Kiadó: Massacre Records
Weboldal: myspace.com/darzamat
Kiadás éve: 2009
Stílus: Gothic Metal
(scroll down for English Version)
Szívem egy nagy kiválasztottjával hozott össze a sors, mikor annak idején a Semidevilish kapcsán megismerkedtem a lengyel Darzamat nevével. Lemezeik azóta tartósan befészkelték magukat napi hallgatnivalóim közé, a tendencia pedig az új anyaggal sem törik majd meg. A csapat bő négy évet koplaló rajongóit tehát biztosíthatom afelől, hogy megérte a várakozás, a Solfernus’ Path ugyanis minden tekintetben felér a Transkarpatia démonian sötét dalcsokrával. És ha már az összes gyertyát meggyújtottuk, kezdődhet is a boszorkányság…
Első koncept albumukról lévén szó, a friss kiadványhoz egy rövidke történet is fűződik. A horror sztori egy grófnő kastélyában zajlik, ahol egy főiskolás hallgatóról kiderül, hogy mélyen vonzódik a misztikus jelenségekhez. Idővel egyfajta spirituális átalakuláson megy keresztül, míg végül betekintést nyer a halál rejtelmeibe. A cím azonban mégsem rá utal. (Solfernus Jan Drda, cseh drámaíró színdarabjának egy karaktere volt). A zenét illetően nagy változás nem történt, maradt a sympho black-el bőségesen bevérezett gothic metal, ami már első nekifutásra is igencsak ígéretesnek tűnik egy ilyen eseménysorozattal párosítva. Főleg, hogy nem estek bele a tipikus hibába, miszerint a daloknak köze nincs semmiféle folytonossághoz. Ezzel itt nincs gond, hiszen prímán megvan az összhang, nem csak a szövegek, de a zene és a cselekmény mondanivalója között is. Erre pluszban még az újfent jelenlévő átkötő introk is rágyúrnak, amik már a legutóbbi lemezen is hasonlóképp funkcionáltak, azzal az apró differenciával, hogy akkor egy kevésbé kimunkált fámában csöppentünk a banyák és vámpírok világába.
A jellegzetes vokál teljesítmények nagy ívben elkerülik az ezerszer hallott torokmetszéseket. Nera egyedi, vonzóan kísérteties, igazi boszorkás hangja továbbra is sokat nyom a latban, csakúgy, mint a károgásért felelős Flauros pokoli orgánuma. Nem mehetek el szó nélkül Chris (gitár/basszus) mellett sem, aki még mindíg mocskosul érti a dolgát, Spectre (billentyűk) pedig már korábban is bizonyította, hogy egyedülálló szinti témái nélkülözhetetlen összetevői a Darzamat zenéjének. A bőrőket ezúttal egy bizonyos Rogol puhítja, ki ismeretlensége dacára halál profin felcsépelte az anyagot, szóval a tagok egyedi teljesítményeire nem lehet panasz – ahogyan a nóták kvalitására sem. A 14 finomságot szinte nap mint nap megállás nélkül habzsolom.
A korong elindítását követően máris a False Sleepwalker elhaló sikolyával szembesülhetünk, majd a kezdeti paráztatást jóféle zúzás követi, amit egy fogós refrén tökéletesít. A lassú szerzemények ezúttal szinte teljes mértékben eltűntek, helyükre őrűlt tempók és frenetikus szintiszőnyegek érkeztek, a pihenőket pedig a rövid átvezető szösszenetek biztosítják. Ezek alkotója egyébként a Stone Sour dobos Roy Mayorga, míg másik vendégként a King Diamond-ból ismerős Andy LaRocque is közreműködött, aki a címadóban villant egy ízes szólót. Picit előrébb ugorva az egyik személyes kedvencem, nevezetesen a rövidke Final Conjuration következik. Itt elsősorban a Spectre-Rogol kettős játéka dominál, akiknek viszont még az ő tehetségük is kevés lenne, azoknak ajánlom figyelmébe a két frontember produkcióját. Nera amellett, hogy szüntelenül egy sötét istennő képében tetszeleg, társához hasonlóan rendkívül színesen használja ki hangi adottságait. Énekesnőnknek hála a Chimera c. tétel számomra a másik olyan dal, amitől csillagos égbe szökik a tetszési indexem – egyszerűen pazar. Futólag még a Vote For Heresy-t és a Gloria Inferni-t emelném ki, a cikk terjedelmére tekintettel azonban nem fényezném tovább az összes gyöngyszemet. A többi meglepetés örömét ezúttal meghagyom a kedves olvasóknak. 🙂
A hangzás ellenben még megér egy (fekete) misét, nemhiába, három helyen is megfordult a cucc, mielőtt Jonas Kjellgren keverőpultján landolt volna. Ez a fajta, szó szerint megsemmisítő sound valami észveszejtően jól passzol a nótákhoz. A cinek megszólalása is gyönyörű, egyszóval a komplett munka, tokkal-vonóval együtt nagyon harap.
