A most következő rövid lemezismertető története pofonegyszerű: egy barátom szólt, hogy az osztrák sógoroknál van egy figyelemre méltó progressive sludge metal kompánia, amire érdemes ránézni. Mivel az illető nem szokott vetíteni, megfogadtam a tanácsát, és beszereztem a Chorosia legújabb kislemezét.
Bécsi barátaink – Anto Pranjić (ének, gitár), Florian Zeus (gitár, háttérvokál), Chris Turner (basszusgitár) és Gregory Reinig (dob) – 2017-es fennállásuk óta eddig két egészjátékost, valamint egy live albumot rögzítettek. Ez a mizantropikus és mélylélektani (a belső átalakulással kapcsolatos) kérdéseket is boncolgató fájdalom-apologetika – amit Orion Landau albumborítója is kifejez – mindössze öt számot tartalmaz, ám az összjátékot tekintve így is 34 percen túl ontja magából a technikás megoldásokat és az egyedi, kreatív ötleteket. A Stray Dogs zeneiségében technikásnak mondható, gerincét a gyors, szinte már követhetetlen váltások és átmenetek, az összevisszának ható gitártémák, az erőteljes groovy-k, illetőleg a nyers és zavaros, mégis hiteles hangzás biztosítják.
A kislemez a szulfitos Stray Dogs-al kezdődik, amiben azonnal telibe érkezik a progresszivitás és diszharmonikus stoner atmoszféra. Az alműfajra jellemző agresszivitás azonban nem kíséri végig a közel tizenegy perces szerzeményt, inkább csak fellángol néhány pillanat erejéig – hasonlóan a keleties (balkáni) húrokhoz vagy a lágy dallamokhoz, amelyekkel tökéletes kontrasztot alkot. A lehető legjobban letorzított gitárok, az erős horog és a csépelő dobok mögül felhangzó kiabálás szintén nem olyan fülbántó, mint az a sludge-ban megszokott. A hagyományosabb keretezésű, karcosabb vokálú The Shrike (Fire Assault), az agresszívabb riffjeivel, illetve a gyors tempójával, valódi thrashy csemege, egyúttal jó példája az állandó szökdécselésnek a sludge, a stoner és a thrash között. Mindazonáltal egyedül ennél a tracknél nem éreztem, hogy visszahúzna. A többi szám ugyanis hiába intenzív, a folytonos kísérletezés miatt az egész cucc mégis a háttérben marad. Az a fajta zene, amit meló közben lepörgetsz, de magadtól nem biztos, hogy erre keresnél rá először.
Harmadikként a Stray Dogsegy rövid, másfél perces, instrumentális akusztikus közjátékot szolgáltat. Ez a Tintinnabula, amely bár nem hosszú, de annál progresszívebb, egyben bluesosabb darab, ami felvezeti az improvizáció jellegű, sima szólókkal és ötletes riffekkel rendelkező Reflections-t. A végtelennek tűnő négyperces felvezetés után kellemes, lassú stoner rock játék hallható. Az alkalmi akusztikus háttér miatt az egész a ’90-es évek hűvös hangulatú bűnügyi thrillereire hajaz. Végezetül lecsap a sludge ritmust többé kevésbé jól tartó, doomos és fuzzy utalásokban bővelkedő Hands, Switchblades, and Vile Vortices. Ez a mechanikus játékmódtól, valamint a futószalagon érkező riffektől és a szólójától lesz igazán felkavaró, szorongást idéző. A dobmunka egyaránt e helyütt a legtechnikásabb, másutt számomra nem volt meggyőző.
A Chorosia tagjai igazi pionírok, akik aközben éneklik meg a pusztulást, hogy lényegét tekintve, zenei sokszínűségükkel már régen túlléptek azon. Kicsit hosszúra nyúlt anyag, ennek ellenére tegyél velük egy próbát!
Kiadó: Grazil Records / Kvlt and Kaos Productions
Kiadás éve: 2023
Stílus: Progressive Sludge Metal
Web: facebook.com/chorosia
Tracklist:
- Stray Dogs
- The Shrike (Fire Assault)
- Tintinnabula
- Reflections
- Hands, Switchblades, and Vile Vortices
Pontszám: 9