Lemezismertetők

DEVIOUS – Vision

Kiadó: Deity Down Records

Weboldal: www.devious.nl

Kiadás éve: 2009

Stílus: Thrash / Death Metal

 

(scroll down for English Version)

 

Tulipánok és fapapucs – alighanem az első két dolog, amire alapesetben Hollandiáról asszociálnánk, ha azonban az eset zenei vonzatát is figyelembe vesszük, gondolataink minden bizonnyal a szimfonikus zenekarok körül forognának, a többség pedig valószínűleg (hozzám hasonlóan) megilletődve pislogna a Devious neve hallatán. Noha a csapat már bő tíz éve űzi az ipart a műfaj egyik legsúlyosabbnak vélt alkategóriájában, igazán kirívó alkotással egyelőre nem dörömböltek a felső liga kapuján. Ezen tényt kívánják most orvosolni idei korongjukkal, ám a helyenként vakmerő modernkedés ellenére, nem éreztem igazi átütőerőt a gárda harmadik nagylemezén.

Félreértés ne essék, korántsem lett botrányosan gyenge anyag a Vision, csupán a nagymama kísérleti receptje alapján lábosba hajigált hozzávalók ízkavalkádja hagy még maga után némi kívánnivalót. Meg kell mondjam, csöppet csalódott vagyok, hiszen ez akár egy meglepően finom fogás előfutára is lehetett volna. Ehhez az eleddig igencsak gyerekcipőben járó billentyűs foszlányok szolgáltathattak volna kiinduló pontot, mégha érezhető is az emelkedettnek szánt pötyögések idegenkedése a közegtől. Sajnos az alapvetően puritán felfogásban íródott szerzemények között csak bújkál az ilyen jellegű, számomra kissé erőltetettnek tűnő színezés, a váratlanul nyers death-be átcsapó szintizések pedig kimondottan zavaróak. Az ominózus pillanatok tehát könnyedén sérthetik az erre érzékeny füleket, a stílus tradicionális megközelítésének ellenben teljesen korrekt eredménye lett. Ugyan az album nem bővelkedik kiemelkedő, egyedi ötletekben, elszórtan azért fellelhető néhány remek kis témázgatás. Ami ennél is fontosabb, hogy a (pechünkre ritkán) bekúszó groove-ok képesek valamelyest felfrissíteni a szabványos alapokat. Az egyéni teljesítmények közül Frank Schilperoort dobos játékára hívnám fel a figyelmet, a srác ugyanis vastagon kiveszi a részét a melóból, míg vokális téren Arnold abszolút megfelel a réteg elvárásainak, habár monoton hörgésétől idővel kicsit megfárad a lemez.

A dalok szigora ellenben nem lankad, szusszanásnyi szünetet szinte csak a nóták előtti felvezetők adagolnak. Ellenben sokkal nagyobb probléma, hogy a tételek még sokszori hallgatás után is bántóan középszerűek, holott érezhetően nem béna társaságról van szó. Az őrlés közepette mindösszesen pár apró-cseprő mozzanatra kapom fel a fejem. Így pl. a Respiration Of Fear indus, rövid női énekkel operáló nyitányánál, ám az elégedetlen kritikus itt is kikívánkozik belőlem, mikor a kezdetben még felcsigázó, hangulatos felvezető után mindössze illúzióromboló, sablonos darálás fogad a továbbiakban. Azt már ne is firtassuk, hogy az ehhez hasonló, rendeltetésszerű szerkezeti felépítések mennyire lelketlenné tudnak tenni egy-egy szerzeményt. No, de essék szó pozitívumokról is: az Abide és a Predefined mondjuk kimondottan tökös kis adalékok. Előbbire akár még a komplex jelzőt is ráhúzhatnám, míg utóbbi blastbeat támadásaival késztetheti a hallgatóságot némi hajlóbára. A már említett groove-os töltetű részek is a derűsebb momentumok közé tartoznak, így a False Identity-Validate duónak sem kell különösebben szégyenkeznie. Az objektum tehát többféleképpen is megközelíthető, szóval tessék bátran próbálkozni, hátha valaki előtt megcsillan az előlem ravaszul rejtőző isteni szikra.

