Kiadó: Throatruiner / Enjoyment Records
Weboldal: http://comity.fr/
Kiadás éve: 2011
Stílus: Mathcore
Brief Sum: Fragmented math chaos for all who the noise lovers out there. Unique solutions the way forward with fantastic atmosphere. Nice work.
A francia Comity nyers, brutális káosz zenéje, valahol a Converge, Today is the Day által kijelölt mezsgyén húzódik, némi apokaliptikus Neurosis hatással vegyítve. A srácok öt év kihagyás után dobták ki a The Journey Is Over Now-t és minden jel szerint nem tettek le azon vágyukról, hogy sötét atmoszférájú, kísérletezős muzsikájukkal támadást indítsanak minden ellen, ami megszokott a tág értelemben vett underground rockzenei színtéren. Amellett, hogy a produktum stílus szempontjából gyakorlatilag behatárolhatatlan, ez a koszos egyveleg nem hagyja nyugodni az embert egészen addig míg, tökéletesen rá nem hangolódik. Ha igazán mélyre ásunk a sötét zenei kultúrában, lépten nyomon olyan formációkba ütközhetünk, akik fittyet hányva a konzervatív megoldásokra a saját rögös útjukat járják, de sokszor kell hozzájuk egy bizonyos hangulat. Ezzel szemben a Comity lemeze nem enged amíg meg nem szereted és együtt nem lélegzel vele az első taktustól a szétfacsart gitárnyúzásokon át az utolsó hangig. Persze az első próbálkozások alkalmával nyilván nem látjuk át a káoszban rejtező zseniálisan felépített rendszerességet, de a Journey a maga sokszínűségével egyszerűen hallgattatja magát.
Van itt minden mi az avatatlan és még a szakavatott fül számára is kínzó és elborult, tördelt ritmusok, néhol black metalos károgás, szélvészgyors tempók és az elengedhetetlen disszonancia. Itt a Dillinger Escape Plant mindenképp megemlíteném, ugyanis francia barátaink előszeretettel alkalmazzák az általuk annak idején elővezetett szerkezeteket. A néhány helyre elszórt tiszta dallamos gitárok oldják ugyan a feszültséget, de ami ezek után következik az méginkább sötét atmoszférát bocsájt a merész zenefanatikusra. Néhány elszállós átvezető gondoskodik a témák közti pihenésre, ám mikor éppen csak fellélegeztünk azonnal leszedi a fejünket egy súlyos riff. Ezek a megoldások még az akusztikus prüntyögéseket is beleépítik egy véleményem szerint teljesen elborult kompozícióba, tehát ebből a szempontból beszélhetünk akár egyfajta homogenitásról is.
A helyzet azonban koránt sem ilyen egyszerű, ugyanis Comityék mindenféle kísérletezős zajjal is telepakolták a szerzeményeket, és a huszonegynéhányadik perc után az akusztikus gitárok mellett hihetetlenül futurisztikusnak hatnak az elektronikus szösszenetek. A lemez egységes hangulatát az a tény is alátámasztja, hogy számcímekkel sem bajlódtak a fiúk, egyszerűen négy részre bontották a korongot és kész.
Sok éve hallom, hogy már nem lehet újítani a zenében, nem lehet már mit kitalálni. Az ilyen és hasonló meglátásokat hangoztató arcoknak ajánlanám többek között ezt a kedves kis hanganyagot, hátha tanulnak valamit a hibáikból is.
Tracklist:
1. part I
2. part II
3. part III
4. part IV
