sometimes they just lost a bit of their unitquity with the more simple and expectable guitar riffs and familiar popular sounds. On the other hand, there are some more unusual songs (such as „Dedicated to Violator” and „Merry-Go-Round”) that work well and the songs with melodeath riffs that were written in the style of Mozaiq are also great. They should keep up the good work and focus on not giving up the complexity of the main melodies otherwise they could go downside easily. Despite that it’s not their best album, it’s still really good and full of joy for the fans of this type of music, a good effort to create something new even in the band’s soundscape. Well done!

Az idei év igen erős abban a tekintetben, hogy a kedvenc csapataim sorra adnak ki új albumot, így természetes volt, hogy lecsaptam a nálam szintén favoritként számító Blood Stain Child új anyagára. A japán Children Of Bodom-kópiaként induló, majd az Idolator lemezzel nagyot forduló és a trance metal alapvetés 2007-es „Mozaiq”-ot elkészítő csapat háza táján igen nagy volt a mozgás, hiszen Violatornek (dob) családi okok miatt kellett kiszállnia, és a vokálos Sadew is elhagyta a bandát. Előbbit a thrash/death metalban utazó Youthquake dobosával helyettesítették, Sadew helyére viszont Sophia, egy görög leányzó érkezett, aki már a 6. Fruity Beats EP-n és a „Princess Ghibli” spliten is hallatta a hangját. Egy női vokálos érkezése pedig szinte minden csapat zenei irányában változást hoz, ezúttal sincs ez másképp.

Azt elmondanám, hogy a Mozaiq számomra olyan etalon albumnak számít az elektronika és a metal (azon belül is a melodic death metal/metalcore) keverésében, hogy az egyik általam vezetett statisztika szerint azt az albumot hallgattam a legtöbbet az elmúlt 4 évben. Az a lemez iskolapéldája annak, hogy hogyan keverjen az ember populárisabb elektronikus elemeket – jelen esetben trance-t -, hogy az eredmény élvezhető, kemény legyen, és alig legyen valamihez hasonlítható. Természetesen azóta gomba módra szaporodnak a különféle trancecore és „melotrance” bandák, ám ezek nagy része inkább a nevetséges kategóriába tartozik, mintsem értékelni lehessen őket. Azon a lemezen egyetlen egy hiányosságot találtam: Sadew tiszta éneke meglehetősen gyenge volt, ám a négy Fruity Beats EP-n már ezen is javítottak, így érthető, ha lelkesen vártam a következő albumot, remélve, hogy ezt a vonalat fogják folytatni.

A nyitó „Sirius VI” és a „Forever Free” még a fent említett irányvonalat folytatja, kellemes melodic death/metalcore riffek, tökéletes arányban keverve a trance és egyéb elektronikus elemekkel, harmonikus, magas színvonalú vokál. Ekkor még úgy gondoltam, hogy a női vokállal való erősítés és a populárisabb irányba való eltolódás még kifejezetten jól is áll a csapatnak, ám a „Stargazernél”, de inkább a „S.O.P.H.I.A.” című dalnál a zenekar valahogy veszít abból az egyedi arculatból, ami eddig jellemző volt rá. Ez különösen abban jelenik meg, hogy bár az egész dal hangulatos, lüktető, kellemes dance-pop hangulatú, az alapriffek és néha a billentyűtémák is sokszor elcsépeltek, rádióban sokszor hallott dallamokat is fellelhetünk a témák között. (Aki ismeri Emilie Autumn zenéjét, és hallotta a TV-s szereplésein, hogy mostanában milyen irányba ment el, annak elmondhatom, hogy ez a dal szerkezetben, témákban és hozzáállásban, sőt még néhol Sophia hangszínében is hasonló, csak több gitár van benne.) Vagy vegyük példának az „LA+”-t, amelynek ugyan zseniális a középső verzéje, ami a szólót kíséri, de a nyitó motívum kiszámítható és elcsépelt, bármennyire is jó szerkezetileg a dal. Nincsen nagyobb baj ezekkel a dalokkal még így sem, hiszen fogósak és hangulatosak, viszont ezzel a fajta zenével lassan már tényleg Dunát lehetne rekeszteni, annyi hasonló zenekar van. A gitárszólók viszont sokkal igényesebbek és ötletesebbek, mint eddig voltak, legyen bármennyire is primitív az alap, a billentyűtémákban pedig ezúttal a dallamok helyett szintén a hangszínek kreatív felhasználása kapta a főszerepet, így erre sem lehet panaszunk.