Ami a megszólalást illeti, égbekiáltóan sovány hangzásról nem árulkodhatok, de kétségkívül jót tett volna a korongnak, ha egy kicsivel disznóbb soundot tolnak alá. A külcsín viszont mondanivalója ellenére, mentes az igénytelenségtől. A saját mellkasában kotorászó emberkét sikerült a jó ízlés határain belül papírra vetni. Szövegek terén nagy bölcsességekről nem tanúskodhatok: határozottan gyűlölik a világot, a világ pedig őket.

Nem mondom, hogy leáldozott csillag a Devious, de példának erejéért a honfitárs Pestilence vagy Asphyx mellett így, ebben a formában nehéz lesz labdába rúgniuk. Kritikám tárgya számomra még halovány szárnybontogatásnak tűnt, ám ha a későbbiekben ennél magabiztosabban sikerül majd továbbvinni a megkezdett gombolyagot, már csak kíváncsiságból is vevő leszek egy újbóli megmérettetésre…

——————————

ENGLISH VERSION:

Tulips and wooden slippers – probably the first two things which we associate with Netherlands, but if we take the musical part into consideration, our thoughts would be spinning around symphonic bands, and the majority (including me) would blink emotionally on hearing the name Devious. Although the team has been on the scene for more than ten years now with one of the heaviest sub-category of the genre, they haven”t been able to come up with a glaring product yet. They try to help this fact with their album, despite the daring modernity; I didn”t feel the penetrating force on the third disc of the band.

Do not misunderstand me; Vision is not a weak stuff at all, but merely the feel of a mixture of flavors from granma”s experiment recipe book leaves a lot to be desired. I have to say, I”m a bit disappointed, since this could have been a forerunner of a surprisingly delicious course. The keyboard snatches could have set up a starting point to this, but we can feel the aversion to the medium with these keyboard attempts, which by the way meant to be high-flown. These kind of forced coloring only hide among the unfortunately puritan compositions, the unexpectedly raw death synthesizes are annoying. These ominous moments could easily hurt the sensitive ears; however the traditional approach of the genre succeeded well. Although the album doesn”t overflow with outstanding, unique ideas, we can find pretty nice themes here and there. More importantly, the (unfortunately) rare grooves are able to refresh the standard bases. Among individual performances I can call the attention to the play of the drummer, Frank Schilperoort, since the guy takes his share of the job, on vocal field; Arnold absolutely meets the requirements of this stratum, though his monotone rattle makes the album tired with time.

The severity of the songs doesn”t droop, only the tracks openings give some time to recover. The problem is that the movements are painfully average, still after frequent listening, however we can hear that the band isn”t lame. In the midst of the grinding I could toss my head only for a few moments. For example at the female vocal opening of Respiration of Fear, still the dissatisfied critical comes up in me when the exciting and soft opening, results in only an illusion destructive, commonplace grinding. Let us not pursue the matter, that how soulless these similar constructional setups can make one composition. But let”s get onto the positive things: The Abide and Predefined are quite nice tracks. I could give the previous the complex attribute, while the last makes the audience headbanging with blastbeat attacks. The mentioned groovey parts appertain to the cheerful moments as well, so the False Identity – Validate pair has nothing to be ashamed of. The object can be approached from many directions, so feel free to try it, maybe the well hidden godly spark will flashes before someone.

I can”t reveal of atrocious sound, but no doubt a bit heavier sound would make the album better. The design, despite its message, is free from plainness. They managed to display the man who”s rummaging in his own chest in the boundary of good taste. I can”t bear witness regarding the lyrics: they definitely hate the world, and the world hates them.

I don’t say that Devious” star is in freefall, but it will be hard for them to succeed among Pestilence or Aspyhx for example. The object of this critic looks like a pale try to me, but if they will manage to go on in a more self confident way, I will be curious to listen to the new challenge…

SAMPLE:
MySpace link

Tracklist:

1. Heritage of the Reckless
2. False Identity
3. Respiration of Fear
4. Abide
5. Impulse Overload
6. Predefined
7. Validate
8. Disconnect

Pontszám: 6

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek