Lemezismertetők

DEATH REICH – The Final Plague EP

A svédhoni, Uddevallából származó Death Reich-hel kapcsolatban idén januárban már írtam egy ismertetőt (a „Death Camp” címmel ellátott 2021-es EP-jükről), most pedig a december másodikán megjelent „The Final Plague” elnevezésű 5 számos EP kerül sorra.

Ezt a kiadványukat is a holland Non Serviam Records gondozza és a promo-cuccból kiderült továbbá, hogy jövőre érkezik a teljes nagylemez, kíváncsian várom az újabb szerzeményeiket, de egyelőre lássuk a második EP halálos dalait.

A horda munkásságát röviden taglaltam az előző ismertetőmben, így ez most kimarad, csak az aktuális, és az előző EP-n is így szereplő felállást sorolnám fel:

Johnny Lehto – énekes, Christer Bergqvist – gitáros, Robert Babic – gitáros, Robert Axelsson – basszusgitáros és Jonas Blom – dobos.

Nos, majd’ 16 percben 4 saját nóta és az Entombed:”Eyemaster” blastbeatekkel tarkított verziója található a svéd kvintett idei death metalos repertoárjában. Ahogyan már januárban írtam, a Death Reich nem a tipikus svéd hangzásról ismert, de azért fel-felbukkannak néhol a skandináv jegyek is természetesen és ugye az Entombed-feldolgozás…

Az első három tétel, nevezetesen „The Final Plague”, „The Creator” és a „Disgrace” hengerel rendesen, fogósan megkomponált zúzós death metal himnuszok.

A negyedik darab, „The Night Will Fall” visszafogottabb, lassabb tétel, jó kis gitárszólókkal tarkítva. S ahogy már fentebb említettem, az Entombed „Wolverine Blues” albumán található „Eyemaster” című trackjének nem akármilyen feldolgozása zárja ezt a jó kis halálmetal EP-t.

Egy méretes nagy 10-es az uddevalai death metalosoknak, jöhet a nagylemez jövőre!

Kiadó: Non Serviam Records
Kiadás éve: 2022
Stílus: Death Metal
Web: @facebook

Tracklist:

  1. The Final Plague
  2. The Creator
  3. Disgrace
  4. The Night Will Fall
  5. Eyemaster

Pontszám: 10

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek