Lemezismertetők

DRACONIAN – A Rose for the Apokalypse

Kiadó: Napalm Records

Weboldal: www.draconian.se

Kiadás éve: 2011

Stílus: Gothic Doom Metal

Brief Sum: “Draconian” is strongly recommended for the fans and lovers of doom/gothic.

 

A sok-sok év alatt pontosan 1994 óta már elég szép státuszt vívott ki magának a svéd Draconian. Pedig ez a fajta gothic\doom metal (keverjük a durva hörgős férfi éneket az angyali női énekkel) zene, már nem az igazi. Az elején még tudott meglepő dolgokat felmutatni az így összeállított zenei környezet, de a mai világba már inkább számít unalmasnak, mint előremutatónak. Persze nem lehet és nem is kell ennyivel elintézni egy ilyen nagy múltú zenekart és bevallom őszintén az ezelőtti műveik többé kevésbé tetszettek is. Mint ahogy soha nem felejtem el azt sem, hogy ebben a stílusban az azóta már hamvába hullott The Sins of Thy Beloved, mekkora hatással is volt rám annak idején.

Visszatérve a svédekre a tavaly megjelent negyedik alkotással „A Rose for the Apocalypse”-el is maradtak a kijelölt úton, talán még egy kicsit közelebb is kerültek saját zenei világukhoz, de ezzel együtt talán a végső határukig is. Innen már nehéz lesz valami újat is felmutatni, de a Draconian mellett szól, hogy ők még mindig tudnak jó dalokat írni. Persze ez a fajta zene soha sem lesz óriási tömegek muzsikája, de igyekeztek azért egy-egy fogósabb témát is beleilleszteni az amúgy cseppet sem vidám zenei világukba. Erre kiváló példa az első két nóta is. Jól ellenpontozza egymást amúgy az a fajta kettőség, ami az egész korongon végigsuhan. A súlyosan, keményen megdörrenő lassabb riffek a mély hörgéssel párosulnak, a tiszta női énekhang (ami szerencsére továbbra sem akar magas áriázós borzalom lenni) pedig egy másik dimenzióból érkezik, mely bír egy fajta lélekmelengető hangulattal. Mégis a zene egész tónusa felemelő néha kellemesen simogató, de tud sötét és néha nyomasztó is lenni (jó persze nem egy funeral doom). Így el is érkeztünk a Draconian azon pontjához melynek köszönhetően túlmutatnak az átlagos zenekarokon. Van bennük érzés és tökéletesen adják át azt a fajta hangulatot, amiért az ember hallgatja, és átéli az effajta zene lényegét. Nem azt mondom, hogy mindent hangulatomban működik a lemez, néha egybefolyik, de amikor „olyanom van” akkor biztos, hogy ezt a lemezt veszem elő.

Rajongóknak és a doom\gothic szerelmeseinek továbbra is erősen ajánlott a Draconian.

SAMPLE:
MySpace link

Tracklist:

1. The Drowning Age
2. The Last Hour Ancient Sunlight
3. End Of The Rope
4. Elysian Night
5. Deadlight
6. Dead World Assembly
7. A Phantom Dissonance
8. The Quiet Storm
9. The Death Of Hours
10. Wall Of Sighs

Pontszám: 8

Kapcsolódó cikkek

Omnium Gatherum, Draconian koncertek a Dürer Kertben

KMZ

A Draconian felfedi közelgő albumának részleteit!

KMZ

Draconian: Video Premiere

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek