Kiadó: Metal Blade Records
Weboldal: www.cannibalcorpse.net
Kiadás éve: 2012
Stílus: Death metal
Brief Sum: Cannibal Corpse machine did it again. After 25 years they still remember the essence of death metal. They created something big again and they haven’t even left the beaten track. With Torture they came out with one of their most varied album. The listener is driven by awesome tracks in the morbid and grotesque world of painful shredding.
Három év telt el a Evisceration Plague és 24 év a Cannibal Corpse megalakulás óta. A csapat szilárd pontja a death metal történetnek, bár az évek múlásával polgárpukkasztó hatásuk némileg csökkent, de az nem rajtuk, inkább a világon múlt. Ők ugyanis megtesznek mindent, kezdve a borítón át, a mélyebb tartományt teljesen kitöltő agresszióig, hogy dalaik ne kerülhessenek be az örökzöldek panteonjába. A nem változom, maradok, aki voltam, jó leírás róluk, és úgy tudják ehhez tartani magukat, hogy közben nem válnak nevetségessé. Nincs kísérletezés, új stílusok vegyítése, dallamos ének, idegen hangszerek a jól bevált eszköztár sosem lép át olyan határokat, amitől a rajongók felszisszennének. Van akiknek ez a felfogás áll jól, és csak az számít, hogy remek dalok szülessenek, nem kell az állandó, néha céltalan fejlődés.
A borító most is két verzióban készült, a szolidabb csak bekukucskálást enged a valódi kép véres borzalmának, egy, szinte ártatlan részletére. Nem így a lemez, ami nem ad ennyi kegyelmet a hallgatónak, hanem egyből az arcába robban a Demented Aggression. Tiszta, professzionális a megszólalás, minden hangszer a helyén erősíti az összképet és az általában túlságosan a háttérbe szorított basszusgitár játéka is jól követhető a hangorkánban. Érdemes is odafigyelni rá, mert amit Alex Webster művel az öthúroson, az több mint izgalmas.
A folytatás középtempóban érkezik, bár ez nem igaz a teljes dalra. A Sarcophagic Frenzy bizony néha begyorsul néha pedig már-már doomos irányba kanyarodik, finom dallammal(!) a háttérben. A bő 3 percnyi imbolygó nyugtalanság nem hagy unalmas másodperceket a dalban. Ebből látszik, nem szükséges egy összetett számnak feltétlenül hosszúnak lennie.
A Scourge of Iron hatalmas lendülete gyorsan lefékeződik a súlyos riffek hatására. A sebesség azért pár pillanatra vissza-visszatér. Olyan hatással, mintha a csapatban benne lenne a gyorsaság de alaposan visszafognák magukat, így gyűjtve a feszültséget, és ez bizonyos időközönként kitör belőlük, majd ez után újra lenyugszanak. Mint egy vulkán ciklusai. Ennek a kettősségnek az érzete adja a dal velejét.
A Encased in Concrete hagyományosabb nóta, a kapkodós verzében a szinte védjegynek számító basszuskísérettel. Szerintem még a CD is gyorsabban pörög a lejátszóban. Ezek után érkezünk a szokásos sláger témához, amit már a cím is sugall (As Deep As the Knife Will Go). A dal a szigorú hagyományőrzés jegyében fogant. Akár még klipnóta is lehet belőle, a rádiókról nem is beszélve.
Az Intestinal Crank óvatos semmitmondással kezdődik, de nem kell sokat várnunk, hogy jó kis begyorsulós nóta kerekedjék belőle. Corpsegrinder egy-egy üvöltés erejéig elkalandozik a magasabb tartományokba. Azért nem nagy baj, hogy máskor ezt nem teszi. 🙂
Hasonló stílusban fogant a Followed Home then Killed, mint az előző dal. Annyi különlegessége van, hogy tisztább gitárhangok is feltűnnek, a kezdésben és később aláfestő jelleggel. A nóta olyan hirtelenséggel szakad meg, mint ahogy a dalban vázolt gyilkos áldozatának élete elillan.
Első hallgatásra a The Strangulation Chair maradt meg bennem. Erről a közepe táján található basszus kiállás gondoskodik. Mondjuk izgalmi faktorához képest kicsit hosszúra sikeredett, mégis színesíti a dalt, és ismét ráirányítja a figyelmet a basszus játékára a nóta hátralévő részében.
Jófajta lendülettel megáldott a Caged…Contorted, csakúgy mint az azt követő Crucifier Avenged, amiben a lábdobok a lemez eddigi részéhez képest erősebb szerepet kapnak. A Rabid kellemes pattogós riffelésre építkezik. Tulajdonképpen ez adja a refrént is, szinte elsöpri az embert, mint a veszettség. A dalban ismét egy basszuskiállás, ez most jobban illik az egész koncepcióba, kicsit ismerősen is hat a megoldás. Mondhatni utalás a korai évekre. 🙂
A bandából a lemez végére sem fogy el a lendület, a zárás zseniális, szinte elsodorja az embert, és arra készteti, hogy újra kezdje a lemez hallgatását.
Meg kell mondjam, a Cannibal Corps-i határokon belül változatosra sikeredett a lemez. Azért hiába a ragaszkodás a stílushoz, visszanézve, már messze van az Eaten Back to Life agresszív, tömör zajfüggönye. A hangzás apró lépésekben kitisztult az idők folyamán, a zenészek pedig megedződtek a sebességmámorban. Corpsegrinder hörgése sok helyütt még érthető is lett. Ugyanakkor mégis megmaradt bennük az az erő és hangulat, ami mindig is jellemezte őket.
SAMPLE:
Facebook link
Tracklist:
1. Demented Aggression 3:14
2. Sarcophagic Frenzy 3:42
3. Scourge of Iron 4:44
4. Encased in Concrete 3:13
5. As Deep As The Knife Will Go 3:25
6. Intestinal Crank 3:54
7. Followed Home Then Killed 3:36
8. The Strangulation Chair 4:09
9. Caged…Contorted 3:53
10. Crucifier Avenged 3:46
11. Rabid 3:04
12. Torn Through 3:11