Kiadó: Byelobog Prod.
Weboldal: www.burzum.org
Kiadás éve: 2013
Stílus: Ambient
(scroll down for English Version)
Pontosan merre is található ez a furcsa hely, a Naptól keletre és nyugatra Holdtól?
A Sôl austan, Mâni Vestan a Christian Vikernes egyszemélyes zenekaraként működő Burzum tizenegyedik stúdióalbuma, és meglehetősen jól illeszkedik az alkotó szabadulása utáni munkák sorozatába. Már az első Burzum-albumok óta látható-hallható, hogy Vikernes zenéje kilóg minden elképzelhető kategóriából, és annyira egyedi légkörrel és zenei eszköztárral rendelkezik, hogy az igen korán a Burzum egyfajta névjegyévé vált – és szerencsére mindez elmondható az új albumról is. Vikernes gyakorta „black metal”-nak nevezett alkotásai gyakorlatilag nem illethetők ezzel a névvel – inkább nevezhetők egyfajta, a skandináv kereszténység előtti kultúra és pogány mitológia megzenésítésének, ismétlődésekkel tarkított, melankolikus, mármár pszichedelikus muzsikának.
Gyakorlatilag ugyanez a helyzet a Sôl austan, Mâni Vestan albummal is: elektronikus, instrumentális, meditatív, és nehezen helyezhető bele akármelyik ismert zenei kategóriába, viszont remekül illeszkedik a „zenekar” albumainak a sorába – a „pogány” hit és a skandináv mitológiai háttér, azaz Vikernes védjegyei tisztán felismerhetők. Sötét, melankolikus, instrumentális zene, sok-sok ismétlődéssel tarkítva, sokszor megfoghatatlan, szinte nem is emberi hatásokkal; egyes dalok – ilyen például a Sôlarguði – szinte new age-be hajló megoldásokkal bírnak, gondoljunk csak a húros hangszerekre vagy a billentyű hangszínére.
A Sôl austan, Mâni Vestan teljesen instrumentális, és ekként remekül illeszkedik a Vikernes szabadságvesztése során készített Dauði Baldrs és Hliðskjálf albumok sorába. Másfelől viszont kiváló folytatása a szabadulás utáni Belus, Fallen és Umskiptar sorának is, egyfajta átmenetet képezve a gyakorta black metal-nak nevezett stílusból a Sôl austan, Mâni Vestan instrumentális, meditatív zenéjébe (ez az átmenet talán jól tetten érhető az Umskiptar albumon – ez például az első, amelyiken Vikernes valódi énekhangja hallható).
Elsőre úgy tűnik, Vikernes és zenéje megnyugodott, lassabb és elgondolkodóbb, mélyebb lett az utóbbi években. De a látszat csalóka: teljesen függetlenül a használt hangszerektől és a megvalósítás módszereitől, Vikernes ugyanazt a gondolati kört mondja el, ugyanaz az egy hajtja mintegy húsz éve: bármit, amit tesz, az a küldetésbe hajló vágy mozgatja, hogy minél részletesében, szavahihetőbben és élethűbben mutassa be a skandináv pogány kultúra szellemi-vallási hátterét és örökségét. És hogy megtehesse ezt, hogy megjeleníthesse Baldur és a kereszténység előtti Norvégia korát, Vikernes a zenei eszközök széles tárából válogat, és így hatékonyan jeleníti meg azt a kort, amikor a sárkányfejes hajókat rettegték a környező népek. Mindenesetre ne feledjük, hogy nem is volt ez olyan régen: az Odin és Tyr rúnáit hordozó kövek nagyon sok helyen állnak még, és – a kicsit több mint ezer éves kereszténység ellenére is – a régi fatemplomok tetején számos esetben még mindig a sárkányfej díszeleg, és nem egy keresztény szimbólum. Vikernes mitológiája és dalai nem légből kapottak, szilárd talajon állnak – annak ellenére, hogy a régi ismeretek lassan elhalványulnak, Baldur és Odin kora a mai napig áthatja a kultúrát és a szerves része mindennapi életnek, és Odin bőrpáncélba öltözött harcosai szinte a szó szoros értelmében ott ólálkodnak hajójukkal a fjordok hajnali ködében. Ne feledjük: egy hírvivőjük a mai napig Telemark dombjai között ápolja és őrzi örök emléküket.
A Sôl austan, Mâni Vestan dalai koherens egységet és egyfajta életciklust is alkotnak egyszerre; ha jobban tetszik, az egész album egyetlen, ismétlésekkel tarkított dalnak is tekinthető. Elsőként a kozmikus születés hangjai csendülnek fel, szinte látjuk, amint a tátongó űr, a Ginnungagap világgá formálódott az őstehén Auðhumla tejének cseppjei által. Ugyanez tetten érhető a Rûnar munt þû finna dalban: annyira életteli, hogy az ember könnyen mediterrán dalnak vélhetné (és ezt az érzést a Therion egyes munkáihoz való némi hasonlóság csak megerősíti). A Sôlarrâs – rövid és jellegzetes trioláival – már picit másként hangzik, ám nem lóg ki a sorból: az akusztikus gitár tisztán csengő hangja a ritka napfényt idézi, a rövid és gyorsan múló nyár melegét. Ez a dal – egész atmoszféráját tekintve – igen hasonló a Haugaeldr-hoz és a Feðrahellir-hez, csillogó és tisztán ragyogó hangjaival. Ám a Sôlarguði lassú és meleg dallamai már a hangzásban is tisztán megfogható változást tükröznek, hasonlóan a melankolikus Ganga at sôlu-hoz – szinte érezhetően fogy a fény, a nappalok rövidülnek, és közeleg a rövid nyarat követő hosszú és sötét tél. És kérlelhetetlenül meg is érkezik: a Hîð már maga a sötétség emanációja, a tél és a talán mindörökké tartó félhomály első és immár kétségtelen hírnöke. A Heljarmyrkr akár a Hîð második része is lehetne: ugyanaz a baljós, lassú, az idő végső elmúlását kivetítő muzsika. A ciklus majdnem legutolsó tagjai, a Mâni vestan a vég tiszta és esszenciális kifejezése. A világ halott, de – akárcsak a kőrisfán lógó Odin teste – kész a feltámadásra, ha egyáltalán elérkezik is valaha ez az idő; az utolsó fénysugár kihunyta (Sôlbjörg) kérlelhetetlenül mutatja a ciklus végét, de csak sejteti az újrakezdés lehetőségét.
Voltál már valaha Norvégiában? Ha igen, hunyd le a szemed, és emlékezz a Hurrungane vagy a Jotunheimen hóval borított bérceire, a fjordokra, a heddali fatemplomra vagy a Sogndal közepén álló rúnakőre; a sárkányfejekre az évszázadok ódon őrzőt fatemplomok tetején. Ha még nem jártál arra, nos, akkor hallgasd újra és újra, hogy felkészülhess az országgal való találkozásra, valahol a Naptól keletre, és a nyugatra Holdtól.
Eredeti cím – angol fordítás (Christian Vikernes) – magyar fordítás (a fordításnál próbáltuk törekedni a saga-k jellegzetesen összetett szóképeinek, a kenning-ek használatára, már amennyire ez lehetséges volt) – hossz
Az album dalai a Vikernes és francia felesége, Marie Cachet által készített és rendezett „Ősök” című film zenéi is egyben.
—————————————
ENGLISH VERSION:
Where this place, East of the Sun and West of the Moon is?
Sôl austan, Mâni Vestan is the eleventh studio album of the one man band Burzum of Christian ’Varg’ Vikernes, fitting very well into the last, post imprisonment chapter of the Burzum chronology and discography. Since the first Burzum releases, the music composed by Master Vikernes is absolutely out of any schemes, and has a really specific taste, a character, and fortunately that is the case with his new album as well. His creations – couple of times called black metal – are not black metal at all, but a melancholic and meditative music at the same time, influenced by the Scandinavian paganism and the Norwegian mythology.
Exactly that is the case with Sôl austan, Mâni Vestan: electronic, instrumental, meditative, but not fitting to any of the known musical genres: influenced by middle age ‘paganism’ and Scandinavian mythology, typical ‘trademarks’ of Vikernes. Dark, melancholic synths and repetitive, impossible-to-place textural elements fill this album; certain songs such as Sôlarguði have stringed instruments and choral sample keyboard with an almost new age feeling.
