Lemezismertetők

CATACOMBE – Kinetic

Kiadó: Slow Burn Records

Weboldal: myspace.com/catacombeband

Kiadás éve: 2010

Stílus: Post Rock

Brief Sum: If it comes to instrumental music I prefer Blotted Science or Spastik Ink. It is weak even in the post rock/metal scene, more to be defined as background music.

 

Több írásomban említettem már, hogy ha bevállalok egy általam ismeretlen csapat anyagáról írandó recenziót, akkor előtte tájékozódom a szóban forgó zenekar múltjáról, addigi tevékenységéről. Meghatározó számomra, hogy melyik kiadó gondozza az adott banda anyagát, mely együttesekhez hasonlítják a csapatot egy-egy kritikában, mely által képet kapok az ismertetésre szánt produktumról illetve annak elkövetőjéről.

A portugál Catacombe esetében a Slow Burn Records és a post rock/post metal voltak a csalik, azonban a végeredmény nem az, amire számítottam. (Talán felületesen olvastam el a lemezre vonatkozó információkat). Mielőtt rátérnék a korong ismertetésére, annyit kell tudni erről a bandáról, hogy 2007-ben alapította Pedro Sobast és egy évvel később már meg is jelentette a Memoirs című EP-t. Az eredetileg szólóprojectként indult csapat még ugyanazon év szeptemberében teljes zenekarrá fejlődött, amikor is Sérgio Soares basszusgitáros, Eduardo Costa gitáros, Paulo Kwane dobos és Cristiano Moreira billentyűs/sampleres csatlakozott Pedro-hoz. 2008. december 5-én mutatkoztak be élőben, a Fábrica Do Somban, Porto-ban adták első koncertjüket a Nadja előzenekaraként, melyet további bulik követtek az A Storm Of Lighttal, a My Own Private Alaska-val, a Minskkel, a Men Eaterrel és a Slamo-val. Ahogy a leírtakból kiderül, a Kinetic az első lemezük. Ha post metalról van szó, a Neurosis, az A Storm Of Light, az Isis, stb. nevei megkerülhetetlenek. Magam is favorizálom a műfajt, az említett csapatokat, noha nem hallgatom őket minden nap. A luzitán banda esetében instrumentális zenéről van szó és mint ilyen, nem az én esetem. Bár ettől függetlenül lehet(ne) ez jó is, más rajongók tetszését elnyerheti, csak az a bajom a koronggal, hogy túl hosszúak a dalok. Ezen túlmenően az is a lemez hátránya, hogy közel sincs meg benne a Neurosisra vagy az A Storm Of Lightra jellemző súlyosság valamint apokaliptikus, világvégét sugárzó hangulat. A lemezen felvonuló hét tétel közül talán a Supernova a legdurvább, a többi lágyabb, mi több monoton, míg a Cavalgada Epica-ban jazzes hatásokra lettem figyelmes.

Azt írja a zenekar myspace oldala, hogy a Catacombe a Kinetic-kel megtalálta a saját identitását a jelen underground zenei színtéren, stílusok és hatások/befolyások elbűvölő puzzle-ját megmutatva. Mindenképpen jól hangzik ez a jellemzés, csak nem igaz.

Tracklist:

1. Grundsatz
2. Supernova
3. Anna-Liisa
4. Memoirs (extended)
5. Cavalgada Epica
6. Mockba
7. Sequoia

Pontszám: 5

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek