Kiadó: Nuclear Blast Records
Weboldal: www.deathangel.com
Kiadás éve: 2008
Stílus: Thrash metal
Úgy gondolom, metal arcoknak nem kell bemutatni a Death Angel-t, de aki esetleg nem akadt volna össze a nevükkel valahol annak előljáróban annyit, hogy a Bay-Area Thrash metal színtér egyik legrégebbi, legszínesebb csapata. Első demó kazettájuk 83-ban jelent meg. Az öt tagú formációból négy unokatestvér zenél itt, tehát egy elég családias filippínó bandáról van szó. A ’80-as években sorban adták ki jobbnál-jobb lemezeiket, de egy turnén történt autóbaleset után feloszlottak. Az újjáalakulási láz őket is elérte 2004-ben, de sok zenekarral ellentétben itt nem érezni, hogy csak a pénz hajtaná őket. Profi zenészek és egy hibátlan koronggal lepték meg idén a metal hallgatóságot.
Az anyagon 11 nagyon zúzós, hangulatos thrash szerzemény szerepel bő háromnegyed órában. A megszólalás nem hagy kivánni valót maga után, az akusztikus introval kezdődő Lord of Hate című nyitó tétel felvezeti, hogy mire is számíthatunk a lemez további részeiben. Akár beugratásnak is szánhatták volna az akkusztikus bevezetőt, de amint lecsendülnek a gitárok egyből berobban az összes hangszer egyszerre az énekes Mark jellegzetes üvöltésével. Jó régies riffelés jellemzi végig a számot, egy kis punkos behatással. A refrén nagyon el van találva, énekelhető, igazi koncertnóta! A második a „Sonic Beatdown”, szintén egy punkos torzított basszus kiállással kezdődik, amit később a gitárok is követnek, gyors, pattogós tétel. A refrén igazi „ököllel a levegőbe csapkodós” fajta. SO-NIC-BEAT-DOWN-nem igen tudok nyugton maradni ha meghallom.
A hamradik szám a személyes kedvencem, a „Deathroned”, a nyitó nótához hasonlóan itt is akkusztikusan, nyugisan vezetik fel a dolgokat. De nem kell megijedni, ez csak néhány másodpercig tart, utána bele másznak az arcodba! Magam előtt látom ahogy Mark Osegueda hergeli a közönséget egy koncerten, mosh-pit, headbang, most is bólogatok mikor hallgatom. A verze kimért, hergelős, fejrázós, aztán „Deathroned”, üvölti az énekes. Mint eddig mindet, ezt a számot is még jobban felturbózza a szóló/szólók. Hihetetlen energiát képes adni ez a szám, már most biztos koncert favorit nálam!
A soron következő tétel a „Carnival Justice” ami széntén a gyors, pörgős számok sorát bővíti. Van egy kis leállás a közepén, ahol a dobos Andy Galeon és a basszer Dennis Pepa tudását csillogtathatja. Ezt követően a „Buried Alive” slágeres könnyedséggel érkezik meg, persze a thrash keretein belül. Mark itt is nagyon jól eltalálta a témákat, a többiek pedig jó kis kórus vokálokkal támogatják. A második legjobb „sláger” a számomra „Soulles”. Nem csodálnám ha nemsokára klip is készülne hozzá. Van egy kis Megadeth hatása, de annyi baj legyen. Középtempónál feljebb nem mennek a nótában, de nem is baj, hangulatos így ahogy van!
A bárdista páros Rob Cavestany és Ted Aguilar kimeríthetetlen ötletek tetkintetében. Punkos, thrashes riffek, remek szólókkal pakolják tele a lemezt. Az egész zenekar nagyon színpatikus, élőben is volt szerencsém megtapasztalni azt a profizmust ami ezt a lemezt jellemzi. Emberileg is jó fejek, lehet velük beszélgetni, fotót készíteni. Nincsenek elszállva és iszonyat energia árad belőlük egy fellépés alkalmával. Nem sok zenekart ismerek akik ennyire élvezik a zenélést negyvenes éveikben is. Mintha nem is lett volna az a bő tíz év szünet, hatalmas vehemenicával zúznak!
Summázva a korongot, szerintem nagyon üt. Nem igen illetném más jelzőkkel, egyszerűen meg kell hallgatni! Aki egy jó hangulatos, zúzós amerikai thrash lemezt szeretne annak a „Killing Season” kihagyhatatlan. Biztos rajta lesz az év végi top listámon! Sok-sok ilyen lemezt még!
Tracklist:
1. Lord of Hate
2. Sonic Beatdown
3. Dethroned04:0
4. Carnival Justice
5. Buried Alive
6. Soulless
7. The Noose
8. When Worlds Collide
9. God vs God
10. Steal the Crown
11. Resurrection Machine