BREACH THE VOID – The Monochromatic Era

Kiadó: Coroner Records

Weboldal: myspace.com/breachthevoid

Kiadás éve: 2010

Stílus: Metalcore

Brief Sum: The goal of the ex-Sybreed drummer’s new band is to play an intense, powerful but melodic metal at the same time with some electronical influences. The first part of the album is very well-written and catchy, they mix the modern metal with some metalcore and melodic death metal and also with some groove metal and with these influences these songs remain agressive and diverse. The rest is mediocre metalcore with a few groove/thrash and electronic elements but without any highlights. It’s sad because the first part and the closing electronic song are really worth a listen for the Sybreed and the modern metal fans and these songs show a followable path. But if you aren’t bored with the metalcore trend nowadays, the second part of the album could give you pleasure as well.

Ma már közhelynek számít, hogy a metalcore színtér túltelítetté vált, és emiatt nagyon nehéz olyan új csapatnak a színre lépni, aki valami újszerűt képes letenni az asztalra, vagy egyáltalán, aki képes kilépni a nevesebb zenekarok árnyékaiból. Egy olyan országból, ahol a metalélet csak az utóbbi években indult be igazán, ez különösen nehéz, ám a svájci Breach The Void annak ellenére úgy gondolta, hogy megpróbálják a majdnem lehetetlent, hogy a zenéjükkel eredetileg nem ezt a szcénát célozták meg.

Az eredetileg Etna néven alakult csapat egy technikásan riffelős, indusztriális/elektronikus elemekkel jelentősen megtűzdelt, dallamos énekkel díszített, metal alapú irányvonalat vett alapul, amelyet nagyjából el is talált, ám a riffek jellege és az éneklési stílus miatt könnyedén rájuk lehet sütni a metalcore jelzőt. Érdekes módon azonban ezen a stíluson belül egyformán jelen vannak zenéjükben az As I Lay Dying-féle, a stílushoz mérten technikásabb elemek, mint a modern metalból építkező dán vonal stílusjegyei. Ez utóbbi ráadásul több fronton is megmutatkozik, hiszen az elektronika is folyamatosan jelen van a háttérben, egy-egy szám például olyan, mintha a Mnemic írta volna, csak több tiszta énekkel. Ha már az említett csapatnál tartunk, ez az összehasonlítás egyáltalán nem alaptalan, ugyanis a Breach The Void alapítótagja az egyébként szintén Mnemic-hatású (bár annál azért izgalmasabb zenét játszó) Sybreed ex-dobosa. Habár az első lemezük nem volt még igazán kiugró – bár az sem volt rossz -, talán mégsem mondható, hogy idő előtt szállt ki, hiszen ugyan a későbbiekben azért egy igen jó banda kerekedett ki abból a brigádból, azért mostanra ők még a Breach The Voidnál is populárisabb irányt céloztak meg. Mindenesetre míg ott egyértelmű volt, hogy a kemény, groove-os riffek vannak a középpontban az elektronika mellett, itt a fogósság mellett sok alstílust is bevonnak, ezáltal sokrétűbbé, izgalmasabbá téve a zenét. Az alap groove/industrial-os témák természetesen itt is megtalálhatóak (mint pl. az EC-10 című tételben), de vannak olyan témák, amelyeket a Dope Stars Inc. vagy akár egy visual kei banda is feljátszhatott volna – persze úgy, hogy a verzék azért nagyrészt nem lépnek ki az eredetileg kijelölt irányvonaltól. A dallamok nagy része fogós, az énekesnek tipikus metalcore-hangja van, de egyáltalán nem rossz, a hangzáson viszont kellően meglepődtem. Alapjáraton nem rossz a hangzás, de nem is kiemelkedő, viszont azt olvastam, hogy Tue Madsen masterelte az anyagot, és hát tőle azért ennél többet vártam volna. Normális berendezésen hallgatva elmegy a széttolt és kicsit zajos gitárhangzás, de több fejhallgatón is kipróbáltam, és bár igaz, hogy nem szokványos, nem szólal meg annyira erőteljesen, mint az ő munkái szoktak.

A lemezzel az a legnagyobb probléma, hogy amilyen erős, és ténylegesen, a stílusában kiemelkedő dalokkal kezd, úgy süllyed egyre inkább a lemez vége felé a középszerűségbe. Kár érte, mert a koncepció jó, a dallamok egy része valóban fogós, az elektronikus részek ügyesen meg vannak írva, és organikusan illeszkednek a dalokba. A lemez második fele viszont teljesen jellegtelen, mind ének, mind riffek terén (bár a záró instrumentális elektronikus tétel nem rossz, csak kicsit rövid). Ezek miatt hiába tűnnek ki a mai középszerű metalcore csapatok dömpingjéből, sajnos a lemeznek csak a felére lehet azt mondani, hogy ez figyelemre méltó teljesítmény. Ha az első három dal irányát viszik tovább minden tekintetben, akkor azonban még képesek lehetnek figyelemre méltó teljesítményre a jövőben.

Tracklist:

1. Propagate
2. Subversive Mind
3. Retribution Engine
4. Customized Genotype
5. Falling
6. Digital Structure
7. EC-10
8. Ruins
9. Spirals
10. System Failure

Pontszám: 6.5

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár