Kiadó: AFM Records
Weboldal: www.brainstorm-web.net
Kiadás éve: 2014
Stílus: Power Metal
Brief Sum: The disc’s sound is just as professional as the realization. It can be said that Brainstorm is still dependable, and those who loved them before will love this album.
Nem tudom, lehet, hogy csak nekem tűnt úgy, de a német Brainstorm valahogy el volt tűnve mostanság. Pedig az ezelőtti lemezük 2011-ben jött ki, így nem mondható, hogy sok lett volna az üresjárat. Persze már ők is túl vannak karrierjük csúcsán, de itthon eléggé népszerűnek számítanak, így csodálkoztam, hogy nem forognak többet a köztudatban. Ez viszont semmit nem von le a zenekar értékéből, ugyanis a már említett ezelőtti korongon is hozták a színvonalat és egy tökös kis power metal lemezt hoztak össze amin szerepelt egy-két kiemelkedő momentum is. Számomra azonban a Memorial Roots az etalon, valahogy sokkal jobban bejönnek a „lassabb” dolgaik és az a korong egy igazi gyöngyszem volt. No, de most akkor lássuk 2014-ben mint is tartogatnak nekünk a srácok.
Az új album a „Firesoul” névre hallgat és sokszori nekifutásra is azt mondom, hogy egy fikarcnyit sem léptek ki az általuk megálmodott zenei keretek közül és ez a lemez a 2011-es On the Spur of the Moment egyenes folytatásának tekinthető. Zenei értelemben maradtak a szikár power riffekre épülő dalszerkezetnél, melyek között néha felbukkan enyhe billentyűs aláfestés is. Most is kapunk gyorsabb és kimértebb tempójú dalokat, és hát a lényeg továbbra is Andy B. Franck remek énekén van, aki most is hozza a színvonalat, melynek eredményeként egyből felismerhető a Brainstorm zenei karaktere. Dalok tekintetében most sem bíztak semmit a véletlenre kapunk egy-két remek szerzeményt. Ilyen a „Entering Solitude„; ”Recall the Real”; „The Chosen „, vagy a korong totálisan slágergyanús szerzeménye a „Feed Me Lies” és az „…and I Wonder „. Végre szólók tekintetében is többet\jobbat kapunk, mint az ezelőtti lemeznél, mert ott eléggé hiányoltam őket. Természetesen a többi nóta is kidolgozott elemekből épülnek fel, de valahogy nekem rutinszerűnek tűnnek, de egy 1989-ben alakult zenekarnál ezt nem szemrehányásként mondom.
A hangzás profi, mint ahogy a korong kivitelezése is. Így elmondható, hogy továbbra is lehet számítani a Brainstorm-ra és, aki eddig szerette a bandát az ezért a lemezért is odáig lesz.
SAMPLE:
YouTube link
Tracklist:
1. Erased By The Dark
2. Firesoul
3. Descendants Of The Fire
4. Entering Solitude
5. Recall The Real
6. Shadowseeker
7. Feed Me Lies
8. What Grows Inside
9. The Chosen
10. …And I Wonder