DAKRYA – Monumento

Kiadó: Another Sphere Records

Weboldal: www.dakrya.com

Kiadás éve: 2008

Stílus: Atmospheric Gothic Metal

 

(scroll down for English Version)

 

A dakrya görög szó, és annyit tesz: könnyek. A csapat pedig, mely ezt nevet választott magának, természetesen borongós, atmoszférikus zenét játszik.  Saját bevallásuk szerint a gothic, a doom, a szimfonikus és a black metal elemeit ötvözik, majd erre építik rá a két énekesnő (Christina és Thomais) csodálatos hangját, valamint az energikus, brutális férfihangot, csipetnyi költészettel megfűszerezve. A Monumento az első albuma a 2004-ben, a billentyűs-dalszerző Sophia X által alapított zenekarnak. Az albumot három demó előzte meg. A lemez felvétele óta több tagcsere is történt gitáros poszton, ahol mára ketten is tépik a húrokat, s egyikük a zord énekért is felel.

CD borító és a zenekar fotói, arculata igyekszik előre vetítetni a lényeg, azaz a zene hangulatát, mibenlétét.

Intrószerűen, a mesélő hangjaival érkezik a kicsit erőtlen Crucifixion Of Faith, melyet a nagyáriát és vele hangulatos tekerést is hozó Thorns Of Punishment követ. Lassabb, szomorkás dal a Newborn Hope, billentyűs bevezetéssel, akusztikus gitáros betéttel, melankolikus dallamokkal. A Reflections & Illusions az első olyan dal, amiben igazi fülbemászó refrén hallható, a már megszokottnak nevezhető, erőteljesen billentyűalapú, többnyire lassan hömpölygő, de olykor, (ha tempójában nem is,) gitártémáiban fel-felpörgő témaváltásokkal.

A lemez legjobb és legemlékezetesebb dala a keserédes melódiákat hozó Inner Scream, visszafogott, bánatos refrénjével és záró szólójával. Zaklatottabb hangulatú és pörgősebb nóta a kissé hátborzongatóan induló Revelations Of A Madman, melyben viszonylag sok szerepet kap a hörgés. Zongorás betétjeivel együtt is a lendületesebb, black metalosabb témákban bővelkedő eposzok egyike az Into The Vortex. A 2006-os demó vonósokkal felturbózott, zongorás balladája, a Wingless Souls pedig egy karakteres, érzelmes szerzemény.

Sophia X és a Dakrya nagyon jól alkalmazza a stílusban már megszokott és attól elvárható eszközöket, paneleket s így jó kis borongós muzsikát sikerült összehozniuk. A hangszerkezelés teljesen rendben van, olykor még egy-egy ízesebb szólót is elkaphatunk. Az énekesek alapvetően jól teljesítenek, bár a férfihang időnként kicsit jellegtelen, Christina pedig mintha nem mindig tűnne elég magabiztosnak. Sajnos a dalok kicsit egysíkúak, a legtöbből hiányzik az a leheletnyi plusz, amitől emlékezetes lehetne. Az érzelmi és hangulati szintek is csak ritkán érik el azt a mélységet, ami ilyen zene esetében jogosan elvárható lenne. Az általában lassú középtempóban fogant szerzeményeket blackes hatású gyorsabb témákkal próbálja változatossá tenni a csapat. A lemez vége felé kicsit több teret kapnak a tempósabb részek, de igazi minőségi változást ez sem hoz. Sok dal ér véget elcsendesülő zongorajátékkal, sok dallamot és melódiát hallhatunk, de ezek közül csak kevés hat gyorsan. A hangzás nagyjából elfogadható, a gitárok is lehetnének kicsit vastagabbak, és olykor a dob is furán puffog, elektromos dob érzetét kelti. Szerencsére nem bántón. Azt hiszem, debütnek egészen jó ez az album, de fogósabb dalokból még elkelne néhány.

————————————-

ENGLISH VERSION:

Dakrya is a Greek word meaning tears. And band, who chose that name, of course plays gloomy, atmospheric music. In their own words, thy mix the elements of gothic, doom, symphonic and black metal on which they place the beautiful voices of their two female singers (Christina and Thomais) and the energetic, brutal male vocals spiced with some poetry. Monumento is the first album of the band formed in 2004 by Sophia X. There were three demos previously. There have been some line-up changes since in the guitarist position the recordings of the album and now there are two guitarists one being responsible also for the grim vocals. CD cover and band photos and image also try to display the essence of the music, that is the mood of the music and its existence.

Like an intro, with the words of a narrator starts the little bit powerless Crucifixion Of Faith, followed by Thorns Of Punishment including aria and a cool faster part. Newborn Hope is a slower, sadder piece with synth introduction, acoustic passage and melancholic melodies. Reflections & Illusions is the first song to have a truly memorable chorus, and, as we can used to it, the song is based heavily on keyboards with mainly slowly flowing, and more lively (even if not tempo-wise) guitar theme changes. The best and most memorable song on the album is the bittersweet Inner Scream with its held back, sad chorus and closing solo. Revelations Of A Madman is a bit frightened in its mood and faster with an eerie opening, and there are quite much grunting in it. With its piano parts, Into The Vortex is one of the most dynamic epos with black metal elements, while Wingless Souls, the piano ballad of 2006″s demo tuned up with strings is a unique, emotional piece.

Sophia X and Dakrya apply very well the means and panels of the genre and this way they delivered some cool gloomy music. The instrumental parts are alright, here and there we even get some tasty solos. The vocalists” work are mainly good though the male vocalist is sometimes featureless while Christina not always seem to be that confident. Unfortunately, the tracks are a bit one-dimensional, and most of them lack that certain plus that could make them memorable. The standards of mood and emotions reach also seldom that depth that we would expect from such music. They try to make the usually mid-paced compositions more memorable with faster, blackish themes. At the end of the record, the faster parts get more room, but that does not change any significant change in the standard. More songs end with fading piano play, we can hear a lot of melodies but of these only few had a fast impact. The production is okay, but the guitars could have been thicker, and sometimes the drums are also puffing, creating a feeling of electronic drums. But not in a disturbing way, fortunately. I think this is quite okay for a debut, but there should be more catchy songs.

SAMPLE:
MySpace link

Tracklist:

1. Crucifixion of Faith
2. Thorns of Punishment
3. Newborn Hope
4. Reflections & Illusions
5. Waters of Oblivion
6. Inner Scream
7. Revelations of a Madman
8. Into the Vortex
9. Black Opera
10. Wingless Souls [Orchestral Version]

Pontszám: 7

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár