Kiadó: Earache
Weboldal: facebook.com/cauldronmetal
Kiadás éve: 2012
Stílus: Heavy Metal
Brief Sum: A fine reminiscence, still, regardless of all the metal anthems, the moment the lead starts singing, it is like a ferocious lion ready to pounce, but tranquilized and shackled at the last moment. Could’ve used a bit more meat.
Nem egyszer elgondolkodtam azon, miként lehetséges, hogy egy fiatal tagokból álló zenekar, jó tíz évvel a kétezredik évforduló szinte teljesen hibátlan, autentikus 70’-80’ évekbeli zenét szolgáltathasson. Persze rögtön rá lehet vágni: szanaszét hallgatták az akkori idők lemezeit, s tehetségesen nyúlják le a nagyok munkáit. Szerencsére ez nem mindig van így. Mármint, hogy a klasszikus repertoár szolga-hű lemásolásával érik el céljaikat. Vannak akik, igaz hogy nem találnak fel semmi újat, de annyira szívből és zsigerből tolják a több évtizedes stílust, mintha csak azzal együtt születtek volna.
Az amerikai kontinensen Toronto nem számít akkora rock zenei fellegvárnak, mint Los Angeles vagy New York, de van néhány olyan banda, amely innen indult, vagy a mai napig is székhelyének tekinti a kanadai várost. Nos, a Cauldron néven futó trió is ebbe a körbe tartozik. Jason Decay, Ian Chains és a friss tag, Myles Deck csípőből tolják a közel harminc évvel ezelőtti trendnek megfelelő, autentikus heavy metalt. Nehéz megállni, hogy a nosztalgikus érzések meg ne szállják az ember lelkét. Már-már azon kapom magam, hogy a fehér, magas szárú Puma cipőmet keresem, miután egy újabb felvarróval gazdagodott a farmer mellényem…
A gitárok, meg úgy általában az egész lemez hangzása is a régi időket idézi. A dalok mondanivalója, szerkezete sem lóg ki a sorból. De hogy az egész még kerekebb legyen, a bandatagok megjelenésükkel is messziről hirdetik, hogy szívük szerint nem napjainkban élnének. Véleményem szerint a lemezborító választás nem igazán lett túl szerencsés, annak ellenére, hogy mutatós, szépen kidolgozott, de sok köze nincs a dalokhoz, a hangulathoz. Illetve aki a borítóra alapoz, azt az érdeklődési körét tekintve félre viheti.
És még ezen kívül van egy szálka a szememben, pontosabban a fülemben. Ez pedig Jason hangja. Bármekkora metal himnuszok szólalnak is meg a hangfalakból, amint a frontember énekelni kezd, az nekem felér egy éhes, elszabadult, ugrásra kész oroszlán benyugtatózásával, leszíjazásával. A Relentless Temptress című dalban szenvedek tőle a leginkább, de sajnos akár végig is sorolhatnám a track-listát. A videoklipes Nitebreaker-ben egy leheletnyi effektet kap az éneksáv, ott és úgy, az elviselhető határán belülre kerül. Még szerencse, hogy nem „a capella” formációról van szó, a hangszerek legalább közel kielégítő élményt nyújtanak…
SAMPLE:
YouTube link
Tracklist:
1. End of Time
2. Born to Struggle
3. Nitebreaker
4. Summoned to Succumb
5. Burning Fortune
6. Endless Ways
7. Relentless Temptress
8. Fight for Day
9. Tomorrow’s Lost (Sun Will Fall)
