Kiadó: Victory Records
Weboldal: www.counterpartshc.com
Kiadás éve: 2012
Stílus: Melodic Hardcore / Metalcore / Rock
Brief Sum: One of the best albums of this year from one of the most prominent and excellent representatives of melodic hardcore, the third LP of the Canadian „Counterparts”, it’s „The Difference Between Hell and Home”. A varied and complex album, that you can’t get bored of.
Körülbelül annyi fülem van, mint ahány napja megismertem a kanadai Counterparts zenekart. A srácok még 2007-ben alapították zenekarukat és azóta is szinte töretlen a sikerük. Én azelőtt néha-néha olvastam a nevüket, de ezidáig nem fordítottam rájuk különösebb figyeltem. Amit azóta bánok is elég rendesen. Egyik gyengém a dallamos zene ötvözve különféle metal műfajokkal, ami mostanában leginkább a hardcore-ban teljesedik ki számomra. Nem hiába vannak a műfajban olyan kiváló tehetségek és kedvencek, mint például a Heart in Hand, Defeaters, a While She Sleeps vagy a magyar Bridge to Solace. A jobb zeneértők pedig most fogják a fejüket, hogy az olyan nagy klasszikusokat, mint a Rise Against, az A Wilhelm Scream vagy a The Ghost Inside miért nincs felsorolva a listában. Végülis azért, mert még nem jutottam el odáig, hogy mélyebben a gyökerek felé ássak, így egyenlőre maradnak az újoncnak számító zenekarok.
Szóval az ismeretség csak pár napja tart, de ez alatt a pár nap alatt sikerült megszereznem a zenekar ezelőtti két lemezét. Már a debütáló lemezük, a Prophets – 2010-ből – meghozta a sikert a zenekarnak, főleg a műfaj kedvelőinek berkein belül. Ami jó hír volt számukra, hogy az egy évvel később kiadott, The Current Will Carry Us All lemezük után sem csappant meg a hallgatóság. És most elérkeztünk az idei albumukhoz. Sajnos még annyiszor nem pörgött egyik lemez sem a lejátszómban, hogy egy reálisabb képet tudjak írni az albumok összehasonlításáról, így ezt nem is fogom megtenni.
Az album a Lost c. dallal kezdődik. Agresszív kezdése jó választás volt az albumnak, amit tetőz a rövidsége is, így egy lazább, de annál fogósabb dallal szembesülhetünk. A Ghost már megnyerőbb egy fokkal. A dallamos gitárok mellett Brendan Murphy hangja leszakítja az arcunkat. Ráadásul a dal háromnegyedénél egy enyhe hidegrázós, pár másodperces basszus kiállás is meghallatta magát, ami után szépen felépítették a srácok a folytatást. A folytatás sem lassul az előzőekhez képest. A Debris rozsdás (valamiért ez a szó jutott eszembe) kezdése, a gitárnyúzós hangok már elsőre megtetszettek. A folytatás viszont akaratlanul is azt juttatta eszembe, hogy már hallottam azokat a dallamokat valahol. Az Outlier-ben tűnt fel először olyan szembe hallótűnően a háttérvokál. Az énekes hangjáról pedig a Hearth in Hand énekese jutott az eszembe. A dallamok pedig valami őrületesen váltják egymást. A tiszta vokál pedig egy egész más hangulatot ad a dalnak. A Witness-t már sokan hallhatták, hiszen a zenekar egy videó formájában már publikálta a közönségnek. A gitártémák itt is szerethetőek, néhol már kicsit kaotikusnak érzem. Annyira összetett, tökéletes dal, hogy miután vége lett, muszáj voltam még egyszer meghallgatni. A Decay már egy sokkal visszafogottabb dal. A kezdeti elnyújtott gitártémák lenyugtatják az embert, spoken-word pedig a kezdeti nyugodtságot szépen lassan a zaklatottság felé tereli az ember lelki világát. Amit szépen végigkövetnek a hangszerek egyre hangosabb zaja, hogy a végén szépen minden nyugodtan lecsendüljön. A Compass-nak azért sikerül hamar visszarántania az embert a korábbi gyorsasághoz, ráadásul nem is akárhogy. Van ebben a dalban minden, ami a fülnek ingere. Gyors részek, súlyos részek, dallamos részek, hatalmas breakdownok. A vége pedig valami zseniális. Nem is tudom megfogalmazni a hallottakat. Így inkább meghallgatom még egyszer. A Wither szintén a súlyosabb dalok közé tartozik. Tipikus Counterparts dal a korábbi időkből. A gitárjáték itt is kiemelendő, van potenciál minden egyes dalukban, amit ki is használnak szerencsére. A kiállás itt is elég jóra sikerült, szépen lehet rá bólogatni. A lassabb téma, a távoli énekkel szintén tetszetős, szépen levezeti a dalt. A Cursed sem az egyszerűségéről marad meg az ember számára. A lassú témák szépen váltják egymást a gyorsabb részekkel. A kórus és a dob is kiemeltebb szerephez jut hozzá, mind a korábbi dalokban. Valahogy ezeket az elszállós témákat sikerül mindig jól kitalálniuk a srácoknak, nem érzem soha, egy percig sem, hogy felesleges volna akármelyik dalba is. Olyankor megkönnyebbülés tölt egy pár másodpercre. A Slave eléggé elüt a többi dalhoz képest az erős hardcore-punk hatásával. Talán az egyik legkaotikusabb, legagresszívabb Counterparts dal. A Soil pedig amolyan összegzésként, szép lezárása a The Difference Between Hell and Home albumnak. Mintha minden dalból egy-egy kis rész ki lenne szedve és szépen beépítve a Soilba. Persze ezt nem szó szerint kell érteni.
Összegezve, folyamatosan pörög az egész lemez és az ember már csak arra eszmél fel, hogy túl van az albumon, és kezdheti előről a hallgatást.. A Counterparts-nak ezúttal is sikerült egy nem túl hosszú, de annál remekebb albumot összeállítani, sok-sok szerethető dallal, amit szinte bármikor elővehet az ember, akárcsak a másik két albumot. Legalábbis nálam így lesz. Már első hallgatásra sok kedvencet találtam magamnak, de egy ideig még tuti a teljes album fog menni a lejátszóban. Végszóként, aki el akarja őket csípni élőben, az szeptember 24-én megteheti, nem akármilyen zenekarok társaságában. Hiszen a headliner az August Burns Red lesz. Mellettük még fellép a blessthefall, akik mellett szintén nem lehet elmenni szó nélkül. Talán csak egy-két magyar bandát lehetne hiányolni a buliról.
SAMPLE:
YouTube link
Tracklist:
1. Lost
2. Ghost
3. Debris
4. Outlier
5. Witness
6. Decay
7. Compass
8. Wither
9. Cursed
10. Slave
11. Soil
