Kiadó: InsideOut Music
Weboldal: www.deadsoultribe.com
Kiadás éve: 2007
Stílus: Progresszív / Rock / Metal
A Dead soul tribe (Halott lélek törzse) 2000 óta működik, mióta Devon Gloves abbahagyta a Psychotic Waltz nevű bandáját. 4 albumot kiadott az új formációval, amely egy abszolút új megközelítésű irányt mutatott. Egy kevésbé befogadható világot tárt elénk, amihez hozzátársultak a modern elemek is némi progresszivitással ötvözve. Emlékeim, ha nem csalnak, akkor 2x volt szerencsénk megsasolni őket élőben kis hazánkban, méghozzá 2002-ben a Pecsában a Summer rocks keretein belül nézhettük meg őket illetve még az anno létezett Mega pub adott otthont az ő koncertjüknek. A kevésbé befogadhatóság is relatív megközelítéssel bír egy ilyen bandánál is, hiszen emlékezetes dalokkal gazdagodtak lemezeik, amelyek mind különböző felépítésű dalokkal bírta, de mégis az atmoszféra az megegyezett. Amúgy a kételkedők kedvéért, ha le kéne írni a stílust, hogy valójában milyen lehet, akkor azt mondom keverjétek össze a Jethro Tull, a Pink Floyd, a Black Sabbath, Jimi Hendrix és Frank Zappa zenéjét, érzésvilágát, s akkor talán egy kicsit hozzá lehet közelíteni a stílushoz.
A Devon Gloves féle énekstílusra szokták mondani a progresszív jelzőt, de mint tudjuk a progresszív újítást jelent, s nem csalódhattunk bennük ezen a téren az új lemezt illetően, mert ezt is úgy harangozta be a zenekar, hogy még az előző anyagokhoz képest is egy nagy ugrást tettek a változások terén, azért, mert csak így lehet előrehaladni, hogyha változik a zene. Bár nem akartak senkiben sem rossz érzést kelteni, azért megmaradt az atmoszféra, de mégis egy jóval másabb zenét hallhatunk a banda legújabb „A lullaby for the devil” c. művén. A „Psychosphere” egy laza basszusfutammal indul, majd egy kis durvulás veszi kezdetét a gitár terén, de nem kell olyan vészes dolgokra gondolni, már remek hangulati fokozás a lemez elején. Nekem kicsit Devin Townsend ugrik be hangulatra, ami nem másolást jelent, hanem pozitívumot. Még modernebb irányvonalat mutat ez a szám, ami egy keményebb oldalát vetíti elő a bandának. A „Goodbye city life” cím szerintem mindent kifejez, a véleményét Buddy-nak a város sötétségéről, magányos, rohanó érzéstelenségéről, s a szám eleje ezt akarta kifejezni szerintem, de csak szerintem, hogy monotonon kezdődött ez a track. Aztán egyre jobban dallamosodik, majd egy zongora-akusztikus gitár témába vált át a szám. Még keményebben, nyomasztóbban, jobban beléd akar menni a mondanivaló, amit hol jelszóként kántálnak beléd, hol remekül, költőien megfogalmazva kapod meg.
Lélekmarcangoló, elgondolkodtató témadömping feni rád a fogát, amiben olyan váltások és meglepő elemek ütik fel a fejüket, hogy csak nézni tud az ember. Annyira illeszkedik minden elem a hangulathoz, hogy nem lehet belekötni semmibe sem, de ki akart kötekedni? Remek furulyaszólót hallhatunk Devontól, ami azért a régi időket (PW) előhozza, de mégis egy modern megközelítésben. A „Here come the pigs” cím is elég sokat mondó. Vajon mit akart ezzel kifejezni? Esetleg a társadalmat, a manipulált emberiséget. Szólókkal kísért, agresszívebb számot hallhatunk tőlük. A zenei extrémitás jóval szélsőségesebb most a lemezen, mint eddig, dalok összefüggenek egymással. Egyébként a mostani művel dolgoztak a legtöbbet a srácok, nem is érdemtelenül. Az biztos, hogy ezt a soundot csak ők tudják ilyen formában előadni, megmutatni nekünk. A kemény, gitárosabb riffek mellett a melódiák ütik fel a fejüket, ezért annyira extrém az egész zene. Mindenféle zenei stílus fílingjéből táplálkozik eme zene.
„Lost in you”: Kellemes, kis dallamos szám jó énekkel, akár egy popos számnak is elmegy, felépítése végett. Érzek a lemezben olyan erőt, hogyha több év múlva berakjuk, akkor jövünk rá értékére igazából. Az is lehet, hogy rejtett kódok lesznek benne erről az életről, s csak akkor tudjuk majd leolvasni belőle. A „Stairway to nowhere” egy elszállós jelleggel bír, ami akár egy Depeche mode szám is lehetne, mert az énektéma hasonló kicsit Dave Gahan hangjára. Persze annál sajátosabb az egész zene mindennel együtt, hogy mindenféle névvel dobálódzak, de azért leírom a pillanatnyi érzéseket. A „The gossamer strand” egy nagyon kellemes zongora-furulya kettőssel kezdődik, igazi relaxációs, meditációs zeneként hat, sokszor teljesen máshol érzi magát az ember a zene hallatán. Remekül kiegészíti illetve kíséri a furulya modern, extrém gitártémákat, még a disszonáns részeket is. Egy instrumentális számról beszélünk. Az „Any sign at all” egy törzsi érzéssel bír. Igaz, a többi szám is, de nagy részben szerintem itt van jelen ez az érzés. A lemez vége felé közeledve egyre az jobban elszállósabb számok kerülnek előtérbe. A „Fear” c. számban az akusztikus témák győzedelmeskednek némi klasszikus gitárszólokkal.
A „Welcome to my world…” sorral minden el van árulva a zenéről, szerzőjéről. A „Further down” egy keményebb tételnek számít, amiben eléggé progresszív az ének. A címadó szám (Lullaby for the devil) eléggé ördögiesen kezdődik, amit a zongora remekül színezi. Remek dalok sorakoznak a lemezen. Lehetséges sok ember nem fogja befogadni ezeket a témákat, de van egy olyan érzésem is, hogy lesz egy jó pár hallgató, aki fog tudni azonosulni ezzel a világgal, amit a Dead soul tribe képvisel, mert mindenképpen egyedi és kiemelkedő értékekkel bír. Másrészről mindenkinek mást mondhat az anyag, melynek elvileg összevannak tartalmilag kapcsolva a számai, de külön is megállják a helyüket. Színvonalas, sokszínű kiadvány, hallgassátok meg.
Tracklist:
1. Psychosphere
2. Goodbye City Life
3. Here Come The Pigs
4. Lost In You
5. A Stairway To Nowhere
6. The Gossamer Strand
7. Any Sign At All
8. Fear
9. Further Down
10. A Lullaby For The Devil
11. bonus: Multimedia part