Talán már egy hete is annak, hogy nem írtam valamilyen „luciferiánus” zenekarról. Nade most itt a varsói Cultum Interitum triójának legújabb, démoni black/death rettenete, ami nem éppen a krepuszkuláris civilizáció, azaz a tömegek civilizációjában nevelkedett finom, tucatlelkeknek való.
E sötét, sátánista rituálé időtartama ugyan mindössze 26 és fél perc, viszont E (basszus, gitárok, vokál) és K. M. (gitárok) barátunk nem bízták a véletlenre a dolgot. Bestiális zenéjükhöz Káin gyermekei a horvát RP-t kérték fel, hogy írjon nekik hat istentelen blaszfémiát, amelyek szerintem egyszerűre, de azért elgondolkodtatóra sikerültek. Mindegyik egy betűből áll, ám ha összeolvasod őket, akkor a SACRUM szót kapod. Az okkult témájú borítón Bryan Maita (BMS Illustration) és Igor Datkiewicz (WS Artworks) dolgoztak, továbbá az ördögi megjelenítést teljesen kimaxolandó, a szintén horvát Neven Ocelli (Entitatem Null Arts) egy különleges kalligráfiát is készített, ami még impozánsabbá teszi a tokot, és ezzel együtt az album egészét.
A Sacrum Funeral-ban megvan a kitartó, határozott összpontosítás és lendület. Egyszerűnek mondható textúrájában inkább hipnotikus, mint ismétlődő, mi több, átjárja jó és gonosz kétezer éves háborúja. E nagy ütközet végkimeneteléhez természetesen a sötétséget szolgálva teszi hozzá a maga munícióit, egyenesen ördögi attitűdből. Hangzása pokolian nyers, mocskos és agresszív, pont ahogy kell, viszont a tomboló düh itt nem valamit leképez vagy tetéz, hanem koherens módon illeszkedik a zenei összképbe. Éppen ezért az album sok tekintetben egyike azoknak a gyorsan égő, megfeketedett élvezeteknek, amelyek nagymértékben függenek a hallgató befogadóképességétől. Ha megtalál a pillanat, ez a cucc is felfedi és felszabadítja valódi erejét, s végig fenntartja benned a könyörtelenül fenyegető és baljós hangulatot.
A bevezetőt egy vendégzenész, Grief (Nyctophilia, Thurthul) készítette, aki egyúttal feldobolta az ötödik és a hatodik számot (talány, hogy a többi esetében ki püfölte a bőrt), és ami a legfontosabb, ő felelt a Sacrum Funeral minden hangmérnöki teendőjéért. Általa az S egy klasszikus baljós bevezetőt kapott, suttogásokkal, visszhangokkal, illetve a háttérben halk harangokkal. Nyilvánvaló célja, hogy kirázzon a frász, amit, ha picit hosszan is, de tökéletesen megvalósít. Az S így a leghosszabb pálya a maga öt és fél percével. Az elején a közeg párás és kesergő, a gitárok teljesen lehangoltak és torzak, a dob egyszerű, inkább csak kísérő szerepet visz, míg a morgások sebeket marnak. Végül az utolsó negyedben minden felgyorsul, s a track egy teljes értékű, ugyanakkor monoton, büntető rohamba szakad. A folytatás vakító, az A-ban az énekhangok mészárolnak, és a disszonáns játék teljesen kiveszi az irányításodból az egyensúlyt. Érezni fogod, ahogy a perzselő pokol találkozik ellaposodó sötétséggel, fáklyát gyújt, és gonosz véget hoz. A dobolás az utolsó harmadban egészen megélénkül, s befigyel néhány jó cin is. A C szintén lassú, temetkezési tempóval kezd, de hamar robbant, és egyenletesen forogni kezd a rozsdás fogaskerék. Sorban kapod az őrlő riffeket, a lüktető basszust, valamint a veszett dobrohamokat a jó ’90-es évek koszos underground stílusában.
Az R kezdettől fogva szintén nem tartalmaz egy fikarcnyi dallamos gitármunkát se, helyette minden hangjegyében a sötétséget és a komor hangulatot árasztja. Rettenetesen vad, gyötrődik, s miközben fertőz, mérgezett nyomást vezet, amely vért hagy maga után. Ahogy a vokál öklendezik, az már szinte állatias, míg a játék szédít, sodor és kimerít, ami így félidőben inkább hátrány, mint előny! Az utolsó két aktusban Nimerius (Channeler, ex-Diablery) csap a húrok közé. Az agonisztikus V-benzúgó, torz gitármunka hallható, fűrészelő riffeléssel, akár egy büntetésből kapott jégeső. És a legjobb, hogy nincs jele, hogy ez a pusztító, vadállati tombolás az utolsó tételben alábbhagyna – bizony nem is hagy alább! A halálos M stílusában, felépítésében és hangzásában is teljesen hasonló a V-hez. Ez azt jelenti, hogy a dobolás ugyanolyan légies, a megszólalás barlangos, míg a gitározás primitív, koncentrált és közvetlen, de valamiért mégis homályosabb, fullasztóbb, mint a CD bármelyik másik száma. Talán a kalapáló dobok miatt, de tulajdonképpen ez az egyetlen vágás, ami miatt az album valamelyest modernnek mondható.
Amíg a Cultum Interitum arra emeli kupáját, hogy megtöltsék azt az Éden vérével, addig én rájuk emelem poharam. Alkotásuk rideg és őszinte, pont amilyennek egy ilyen formációnak lennie kell. Magas ajánlás a tisztelet jegyében!
Szolgálati közlemény: a lemez mindösszesen 333 példányban készült, ha érdekel, siess a beszerzésével!
Kiadó: Godz ov War Productions
Kiadás éve: 2023
Stílus: Black Metal
Web: facebook.com/cultuminteritum
Tracklist:
- S
- A
- C
- R
- V
- M
Pontszám: 9,5