Kiadó: –
Weboldal: myspace.com/deadst
Kiadás éve: 2009
Stílus: Dark Ambient / Movie Scores
(scroll down for English Version)
A Francois Pouvreau által még 2002-ben létrehozott project zeneisége leginkább a filmzenei kategóriához köthető, hiszen nem mások a példaképek, mint John Carpenter, Philip Glass, vagy más kategóriából ugyan, de ide sorolható Enya és Graeme Revell is. A dark metal projectként is emlegetett alkotás egyetlen sequencer-es szintetizátor hangjaira, valamint különböző programokra van megkomponálva. Igazából nem lehet nevezni se dark ambient-nek, se filmzenének, de mindenképpen köze van mindkettőhöz. Bár a project hol létezett, hol nem, három korai demofelvétel mégiscsak született. A mostani egy tizenhárom tracket tartalmazó korong, szép kidolgozású borítóval, mély tartalommal.
Az első tétel az Introduction, horrorisztikus világot idézve ébreszti fel a hangokat. Mély zuhatagok áramlanak itt a sötét sziklák között, a kompozíció kidolgozott, összhatása kissé melankolikus.
A Chaostar erőteljesebb, valahogy jobban süt belőle a gonosz jelenléte, valóban el is tudom képzelni egy film zenéjeként az egészet. A vibráló hangok, a hangulat intenzitása karakteres. A mélyebb tartalmú, sodródó lendületű Dusk inkább egy komor erdő éjfekete fáihoz hasonló képi világot idéz, a végtelen némaság szavai ezek, ellentmondásosak, bizarrok.
A Labo 16 inkább egy sci-fi zenei részeként képzelhető el, hideg hangulata, finom játéka miatt. Rövid, alig egyperces átkötés mindez, a Sandman előzményeként szinte, ami finom harangjátékot prezentál, amit főképp klasszikus harmóniák vesznek körül.
A Labo 16 steril hangulati elem itt is felbukkan, de a mélybe zuhanó örvények felborítják a hatást. A La Machine hangjaiban némileg barokk és reneszánsz jegyek ötvöződnek, és bár ez talán még megért volna egy kis munkát, ettől függetlenül nem rossz az ötlet. Az első részt a másodikkal pedig össze kellene valamivel kötni, mert így csak egy üresjárat van a kettő közt, és bizony a második rész is megérdemelne némi plusz témát.
Az After War hullámzó moraja fölé egy súlyos, melankolikus szintitéma terül, ami a kiábrándultság tükre. Fáradt, elcsigázott, és rendkívül kifejező. Itt minden hang a helyén van, és a hangulata valami isteni.
A Fantasma egyetlen zavaró tényezője vagy jobban mondva hiánya az eredeti ütős hangszer használata, de az izgalmas, feszes témavilágú tétel így sem okoz csalódást zaklatott, színes dallamvilágával.
A The Mansion éteri világa kissé csalóka, és megnyugtató egyszerre (ebben a számban speciel felbukkan Carpenter „Halloween” filmjének pár nyitódallama), felemel, rezdülésekkel mozdul, hevesen átcsap egy mély hangzásba, majd kezd kissé feszült lenni és egyre indulatosabb.
A Strange Waltz gyerekkorom megboldogult horrorjainak zenéjét juttatja eszembe, a vicces, de rémisztő vidámparki hangulatot, ahol a bohóc öl, a jó meg valahogy nem győzedelmeskedik. A témát lezáró intenzív hangok azonban itt más hangulatot árasztanak. Kissé nyomasztó tétel az Incantation monoton, sötét árnyalataival, és az abból éledő fura képi világgal. Viszont rövid, szerintem ez a track, megért volna még pár percet.
A Salling mint egy katonai induló, úgy dübörög fel a szürke égre. Nem messze hullámok nyaldossák az éles peremű sziklákat, a feszültség egyre nő – betétként itt is némi vízióval megáldott lázas képek következnek, az biztos, hogy a horror fanok szeretni fogják ezt a zenét. A záró Liberation kellemes búcsú a lemeztől, amit akár azonnal lehet is újra kezdeni hallgatni. Eklektikus, állandóan változó monoton világa erős színekkel operál, bár megvan benne a merev mozdulatlanság, és a könyörtelen hidegség. Az utolsó nóta fura világa teszi teljessé ezt a kísérletezős kedvű korongot, amin van még mit ugyan dolgozni, de előbb utóbb remélhetőleg hallani fogjuk Francois Pouvreau filmzenéit. Akik szeretik a horror/misztikus/sci-fi és thriller filmek zenéit hallgatni, azok nyugodtan tegyenek szert a korongra, mert érdemes.
—————————–
ENGLISH VERSION:
The style of the project – formed in 2002 by Francois Pouvreau – is rather in connection with soundtracks of movies, because their ideals are such famous people like John Carpenter, Philip Glass or from other genres Enya and Graeme Revell. We can say, that this dark metal project is based on mainly synths and the music is composed by the help of seqencers and other softwares.
I think, it isn’t the true dark ambient, but it has some characteristics of this genre too. Although, the life cycle of this project was very changable, the demo came up. The latest record contains 13 tracks with nice cover art and serious messages.
The first track – ‘Introduction’ – brings us a quite horroristic scene and dark, deep sounds. It reflects the picture of dark cascades within rocks; the composition is really precise, and the mood is quite melancolic.
‘Chaostar’ is more powerful and it shows us the appearance of the devil. I can really imagine this song as a soundtrack of a movie. The flickering sounds and the intensity of the mood are characteristics of this whole project. The more serious ‘Dusk’ reflects a dark forest with ebony black trees; these are the words of eternal silence, contradictions.
In ‘Labo 16’ some steril elements appear, but after that they are covered by dark maelstorms. In the sounds of ‘La Machine’ one can find some elements of baroque and renaissance, but I think, they would be worth some more work on them, however, the idea is not bad. In my opinion, the firs and the second parts should be connected with something, since there is a whole between them, and the second part even needs more additional themes.
The waving rumble of ‘After War’ is presentated with the help of melancolic synths, which is the mirror of dissappointment. It is tired, agonized and very expressive. Here in this song everything is fine, and the mood of it is also great.
The only disturbing element in ‘Fantasma’ is the lack of the original drums. However, this exciting song cannot make one dissappointed; the themes are really colorful.
The ethereal world of ‘The Mansion’ is a bit exciting and calming at the same time; the themes are changable and vehement. In this track, some tunes of Carpenter’s Halloween appear, which is a great idea.
‘Strange Waltz’ reminds me of the horror movies of my childhood: happy, but terrifying mood of a fun-fair, where clowns kill, and the good doesn’t win. The ending tunes of this song are quite dark and shows an other picture. ‘Incantation’ is more depressing with its dark shadows and strange images. However, I think it is very short; it could be some minutes longer…
‘Salling’ is such a military march: the stress grows by the help of the expressive images. I’m sure that horror-fans will like this music. The last track – ‘Liberation’- is a nice farewell from the album, we can immediately start listening to it from the first song. Its world is quite eclectic, always changing, operating with harsh colors, however, there some movelessness and inhuman coldness at the same time. This strange mood integrates the world of this record into a great album, which may need some more work, but I hope, that we will hear other great tracks from Francois Pouvreau in the future as well. Those, who like horror / mistic / sci-fi and thriller movies, should buy this record, because it is worth listening.
Tracklist:
1. Introduction
2. Chaostar
3. Dusk
4. Labo 16
5. Sandman
6. La Machine
7. After War
8. Fantasma
9. The Mansion
10. Strange Waltz
11. Incantation
12. Salling
13. Liberation