Sôl austan, Mâni Vestan is completely instrumental, following the tradition of earlier Dauði Baldrs and Hliðskjálf albums, both recorded during Vikernes’ imprisonment. On the other hand, this album is a perfect continuation of the post imprisonment series of Belus, Fallen and Umskiptar; continuous change from typical Burzum style music often called ‘black metal’ to an instrumental, meditative one (pro example Umskiptar is the first album with Vikernes’ normal singing voice).
Apparently, Vikernes and his music have become slower and more and more meditative in the last couple of years, but do not believe your eyes. Absolutely independently from the musical genre and instruments, Vikernes expresses the same feeling, and has the same driver as more than twenty years ago: everything he does is driven by the desire to express the ideology of ancient Scandinavian paganism as completely as possible. To show and make feel the age of Baldur, to instantiate the pre-Christian epoch in Norway, Vikernes has a complete musical armada accessible. He visualizes the age, when the longboats with dragon head on their prore have been conquered the region. Do not forget, this age is not so far in time: rune carvings with the name of Odin and Tyr are visible almost everywhere, and despite 1000 years of Christianity, the ancient stave churches are usually topped by the dragon head and not a Christian symbol. Vikernes’ songs and mythology are not a dream: despite the general knowledge on the ancient gods has been more and more disappeared, it is part of the life and culture, and the longboats with Odin’s armoured warriors are lying along the shore in the morning fog of the fjords. And one of their messenger lives in Telemark, looking at the fire of their never ending history.
Songs of the album are part of a coherent unit and are forming a complete cycle; if you want, you can interpret this album as only one song, with longer repetitions. First track Sôl austan, Mâni Vestan suggests the cosmic birth of the Universe, formed from the Ginnungagap by the milk drops of the primeval cow Auðhumla. Listening Rûnar munt þû finna, I had the impression to have some Mediterranean influenced melody, and some similarity to Therion’s atmosphere. Sôlarrâs –small triolas in the melody – shows something slightly different, but not exception to that rule: bright and shining acoustic guitar sound reflects the rare bright sunshine, the warm of the really short spring and summer. This song is really similar in atmosphere to Haugaeldr and to Feðrahellir with clean and bright synth music. Slow and warm sound of Sôlarguði shows a definite change in musical character, similar to the really melancholic Ganga at sôlu; the sunshine has gone, and the long and cold winter shall arrive relatively soon. Hîð is the arrival of the lurking darkness; the absence of light, the start of the winter with probably never ending darkness – who knows anything about the rebirth? Heljarmyrkr could be almost the second part of Hîð; the same dark, cold, lonely musical expression on the fleeting time. At end of this cycle the almost non human Mâni vestan with the freezing cold synth is the perfect expression of the end: the world has died; but following its own death, everything is ready to the rebirth – the sunset, Sôlbjörg might show, the time has come to restart this eternal and never ending cycle.
Have you been in Norway at any time? If yes, close your eyes and try to remember the snow covered mountains of the Hurrungane or Jotunheimen, the fjords, the stave church of Heddal, or Sogndal with the rune carvings; the dragons on the top of the wooden churches, the smell of the age and history in these buildings. If no experience with Norway, just listen and listen again to prepare yourself to visit this country, somewhere East of the Sun and West of the Moon.
The songs of this the album will be the soundtracks of Forebear, a film produced and directed by Christian Vikernes and his wife Marie Cachet.
SAMPLE:
YouTube link
Tracklist:
1. Sôl austan (East of the Sun) – A Naptól keletre
2. Rûnar munt þû finna (You shall find secrets) – Titkokat találhatsz
3. Sôlarrâs (Sun-journey) – Naputazás
4. Haugaeldr (Burial Mound Fire) – Sírhalomtűz
5. Feðrahellir (Forebear-Cave) – Ősbarlang
6. Sôlarguði (Sun-god) – Napisten
7. Ganga at sôlu (Deasil) – Jobbkéziránt
8. Hîð – Bear’s Lair – Medveodú
9. Heljarmyrkr – (Death’s Darkness) – Halásötét
10. Mâni vestan (West of the Moon) – A Holdtól nyugatra
11. Sôlbjörg – (Sunset) – Naplemente