Vicces, hogy pont legutóbbi, Secrets Of The Moon ismertetőmben lőttem el egy év black albuma kitüntetést, ugyanis kénytelen vagyok felülbírálni önmagamat. Tovább megyek. Noha még szűk négy hónap hátra van, azért megkockáztatnám kijelenteni, hogy az idei esztendő egyik legjobb (ha nem a legjobb) kiadványával lesz dolga annak, aki beruház a Solfernus’ Path-ba. Stílusában felejthetetlen élményt nyújt ez a másvilági légkörrel felruházott pusztító érzékenység. Mind a tíz ujjunkat megnyalhatjuk, én pedig szemrebbenés nélkül pöttyintem a maximális pontszámot e kritika végére. Tízest érdemel, egy hajszállal sem kevesebbet.
————————–
ENGLISH VERSION:
I”m writing about a band which is very close to my heart. Semidevilish was the first album I heard of them. Since then, I”m listening to Darzamat day by day. This trend won”t break after this album. I can ensure the fans, it was worthy to wait four years for the new album, Solfermus” Path is as great as the songs of the demonicly deep Transkarpatia. And after lighting all the candles, the black magic can go on…
Since it”s their first concept album, there’s a brief story about it. The horroristic story starts in a castle of a countess. There’s a college student, who is interested in mystic phenomenons. This person completely changes spiritually then, and eventually gets to know everything about the mystery of death. But the title is not about this person. (Jan Drda, a Czech dramatist had a character called Solfernus.) As for the music, there weren”t big changes, they still play gothic metal richly bleeded with sympho black, which is promising even after first listening, especially if we know the background story. They didn’t make the typical mistake of ignoring the connection between the songs. There’s no problem with it, the cohesiveness between the songs, the lyrics and the parts of the story is present. The bridge-like intros mean a further improvement on the songs. It was the same on the previous album, too, but that saga of witches and vampires wasn’t as well constructed as it is.
The vocal performances are far from the everyday voices. Nera’s charmingly mystic, witchy voice is very good, just like the shriek of Flauros. I also must appreciate Chris (guitar/bass), who is still damned great. And Spectre (keyboards) has already proven before that his unique keyboard themes mustn’t be neglected by Darzamat. There”s Rogol behind the drums, who, despite his unknownness, did a professional work during the recordings. All members had a decent individual performance as well. And the songs are great, too. I listen to the 14 songs constantly each day.
Just after the first track begins, we can hear the fading scream of False Sleepwalker. After this frightening sound, there’s a good trashing, and then, the song culminates at its chorus. Crazy tempos take place after the slower parts, with excellent keyboard themes. We can have some break at the short bridge parts. It”s written by Roy Mayorga (the drummer of Stone Sour). The other guest musician is Andy LaRocque, who can be familiar from King Diamond. His catchy solo can be heard in the first song. Let’s go on with the songs. One of my personal favourites is the short song of Final Conjuration. The play of Spectre and Rogol dominates, and if it”s still not enough for you, pay attention for the two front members. Nera is like a goddess from start to end, and like her mate, she capitalize perfectly on her singing skills. She is also the reason of the fact that Chimera is an other song which I would rate the highest. It”s excellent! It”s worthy to mention Vote For Heresy and Gloria Inferni, but this review is already too long, so I won”t continue to praise all the songs. Let the other songs be suprises!
It”s also worthy to talk about the sounding. It had been revised three times before Jonas Kjellgren mixed it. This dark, literally destroying sound perfectly fits the songs. The sound of the cymbals is also beautiful, so it”s a complete work, and it hits from start to end.
It’s funny, I must correct myself, because I’ve already given „The Black Album of The Year” title to Secrets Of The Moon. Now I must go further. Despite the fact that there”s still almost four months remaining this year, I dare to say that this will be one of the best albums (or even THE best album) this year. The destroying sensitiveness with its mystic atmosphere is very memorable in this genre. We will be very satisfied with this album, and without any doubts, this album deserves the maximal score. It”s a ten, and not less.
Tracklist:
1. False Sleepwalker
2. Vote for Heresy
3. I Devium
4. Pain Collector
5. Final Conjuration
6. II Fumus
7. Gloria Inferni
8. III Venenum
9. Solfernus Path
10. Lunar Silhouette
11. King of the Burning Anthems
12. IV Spectaculum
13. Chimera
14. Mesmeric Seance