A lemez második felén azért megmutatják, hogy nem felejtettek el dalokat írni, és még mindig bennük van az a plusz, ami miatt megszerettem őket. Az „Electricity” című dalban bebizonyítják, hogy ebben az új irányban is tudnak igényes témákat írni, az „Eternal” pedig a Mozaiq irányvonalát viszi tovább feszes melodeath riffjeivel. Külön említésre méltó még a „Dedicated to Violator” és a „Merry-Go-Round” dalpáros, amelyekkel még tőlük is szokatlan stílusgyakorlatokat hajtanak végre. Az előbbit volt dobosuk tiszteletére írtak, és elsőre igen szokatlan a fülnek. Egy olyan dallammal indul, amelyből az ember azt hinné, hogy valamilyen happy hardcore-szerű dal fog folytatódni, ám egy olyan hangfekvésű gitártémát játszanak alá, ami teljesen más hangulatot teremt a dal köré, amelyről innovativitása és sötét tónusa miatt a megboldogult Neosonic jutott elsőre eszembe. A „Merry-Go-Round” szintén érdekes kísérlet arra, hogy a 80-as évek popzenéjét hogyan lehetne keverni a metallal sikeresen. Itt külön szórakoztatónak hatott, hogy Sophia egy kicsit más hangszínnel énekelt, mímelve a stílusban gyakori énekesnőket. Megemlíthetnénk még a záró akusztikus „Sai-Ka-No”-t is, amely szintén nem a zenekar fő profiljában íródott, de remekül lezárja az anyagot.

Bevallom, ambivalens érzéseket hagyott bennem az új albuma a Blood Stain Childnak. Egyfelől a vokálcsere jót tett, hiszen a tiszta énekdallamok maradandóak, ráadásul érezhető, hogy Sophia hangja képzett. Másfelől viszont ez egy olyan irányba vitte el a zenekart, aminél nehéz lesz megőrizni az egyediségüket, írhatnak bármennyire hibátlan zenét. Márpedig ebben a stílusban az innovativitás és a megkülönböztethetőség létkérdés, anélkül könnyedén a tucatzenekarok sorsára juthat a banda, még ekkora háttérrel is, mint ami ennek a csapatnak van. A „Mozaiq”-on megfogalmazott irány – amelyet az első két dal és az „Eternal”, valamint a digipakos verzión bónuszdalként szereplő „Royal Sky” visz tovább – még mindig a csapat erőssége, ezt kellene továbbvinni, a kísérletezős dalok meghagyása mellett. Persze az új irányban is akadnak ígéretes dolgok, de egyelőre gyengébbnek érzem őket, bár lehet csak azért, mert ez a stílus nem igazán az én műfajom. Aki az eddigi irány folytatását várta, az lehet, hogy eleinte picit csalódott lesz, de sok hallgatás után meg fog barátkozni az albummal, hiszen jó dalok vannak rajta, csupán szokni kell. Aki viszont szereti a japán zenét, a trance-es discos harmóniák és a metal keverékét, de a Dope Stars Inc.-et és társait túl puhának találja, annak az Epsilon tökéletes választás.

SAMPLE:
MySpace link

Tracklist:

1. Sirius VI
2. Forever Free
3. Stargazer
4. S.O.P.H.I.A.
5. Unlimited Alchemist
6. Electricity
7. Eternal
8. Moon Light Wave
9. Dedicated To Violator
10. Merry-Go-Round
11. LA+
12. Sai-Ka-No
13. Royal Sky (Exclusive Digipak Bonus Track)

Pontszám: 8.5

Kapcsolódó cikkek

Hot News – Blood Stain Child announces the European Tour 2011

NorthWar

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár