DOWN I GO – Tyrant

Kiadó: Undergroove Records

Weboldal: www.downigo.com

Kiadás éve: 2008

Stílus: Hardcore / Jazz / Metal

 

(scroll down for English Version)

 

Nehéz meghatározni a négytagú – Alan (tyrantnoise), Ben (tyrantbeats), Marek (tyrantstomping) és Pete (tyrantspeak) – angol banda zenéjét, mert van ebben ötvözve jazz, modern metal, hardcore és progresszív rock bőségesen, némi kísérletezős hangvétellel, és ráadásul nem egyszerűen. A tavaly megjelent anyag bőséges falat a zenei világ ínyenceinek, hát hajrá, essünk neki 🙂

A nyitó track a Tomas de Torquemada kiabálós énekkel nyit, majd a tört ritmusok hátán elérünk a komolyzenei betétekhez, amelyeket a South London Church-ben vettek fel. Katarzisélmény bontakozik minden percben, a nem egyszerű alapokra zajok, zörejek épülnek a hangszeres játék mellett. Mindenből egy kevés, nyakon öntve változatos énekkel, dallamos, improvizatív részekkel.
A Joseph Stalin a következő dal. Szintén tört ritmussal indít, és zajkollázzsal, amire a basszus lüktetései adják a pontot. A komolyzenei betéttel átitatott, belassult részen elszabadul az ének, majd a progresszív elemek birodalmába csöppenünk. Extrém hangulat, extrém hangzás.
A George W. Bush Jnr. valahol a grunge határait feszegeti, felborított ritmusképletekkel, karakteres, egyedi hangzással, dinamikus játékával. Friss hangok ezek, amelyekre már szükség volt a zenei határokon belül – itt összemosódnak a határok, és épp ez teszi rendkívülivé az egészet. A dob, a gitár, a basszusgitár hangjai súlyos metamorfózisok kibontakozását rejtik.

A Nicolae Ceaucescu kattant kezdete folytatja a sort, kiállós részekkel, őrült riffekkel, progresszív jazz elemekkel megerősítve. A dallamos ének, a vissza-visszatérő egyes alapelemek karcos ötvözete, a megszólalás rendkívülisége csak plusz az ötletes, egyedi hangvételű témák mellett – igazából nem is tudom hová rakni.
A Saparmurat Niyazov beteg világa felénk hajol, csendesen küzdő hangok a szerkezeten belül, kiemelkedő hardcore riffekkel, morbid progresszív metal hatással, spirálisok falánkságával. Minden egyes pillanat egy új megálló, valahol elveszve a körben.
A King Leopold II finom hangokkal indít – megereszkedett basszusbömbölés, lehangolt, szaggatós gitár, kopogós dobtéma lendíti be az egészet, majd jönnek a tört részek, agresszív kis betétek technikás jegyekkel. Összeszedett gondolkodás, és nyilván rengeteg munka eredménye mindez. Zúz és aljasul a padlóra küld.
A King Henry VIII már sokkal keményebb hangokkal tör előre, tiszta hardcore feelingre épül az egész, persze itt sem maradnak el a megvariált részek, nem megy át gagyiba az egész, hanem jól megfontoltan tesz meg minden lépést előre a zúzós hangok között, könnyed váltásokkal csapongva témáról témára. Valóban extrém világ, fúvósokkal megáldva.

Az Augusto Pinochet dobtémával robban be, majd bejön a szaggatott gitár, és a mély basszusgitárfutam. Agresszív ének feszül erre a szürreális világra, amely hideg színekbe bújik, mégis egyre közelebb sodor magához. Kemény dallamok, remek stílusötvözések bukkannak fel egymás után.
A Pol Pot című dal sem egyszerűbb az előzőeknél: zajok és zörejek váltakozása a dob és a gitár hangorkánjai mellett, tört ritmusképlettel, dühös megszólalással. Az ének energikusan épül a finom, akusztikus betéttel is megáldott szerkezeten belül, ahol kell, ott átmegy dallamos könnyedségbe, majd visszatér egy pillanatra az erősebb hangokhoz.
Az Idi Amin eleve progresszív hatással nyit, a súlyos hangzás itt sem hiányzik. Egyszerű témák bontakoznak ki, kőkemény riffek mellett, fokozódó lüktetéssel. Intenzív kurzus ez mindenkinek, aki a technikás zenék felé fordítja a figyelmét. Könnyen befogadható mégis, attól függetlenül, hogy tele van meglepő részekkel.

Az Ariel Sharon amolyan területen kívüli kóborlás – mély hangok közé vegyülő vegytiszta formátumok, kattant részek, agresszív vagy épp simogatóan üde dallamok. Kétségkívül minden egyes porcikájában ott a dinamika, hol ilyen, hol olyan módon. Egy lélegzetvételnyi szünet sincs a menetelésben, rendületlen előrenyomulást hallhatunk. Az utolsó dal az Ivan The Terrible finom hangokkal, jazz-es hatással indít. Lélegző hangok után be-bezizzen egy-egy erőteljes gitárhang, majd elszabadul az egész vízió: színek keverednek, hatások mosódnak össze, furcsa képek bukkannak fel minden egyes lüktető hangszál hátán. Lángol elolthatatlanul az egész, mintha mindig itt lett volna.
Minden extrém metal rajongó figyelmébe ajánlom ezt a cseppet sem könnyű zenét – fussatok neki bátran!!!

———————————

ENGLISH VERSION:

It’s hard to cathegorize the music of this English band, which consists of four members: Alan (tyrantnoise), Ben (tyrantbeats), Marek (tyrantstomping) and Pete (tyrantspeak). It’s because there are many genres mixed in this music: jazz, modern metal, hardcore and progressive rock. A complex music, and it’s a bit like being in the experimenting phase. This stuff was released last year, let’s roll, take its review. 🙂

The opening track, “Tomas de Torquemada” starts with screaming vocals, then on the wings of the staccato beats, we arrive at the classical music sections, which were recorded in the South London Church. A catarthic feeling unfolds minute by minute, beside the instrumental play, we can hear a complex base and different sound effects. A little bit from everything, peppered by the various vocal themes, and melodic, improvisative sections.
Next song is “Joseph Stalin”. It starts again with staccato rhythm and a mix of different sound effects, the impulse of the bass completes the music. Again we can hear slow classical music sections, where the vocals unfold, then we find ourselves in the world of the progressive elements. Extreme atmosphere, extreme sounding.
George W. Bush Jnr. leans strongly into grunge with its strange base rhythm, with the characteristic and unique sounding, and the dynamic play. This complexity is a new feature on the musical scene, which was needed. The borders fade in this music, making it really unique. The drums, the guitar and the bass unite and unfold in a deep world.

The beginning of the next song, “Niculae Ceausescu” is quite weird, it has wiggling protrusions, crazy riffs, and uses progressive jazz elements. The melodic vocals, the harsh complex of repeating basic elements, the unique sounding improves the song beside the nice and genuine themes – it’s hard to describe it.
The sick world of “Saparmurat Niyazov” touches us then silent sound effects appear there upon the base, along with the whirling of hardcore riffs, and the brutal progressive metal effects. Each moment is a new stop in the whirlpool, lost somewhere inside the circle.
“King Leopold II” starts with a smooth sounding – the screaming of the deeply pitched bass, deeply pitched staccato guitars, the rhythmic drum themes give an impulse to the song, then come the staccato sections with some aggressive, technical parts. Complex song, a production of a hard work. It totally trashes and crushes us.
“King Henry VIII” is a song with a much heavier sounding. Hardcore feeling. Of course we won’t miss the complex sections there either. It doesn’t become schematic or lame, it marches forward step by step among the trashing sounds, while the themes are changing nicely and suddenly. Extreme world, peppered by wind instruments.

“Augusto Pinochet” explodes with a drum theme, then comes the staccato guitar and a deep bass theme. The vocals are aggressive in this surreal world of dull colours, drifting ourselves close to it. The melodies are heavy, the overlapping of the genres are great there.
“Pol Pot” isn’t a less complicated song related to the previous ones: changing sound effects beside the loud noise of the drums and the guitars, the staccato rhythm, the raging sounding. The vocals are energetic, the construction also contains an acoustic section, along with soft, nice, melodic parts, which becomes hard again for a while.
“Idi Amin” has a progressive atmosphere at its beginning, the heavy sounding is also there. Simple themes unfold beside the rock hard riffs, and the strenghtening vibration. An intensive track for those who like technically skilled music. It’s relatively easy to get sunk in it, though it contains some surprising sections.

Ariel Sharon has an atmosphere like when we wander off everywhere. Clean construction, weird sections, deep sound effects, aggressive and tender melodies. Without a doubt, we can hear the dynamics in each piece of this song, but in different shape. No time to take a breath while we listen to this marching song, we go forward constantly. The last song is “Ivan The Terrible”. It starts with smooth sound effects and jazz elements. After breathing sound effects, we can hear some powerful guitar, and after this, the full vision unfolds: colours mix, effects overlap, strange images emerge on the wings of each note. It’s in eternal flames.
I can strongly recommend this deep and unique album to everyone who likes extreme metal!

Tracklist:

1. Tomas de Torquemada
2. Joseph Stalin
3. George W. Bush Jnr.
4. Nicolae Ceauceascu
5. Saparmurat Niyazov
6. King Leopold II
7. King Henry VIII
8. Augusto Pinochet
9. Pol Pot
10. Idi Amin
11. Ariel Sharon
12. Ivan The Terrible

Pontszám: 9

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár