DREAM UNENDING – Song Of Salvation

Fogalmam sincs, miként botlottam bele az amerikai / kanadai death – doom csodába, ami biztos, hogy amikor megpillantottam az egyébként amúgy zseniális borítót, valahol belül éreztem, hogy ez az én világom lesz. Az ős-doom legenda Cathedral lemezborítói jutottak róla eszembe, gondoltam nagy csalódás nem érhet. És lám, van új a nap alatt, létezik másik perspektíva / dimenzióréteg ebben a vontatott, olykor gyászos, nehéz műfajon belül is. A Dream Unending nem megreformálja azt, ami eddig volt (bár klasszikus elemekre épít), hanem új tereket nyit, ahol szabadon lehet barangolni. A territórium közel sincs bejárva, rengeteg rész felfedezésre vár, a Song of Salvation pedig ebbe az univerzumba enged nekünk betekintést sajátos kaleidoszkópján keresztül.

A Benjamin A. Vierling által gyönyörű részleteséggel frontillusztrált lemez, még csak a második kiadványa a Derrick Vella és Justin DeTore alkotta duónak, de már ezen olyan érzékkel vannak összerakva a számok, hogy az valami elképesztő és ami kiváló zeneszerzői vénára utal. Tehetségük tagadhatatlan, figyelmes mélytengeri hangbúvároknak viszont mindkét muzsikus ismerős lehet a Tomb Mold és Innumerable Forms bandákból, melyek szintén hasonló nívót képviselnek a jelenlegi underground metal színtéren. Nem mondom, hogy a Dream Unending valahol a centralizálása ezeknek a csapatoknak, az ott fel nem használt ideáknak, sallangoknak, fiókbarejtett töredékeknek, inkább szerelemgyermek ez, a maga tiszta, éteri valójában.

Sokadik hallgatáson vagyok túl, de még mindig fedezek fel benne különös részeket, finom frazírokat, rejtett gitár illetve billentyűharmóniákat. Újra és újra képes vagyok ámulatba esni. Valahogy egyre letisztultabb a kép ugyanakkor színesebb és bonyolultabb is. A címadó nyitány szinte azonnal rámtelepedett monumentalitásával, de nem fojtogató módon. A dal tengelyét a gitáros / basszusgitáros Derrick Vella progresszióba nyúló atmoszférikus doom metal témái adják, míg Justin DeTore dobos / énekes szerepe hogy ehhez szilárd szerkezetet biztosítson. Több síkon futnak a szálak, miközben végig izgalmas úton haladunk: az a sejtelmes középrész, meg ami utána jön az egyszerűen fenomenális. Messzire elvisz. Mire visszakerülünk a szokásos tudatmedrünkbe azon vesszük észre magunkat hogy hopp beszippant egy akusztikus gitármerengés és újabb érzések manifesztálódnak bensőnkben. A spektrum tágul, virágsziromszerűen kinyílik, a fény felé néz. (A fény amúgy fontos eleme a lemeznek, de erre még a végén visszatérek.) Bármennyire sem optimista kisugárzással rendelkezik a következő nóta, a Secret Grief a kedvencem. Ambient alap + zongora + fúvósok + dallamos ének négyesére épít az elején, mely gyógyír a léleknek: a súlyos hörgésekkel tarkított epikus prog death után, ez valami hihetetlenül üdítőleg hat. Az emberi gyarlóságon tűnődök, miközben pörögnek e percek… Aztán persze súlyos tétellé növi ki magát, Vella igazi gitármágusokhoz méltón penget, alakja bástyaként magasodik a Song of Salvation fölé, de a ritmusszekciót sem kell félteni. DeTore abszolút magabiztosan hozza a dobalapokat (nem meglepő, nincs túlbonyolítva a dolog) énekhangja brutálisan telt és mély, néha az Opeth főnök Mikael Akerfeldt jut róla eszembe. Két instrumentális track következik: az elvont feelingben áramló Murmur of Voices és a már – már AOR-os gitárvirgázásba torkolló Unrequited. Szinte fel sem tűnik, hogy nincsenek benne vokálok, olyan mintha a Secret Grief folytatása lenne e két dal. Az Unrequited is hozza a darkos / befeléfordulós / elmélkedős védjegyeket, amit a kezdésben hallhattunk, a lemez egészét átható jellegzetes, néhol pszichedelikus hangulat viszont egyre nyomatékosabban érvényesül. Kellemesen megszorongatja a szívet. Nagyon érdekes amúgy végig a koncepció illetve a számok időrendbeli felosztása is. Az utolsó szónikus képsor az Ecstatic Reign, mely a maga 16 percével az album leghosszabb tétele. Grandiózusan megírták a fiúk a zárást, sőt mindent, érződik, hogy komoly munka áll benne. Több emberrel dolgoztak közösen a produkción, egyes szekciókban pedig vendégénekesek tarkítják az amúgy sem unalmas összképet. A már említett Secret Grief dalban Phil Swanson énekel, melyhez Leila Abdul – Rauf csatlakozik trombitán. Hidegrázós pillanatok. Arra tudok csak bíztatni mindenkit, hogy ezt saját maga tapasztalja meg. A műfaj szerelmeseinek (mondanom sem kell) kifejezetten kötelező.

A kémia sosem működött ennyire jól – ilyen gördülékenyen és természetesen. DeTore és Vella előzőleg már bizonyított a különböző stílusú együtteseikben, a Dream Unending ezért egy teljesen más történet, mely mindkét zenész személyes hatásait tükrözi. Apropó hatások! Az Opeth, korai Katatonia, My Dying Bride inspirációk mellett néhány résznél a The Cure és a Type O Negative befolyását is érzem. Néha már szinte filmzeneivé válik a Song of Salvation. Mintha eltűnne benne az idő, vagy legalábbis „nehezen” érzékelni. Ehhez egy nagyon szép, organikusan letisztult hangzást kanyarítottak a stúdióban, csak maga a dob sound szenzációs (például a tamok, oldaltam hangjai), de az összes instrumentum pompás szimmetriában van egymással. Talán egy – két helyen nekem túlságosan előtérben van az ének / kicsit nyomatékosabb rajta a visszhang effekt, de ez nem zavaró tényező. Az album értékéből nem von le semmit és ezt a 20 Buck Spin kiadó emberei is tudták, ahol az utóbbi időben egyre jobb anyagok jöttek ki. Úgy tűnik, hogy a Profound Lore és a Sentient Ruin kiadók mellé apránként a 20 Buck Spin is ügyesen felkapaszkodott.

Valamelyik nap, a reggeli kávém mellé hallgattam a számokat, kint szikrázó napsütés, valójában pedig kőkemény hideg. Tekintetem a távolba réved az ablakon át. Még kicsit kótyagos az ember feje, a szemében ülő álom utolsó foszlányaival, azon merengve, hogy milyen csodálatos ez a furcsa szcenárium. Mintha nyár lenne, és közben tél van… mily csalóka a természet. És valahol ez a felismerés mégis pozitív energiával tölt fel, mint ahogy a Dream Unending időtlen zenéje is. Ez a kettőség (a napfény és a hideg valóság) vizuálisan eléggé erőteljesen jelen van az albumon. Van benne valami igazán lélekemelő, reményhez hasonlatos, mely magában hordozza a feloldozást és a megváltást.

„Aki kifelé néz, álmodik. Aki befelé néz, fölébred.” (Carl Gustav Jung)

Kiadó: 20 Buck Spin
Kiadás éve: 2022
Stílus: Atmospheric Doom / Death
Web: instagram.com/thedreamisunending