A Covid-járvány egyik kulturális következménye, hogy a 2010-es évek végén világszerte ismét gombamód megjelenő black metal zenekarokat megsokszorozta. Az utóbbi időben ebből a szempontból pedig Lengyelország nemcsak nagyhatalom, hanem mindinkább referenciának is számít. Innen, közelebbről a galíciai Krosnoból jelentkezik debütalbumával a Dargor is.
A kvintettet – Michał Kustra (ének, szólógitár), Damian Muszyński (basszusgitár, ének), Maciej Socha (dob), Michał Socha (ritmusgitár), Dawid Warchoł (billentyűk) – a Dimmu Borgir, Naglfar és Wormwood zenei vonalán helyezném el, ami mutatja, hogy ők a sötét fém dallamosabb útján járnak. Az Ascend to Infinity emellett azonban éppoly acélos, mint lágy, és pont annyira melankolikus, mint amennyire brutális megszólalású. A riffek meglehetősen addiktívak, a két vokál pokolian baljós, a szomorúságtól sújtott zongora igazán művészi aláfestést biztosít, a gitárszólók pedig a szívet rengetően sokkolnak. A felvételen szereplő összes hangszer megnyerő hangzású, a dalok gyorsabb részei pedig nagy mennyiségű tremolo-válogatást és robbanási ütemet adnak a kompozícióhoz.
A mindössze 33 perces album első számtól az utolsóig kiállított mind a nyolc tétele tökéletes metszete az epikusságnak és az extrémebb kifejezés formák után megszállottan kutató black metal iránynak. A Dargornak sikerül úgy megtartania a maga alvilági természetét, hogy közben kikerüli a műfaji kliséket, amellett bizonyítja a zeneművészet iránti teljes elkötelezettségét is. Ekként az Ascend to Infinity-t áthatja a kísérteties és megrázó nagyszerűség, ami már az erőteljes nyitányban, a Locust-ban megmutatkozik. A tremoló riffek, a magasabb tónusú fűrészes torokének és morgások, az egyenletes középtempóban doromboló dobok, valamint a kristálytiszta gitárszólók lelkesen vezetnek be a banda pesszimista világába. Annak ellenére, hogy erre a számra húzható rá leginkább a műfaji skatulya, másodpercek alatt kiderül, hogy nem egy ’hagyományos’ ’90-es évekre hajazó melodic black metal brigádról van szó. Ez az érzés a második számban erősödik föl igazán. Ámbár a Waste What Was Given elején a gitármű mély kilátástalanságot sugároz, a szólók megjelenésekor már nincs nyoma a reménytelenség ködének. Általuk betör a fény, s az alkotás felfedi önmaga, illetve az album valódi arculatát: ez a lemez kisebb nagyobb mértékben death-, doom- és gothic metal elemekből egyaránt töltekezik. A lépcsőzetesen kibontakozó, szomorkás mű fő erőssége a két vokál tökéletes kombinációja, továbbá a váltásoknál hallható technikás dobjáték, azonban a lezárásában hallható zongora teszi fel aztán az i-re a pontot. Közel sem ennyire témázgató a norvég sötét fém hőskorát idéző Before We Die, amit a tiszta, erőteljes ütések, a folyamatosan pattogó duplázó, és ezúttal teljesen a dalszövegnek megfelelő dallamvilág jellemez. Köszönhetően a vintage hangzású billentyűknek, nincs emelkedett légkör, csak a hiábavaló és keserédes, Ember tragédiáját idéző küzdelem érzete. Nem hinném, hogy egyedül maradok azzal a véleményemmel, ha ezt tartom az Ascend to Infinity legszomorúbb darabjának. Erőteljes dallamokkal érkezik a Inner Distant Universes. A műfajidegen ritmuskép mellett vonzereje leginkább a kísérletezésben és az érzelmességében rejlik. A dob brillírozik, a gitárok pedig az érzelmek teljes skáláját pásztázzák. Inkább a modernebb megszólalású formációk kedvelői értékelik majd!
A Morals Redefined-el kezdődik a produkció második fele, amiről azt olvastam valahol, hogy már-már a pagan metal szférájának kapuját döngeti. Való igaz, a gitársáv kemény, a dob harcias, de egyáltalán nem durva egyik sem mi több, pont annyira kimértek, hogy megigézzék az elmét, létrehozva a haszontalan vágyakozás képzetét. A lélekölő gyötrelem földöntúli színdarabjának kikeverése érdekében a Dargor mindezt tovább csavarta a szimfonikus érintéssel, valamint a különleges énekvonalakkal. Mindazonáltal a dalszöveg szellemiségéhez szerintem kevéssé passzol. Egy komorabb, irreverzibilis hatású tétel a Destruction. A gitárok remek munkát végeznek, amennyiben az alapvetően brutális motívumokat ötvözik a befogadható szólókkal és a feszesebb dobjátékkal. A lemez fekete báránya a dungeon synth-beütésű Towards the Ascension, amelyet én inkább az utolsó roham előtti kis pihenőnek tekintek. Határozott érzésem, hogy létének egyetlen értelme az Afterlife még mesteribbé avanzsálása. Ebben a számban a dallamosság még utoljára összeölelkezik a vadsággal. Hangulatos, éteri szólók, megindító vokál, gyors, intenzív dob, vagyis röviden minden benne van, ami egy jó számhoz szükséges. Az album teljességét a Locust és a Before We Die mellett ez a track hozza ki leginkább.
Fentebb már utaltam rá, hogy a vidámabb dallamtextúrák ne tévesszenek meg senkit. A dalszövegek tökéletes ellenpontjai a zenének, vagyis a Dargor szövegvilága semmivel sem könnyedebb, mint a szcéna bármelyik kortárs csapatáé; bizony mindegyik barátságtalan és negatív tartalmú. Pesszimista alapállásból válogatott kritikát fogalmaznak meg a konvencionális emberi élet és értékrend értelmetlenségéről. E mellett a magány és az elmúlás érzetét éneklik meg.
A korong vizuális oldala úgyszintén eltalált. Azt Michał „Xaay” Loranc lengyel művész készítette, aki korábban dolgozott már a Crescent, Dawn of Disease és a God Dethroned borítóin.
Az Ascend to Infinity olyan album, ami nem igazán terem a hagyományos black metal kertjében. Ugyan a határvonalon tapos, ám ezt magas színvonalú precizitással teszi! A művész urak ezzel az alkotásukkal olyan hidat kínálnak a borúlátók gondolkodásába, ami előtt még „a pesszimizmus filozófusa” is megemelné kalapját. Sok sikert kívánok a Dargornak innen Magyarországról, március 23-án, a lengyel-magyar barátság napján! Niezła praca!
Kiadó: Meuse Music Records
Kiadás éve: 2022
Stílus: Atmospheric / Melodic Black Metal
Web: facebook.com/DargorMetalTV
Tracklist:
- Locust
- Waste What Was Given
- Before We Die
- Inner Distant Universes
- Morals Redefined
- Destruction
- Towards The Ascension
- Afterlife
Pontszám: 9,5