COTTONBOMB – Sidman

Kiadó: Whirlwind Records

Weboldal: myspace.com/cottonbomb

Kiadás éve: 2008

Stílus: Blues core

 

(scroll down for English Version)

 

Dilis név, mókásan egyszerű, grafikus borító, elsőre nyugisnak ható blues-os zene. Ez jött le elsőre a zenéjét az első lemezéhez hasonlóan blues core-nak nevező német bandáról. Azt írják magukról – gondolom, nem feltétlenül ők találták ki, – hogy olyan mintha Nick Cave-et az Audioslave groove-jával eresztenék össze. Vagy azt, hogy a piszkos, alternatív hangzás találkozik blues-zal és country-val s némi ZZTop hatással. Érdekes kombinációk.

Ami azonban biztos, az a nyúlós ének, a kemény slide gitárok, a feszes, rockos ritmusszekció és a mozgalmas színpadi előadásmód. Az elmúlt hét év alatt három lemezen és több mint száz koncerten mutatták meg szerte Németországban és Európában egyedi megszólalásukat. Egyes fotókon úgy néznek ki, mint a Blues Brothers. Biztosan véletlenül…

A Sidman a banda negyedik lemeze. Számomra az első. Nem tudom, milyen a többi, de ez kezdésnek megteszi. Szerintem a 70-es évek rockja, blues, country és klasszikus R’N’R vegyül össze XXI. századi köntösben alteres énekkel, hangulatokkal. De nézzük a dalokat.

Lendületes, húzós, kicsit elvont nóta brutál bőgőhangzással a nyitó make up your mind. Érdekes gitárnyikorgatással kezdődik, s mint később egy újrahallgatásnál rájöttem, ez egészen hasonló, mint az, ami az utolsó dalban hallható. Mintha körbejátszódna a dolog… Címéhez hűen rockabilly zongorával indul, majd hasonló stílusban, csak zordabb hangszerelésben folytatódik a damned to boogie. Ütős nyitás így ez a két dal, de a harmadik se nagyon marad le. Igazi blues ízt hoz az orgonával és más színekkel is fűszerezett, tökös dialog of a drunk. Ahogy a lemez összes dala, ez sem vegytiszta. Szépen fon össze stílusjegyeket.
Ragadós hard rock/glam vokalizálással kezd a calm down, mely a bluesérzés mellett country fílinget is felmutat. Igazi sláger a refrénbeli dallamok, vokálok miatt. Torzított basszusra épül a vontatott, már-már stoner-es cold winds whistle, melynek úúúzós vokálja kissé stílusidegen a dalban, mégsem lóg ki. A rock hőskorát idéző, de korszerűen megszólaló dal a cruel world so beautiful. Fontos szerepet kapnak benne a ritmusok, a tamjáték és a dal végén az orgona is. Benjo és ének vezeti be a lassú, úszós gitárjátékot hozó, alteres, new wave-es hangulatú black night-ot. Majdnem minden téren (tempó, ének hangvétel, hangulat) az előzőhöz hasonló nóta a someday i’ll burn, érdekes, hogy bennem a The Doorst idézi meg az orgonaszóló. Shadows/Animals fílingű retrock darab a the patter of his horse jó kis fúvósokkal, vicces hegedűbetéttel. Igazi party nóta. Jófajta pulzáló opusz a down there by the river. Persze itt is van minden, alter, blues és némi rock is. A refrén együtténeklésre késztet. Ez jó.

Húzósabb refrénű, de alapvetően hangulatos, szellős, basszus alapú bluesrock szerzemény a hold on. Igazi blueskövület témára alapoz a pride and cowardice, melyben újra benjo színez, de van benne vízcsobogás is. A refrénről a 90-es évek közepi, elvontabb Enuff Z’ Nuff jutott eszembe. Az anyagot a the choir of the weak című ballada zárja, melyben csak gitárok és ének kapott szerepet. A refrénben erős utánérzés tört rám, de nem jöttem rá, miféle.

Nem tartom jó kifejezésnek a blues core-t a zene meghatározására, de hogy hangzatos, az tuti. Szerintem inkább mindenféle alteres felhangokkal, nem kevés blues-zal és country-val fűszerezett rock. De azt hiszem, nem a skatulyán múlik a dolog. A dalok többsége a maga nemében jónak mondható, s bár én tutira nem fogom agyonhallgatni őket, egy koncertjük biztosan jó móka lehet.

——————————————

ENGLISH VERSION:

Crazy name, dorky booklet and a music that seems calm at first. This was my first opinion about this german band that calls it’s music blues core. They say about themselves that their music is like mixing Nick Cave with Audioslave’s groove or that it sounds like when a dirty, alternative sound meets with blues and some ZZTop influence. Interesting combinations.

But for sure they use good singing, hard slide guitar riffing, rocking rhytm section and stirring stage performance. At the last seven years they shown their unique sound on three LPs and more than a hundred gigs in Germany and Europe. On some photos they look like Blues Brothers. I don’t think it’s an accident…

Sidman is the band’s fourth full length release but for me it’s the first. I don’t know anything about their other albums but this one is perfect for a first listen. In my opinion this music is the mix of ’70s rock, blues, country and classic r’n’r flawoured with alternative vocals and feelings. Now take a look at the songs.

The first one called Make Up Your Mind is a dashing, hard, a bit alternative song with brutal bass sound. It starts with a freaky guitar squeaking and after a few listens I realized that it sounds like a part of the last song of the album. Like a circle… Loyal to it’s name (Damned to Boogie) the next one begins with rockabilly piano and continues in the same manner but in a more rough way. This two song is a perfect open for the album but the third one (Dialog of Drunk) is really close to them. It sounds like a real blues song with it’s organs and others.

Calm Down starts with a catchy hard rock/glam singing with blues and country feeling. It’s a real hit because of the chorus’ melodies and vocals. The next one based on distorted bass called Cold Whistle is nearly a stoner song and it has a really rocking vocal which is a bit strange in this tune but in the same time it perfectly fits in. Cruel World so Beautiful reminds me of rock music’s golden age. The main thing in it is the rhytms, the tams and the organ at the end of the song. Benjo and singing opens up the slow, new wave like song Black Night and the next one called Someday I’ll Burn is similar to it in many things. It’s organ solos reminds me of The Doors. The Patter of this Horse is a Shadows/Animals like retrock tune with nice wind instruments and funny violin sound. A real party song. The tenth song called Down by the River is a good opus with every elements of the album like blues, alter and some rock. The chorus in this song makes it’s listener to sing along. It’s nice.

Hold On is a bass based bluesrock song with cool chorus. The next song’s (Pride and Cowardice) foundation is a prehistoric blues theme flawored with water babble and benjo again. The chorus of this song is reminescent of 1990’s Enuff Z’ Nuff. The last song on the disc is The Choir of the Weak. It is a ballad that contains only guitars and singing. The refrain reminds me of something but I can’t recall what it is.

I don’t think blues core is the perfect expression but it sounds good for sure. What I say is that this music is rock flawored with a lot of blues, country and alternative elements but nothing depends on style. Most of the songs are good and in spate of that I will not listen to them too much a live gig would be nice to watch and listen to.

Tracklist:

1. Make up your mind
2. Damned to boogie
3. Dialog of a drunk
4. Calm down
5. Cold winds whistle
6. Cruel world so beautiful
7. Black night
8. Someday i´ll burn
9. The patter of his horse
10. Down there by the river
11. Hold on
12. Pride and cowardice
13. The choir of the weak

Pontszám: 7

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár