BRIDGE TO SOLACE – House Of The Dying Sun

Kiadó: GSR Music / Edge Records

Weboldal: facebook.com/bridgetosolace

Kiadás éve: 2009

Stílus: Metalcore

 

(scroll down for English Version)

 

 

Bevallom, hosszadalmas harcot vívtam a lemezzel, mire sikerült összeszedni rendesen a gondolataimat, pedig régóta nagyon kíváncsi voltam, hogy vajon milyen zenét játszhat ez a nemzetközileg is (relatíve) sikeres magyar banda. Valamennyire szégyellem is magam, hiszen jó eséllyel a legtöbbeteknek nem kell őket bemutatni. Jakab Zoltán énekes számtalan helyen előfordul a médiában, de a zenekar nevét is rengeteg plakáton vagy reklámban lehet látni. Előzetes tudásom róluk kimerült abban, hogy hardcore elemekben gazdag metalt, ha úgy tetszik metalcoret játszanak. Érdeklődésem azért is vetül rájuk, mert ebben a műfajban igen nehéz már egyedit alkotni, és ha egy zenekar olyan híres, mint ők, akkor ott biztos van valami extra.

A zenekarral való ismerkedésre remek apropót szolgáltatott új lemezük, a (szerintem) frappáns című House of the Dying Sun. A kiadvány borítóképe számomra az év egyik legjobbja, még akkor is, ha elhagyatott, romos, kiürült utcákat már tucatnyi filmben (és máshol is) láthattunk. A remekül eltalált borító- és bookletképek mellett van még egy ok, mely a lemez megvétele mellett szól, ez pedig az, hogy az előző Where Nightmares and Dreams Unite album is teljes egészében felkerült a korongra. Az új dalokat Svájcban vették fel és Kanadában keverték, úgyhogy a hangzásra igazán nem lehet panasz; ha nagyon szőrszálhasogató akarok lenni, akkor a gitárdallamokat még egy kicsit ki lehetett volna emelni itt-ott.

A metalcore definíció tökéletesen megállja a helyét, és elég hamar rá lehet jönni, hogy mi az a valami, ami miatt egy ennyire túltelített műfajban is nagyobb figyelmet kaphat egy banda. Arról van szó, hogy akárhányszor hallgatom a korongot, nem tudom egyik részre sem azt mondani, hogy “fú, ez nagyon olyan, mintha XY-t hallgatnék”. Sok zenekar neve eszembe jut, de minden pillanatban van valami, ami rádöbbent, hogy ez bizony nem az, amire hasonlít. Ha mindenképp zenekarnevekkel kell dobálózni, akkor mondanék As I Lay Dyingot, Cataractot (bár a svájci srácok mintha folyamatosan Asterixék csodaitalát vedelnék, olyan b*szott erős a zenéjük) és néha még az Agnostic Frontot is megkockáztatnám, különösen a csordavokálos részeknél. Hogy mennyire beszélhetünk Bridge to Solace-stílusról, az egy másik kérdés, amire azt kell mondanom, hogy nem túlságosan. Ha napokon keresztül őket hallgatnám, utána biztos meg tudnám mondani bármilyen dalról, hogy ők játsszák-e, de anélkül nem nagyon. Azért persze a zene jóval a tucat-metalcore felett van, úgyhogy tessék büszkének lenni.

A nyitódal Degeneration címre hallgat, és kapásból a lemez egyik legjobbja, ugyanis egy nagyon emlékezetes kis gitárdallam van benne elrejtve. A hardcore hatás a csordavokálokon kívül leginkább a szövegekben érhető tetten, egytől-egyig durva társadalomkritikát tartalmaznak. Szerencsére a hardcore szövegekben elég sűrűn található káromkodásokat ezen a lemezen csak egyszerű fuck you képviseli, a Like Sheep Led to Slaughter-ben, ahol viszont elég kiemelt szerepet kap. A dalok hossza háromtól négy percig terjed, ennek köszönhetően nem válik unalmassá sehol az album. A tempó meglepően változatos, vannak középtempós őrlések és vannak gyorsabb darák (copyright: N&A). A legtöbb dalban találhatunk (ha nem is első hallásra, de) megjegyezhető dallamokat, ezek erősítik leginkább az As I Lay Dying párhuzamot, ahhoz hasonlóan élvezhetőek és ugyanakkor megadják a zenének azt a pluszt, amitől nem csak agyament zúzás az egész. A gitárosok a dallamokon kívül az alapozó riffelésből is ötösre vizsgáztak, és szerencsére (vagy sajnos) a műfaj egyik legjellemzőbb (ám sokak által nem kedvelt) tényezőit, a breakdownokat kihagyták a zenéből. Gitárszólót keveset találhatunk a korongon, a Ghosts and Thieves-ben azonban csak hallunk egyet, ami ráadásul távolról sem szürke vagy unalmas. A lezárása tenné számomra az album második kedvencévé a The Spirit Burial Ground-ot, hogyha sosem jutnék el az utolsó előtti, When There’s Nothing Left to Die For című dalig, melynek középtempós dallama, duplázós rövid vágtái és csordavokálja, valamint a szólószerű betét igazi élvezetet nyújthat bármilyen irányból érkező keményzene-hallgatónak. Kétségkívül a korong legjobbja. A vendégénekeseket (köztük Federico Carminitana-t a Cataractból) felvonultató utolsó The Young and the Hopeless után, de még a Where Nightmares and Dreams Unite számai előtt van még egy kis meglepi is, egy hangulatilag remekül beilleszkedő, ámde akusztikus párperces tétel, ami szerintem nyugodtan kaphatott volna saját címet.

Sajnos a Bridge to Solace minden élvezhetősége és energiája ellenére sem változom át hirtelen véresszájú metalcore fanatikussá, de ez már legyen az én gondom. Élvezettel fogom még biztosan jó párszor meghallgatni a cd alig több, mint harminc percét. A műfaj rajongói (bár közülük valószínűleg kevesen nem ismerik a zenekart) számára maximálisan ajánlott anyag, de mások is nyugodtan berakhatják teljes hangerőn egy megfáradt pillanatban, garantáltan jobban felélénkít, mint bármilyen kávé vagy más szer és ráadásul nem agyatlan muzsika.

—————————-

ENGLISH VERSION:

I must confess that I fought a long fight with the album to get my thoughts together about it, even thought I was long since curious about the music of this Hungarian band, which is (relatively) successful abroad too. I am also slightly embarassed, since there are good chances that the band doesn’t need an introduction for most of you. The singer, Zoltán Jakab appears many times in the media but the name of the band can also be seen on posters and in commercials. All my previous knowledge of them was that they play metal rich in hardcore elements, or if you like, metalcore. I am also interested in them because it is hard to create something unique in this genre and if a band is as famous as them, than there must be some extra stuff.

Their new album, creatively entitled House of the Dying Sun, proved to be a perfect occassion to get to know the band. The cover of the disc is one of the best in the year for me, even if we have already seen abandoned, ruined, empty streets in lots of movies (and elsewhere too). Besides the impressive graphics, there is another reason for buying the release and that is that the whole previous Where Nightmares and Dreams Unite album can be found on the disc in its entirety. The new songs were recorded in Switzerland and mixed in Canada, so there can be no complaints on the sound. If I have to say something bad, than I would have emphasised the guitar melodies at some places, but that’s just a nuance.

The definiton “metalcore” is perfectly accurate, and quite soon we can realise what is that little something that can attract attention in even a such overcrowded genre. It is that no matter how many times I listen to the disc, I can’t find a part where I could say “oh, this is very much like I was listening to XY”. Many bands come into my mind, but there’s always something that makes me realise it is not what it reminds me of. If I have to mention band names anyway, I would say As I Lay Dying, Cataract (except the music from the guys from Switzerland is so goddamn powerful as if they were always drinking Asterix’s magic potion) and I would even risk Agnostic Front, especially at the moments of band vocals. How much can we speak about Bridge to Solace-style is another question, to which I have to answer not too much. If I was listening to them for days, I could tell of any song if they play it, but without it, I never could. Anyway, the music is high above the average metalcore, so be proud of these guys.

The opening song is called Degeneration and is one of the best on the disc, because a very remarkable guitar melody is hidden in it. The hardcore effect can be most felt (apart from the bandvocals) in the lyrics, they all contain strong criticism of society. Fortunately, all the swearing of hardcore lyrics appears here only in the form of one sole “fuck you” in Like Sheep Led to Slaughter, where it gets nice attention. The length of the songs is around three and four minutes and thanks to this, they never turn out to be boring. The pace is surprisingly diverse, there are middle-tempo headbangs and faster grinds, too. We can find melodies easy to remember (if not upon first hearing) in almost every track, these make the parallel with As I Lay Dying more powerful. They are quite enjoyable and give the music a little plus not to be mindless grinding. The guitarists are doing perfect work with riffing also, and they (un)fortunately leave out one of the best-known characteristics of the genre (which are dislike!d by many), breakdowns. We can find only a few guitarsolos on the album, there’s one in Ghosts and Thieves, and it’s far from grey or boring. The Spirit Burial Ground would be made the second best on the album by its closing, if the penultimate song, When There’s Nothing Left to Die For wouldn’t become my absolute favourite thanks to its middle-tempo melody, double kick-drummed short gallops, bandvocals and sololike insert, which can prove to be enjoyable for any extreme music lover. It is undoubtedly the best on the disc. After the last song, The Young and the Hopeless (featuring guest vocalists such as Federico Carminitana of Cataract), but before the songs of Where Nightmares and Dreams Unite is a small suprise, a short acoustic track which perfectly fits in with the mood of the album and could have gotten its own title.

Unfortunately, despite all enjoyability and energy of Bridge to Solace, I won’t turn into a bloody-handed metalcore fan, but let that be my problem. I would definitely listen to the slightly more than thirty minutes of the album with joy many times in the future. For fans of the genre it is maximally recommended (even if most of them already know it), but others can also put it in on maximum volume in a tired moment, it will certainly be more refreshing than any kind of coffee or other drug and what’s more, it is not mindless music.

Tracklist:

1. Degeneration
2. Like Sheep Led to Slaughter
3. House of the Dying Sun
4. I Am Faithless, I Am the Misanthrope
5. Moondeath
6. The Spirit Burial Ground
7. Ghosts and Thieves
8. When There’s Nothing Left to Die for
9. The Young and the Restless

Pontszám: 8

Kapcsolódó cikkek

Exkluzív Bridge To Solace koncert a Jótékonysági Punkesten!

KMZ

Bridge To Solace Interjú

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár