Kiadó: Supernal Music
Weboldal: myspace.com/drudkhband
Kiadás éve: 2007
Stílus: Atmospheric / Folk Black Metal
Az “ukrán black metal” szót meghallva első körben nekem mindig két banda neve villan az agyamba: az ambient hatásokkal tűzdelt Hate Forest és a természetközeliséggel, (szláv) pogány mitológiákkal foglalkozó Drudkh. Mindkét bandát ugyanaz a Roman Saenko vezeti: a Hate Forest feloszlását követően a Drudkh mint az énekes fő projektje működik tovább. A banda legfrissebb kiadványa, az Estrangement, számomra különösebb meglepetést nem tartogatott. Bevallom őszintén, én kicsit elnyűttnek érzem már a természettel, az ó-idők teremtményeivel vagy a pogány múlttal foglalkozó bandák zenéjét: kismillió tucatblack banda alakult az utóbbi 10 évben, amelyek nagyobbik része hősromantikus módon saját népe ősi történeteit próbálja feldolgozni folkos elemek zenébe vitelével. A Bathory vagy a relatíve fiatalabb Graveland, Taake, Kampfar (vagy az orosz Kroda) után nem hiszem, hogy lehetne még újat hozni a pogány vonalas muzsikába: ezzel szemben a Drudkhnak sikerült. Akusztikus gitárral dolgozó melodikus zenéjük pillanatok alatt megfogott, amikor először hallgattam bele a banda játékába.
A Burzumtól ismerős melankólia itt a természeti ciklikusságot, vagy éppen nyomott hangulatot sugárzó légkörével vegyülve egészen érdekes összhatást kelt. A 2004-es Autumn Aurora azt hiszem a banda legjobb munkájaként méltán nevezhető az atmoszférikus black metal egyik legjobb lemezének: a 2007-es Estrangement a tisztán akusztikus, folkos Songs Of Grief And Solitude után ismét visszaviszi a bandát az Autumn Aurora által kitaposott irányba. Az albumra négy szám került: az első egy egészen érdekes, néhány másodperces intróval indul, ahol csivitelő sirályok hangja alá egy rekedtes férfihang lett vágva, aki rövid ukrán szövegelés után elindítja a szám nagyon erősen atmoszférikus zenéjét. Amikor először meghallgattam a majdnem 11 perces tételt, nekem lelki szemeim előtt azon nyomban egy fából készült forgó kerék sejlett fel: a szám olyan, mintha a nyers dinamizmus, változékonyság öltözött volna zenei köntösbe. Ezt a hatást csak méginkább felerősíti a következő szám lassú, fájó, elveszettséget sugárzó valója. A harmadik tétel jóval gyorsabb, ez emlékeztet engem a Drudkh korábbi lemezeire, így nekem a legjobban ez nyerte el a tetszésem. Ami nekem viszont kifejezetten nem tetszett, az az utolsó szám gitárbőgető, magasan szólózó zenei vonala: nem értem, hogyan kerülhetett a zenébe egy, számomra inkább heavy-s érzetű riffsorozat… azt hiszem az ilyesmit sürgősen száműzni kellene a Drudkhból.
Úgy hallottam, hogy a banda szintén 2007-es kislemeze, az Anti-Urban nagyon nem hozta meg a hozzá fűzött reményeket: ugyan nekem még nem sikerült beszereznem azt a lemezt, de bátran állíthatom, hogy az Estrangement egy relatíve jó albumra sikeredett. Én mondjuk jobban szerettem a Drudkh korai korszakát, amikor több billentyűs hangszer került a zenébe, de ez nem von le sokat az új lemez értékéből: ami kifogásolandó, az a Drudkh megváltozott szerepével kapcsolatos. Mint sok más, “befutott” banda, a Drudkh is elkezdett elmozdulni egy olyan populáris irányba, ami a zene hitelességének, ezáltal sok fan szerint az élvezhetőség rovására megy: az underground szcénára jellemző zeneiség a banda életének előrehaladtával egyre inkább kikopott, mostanra egészen kevés maradt meg ebből. Az új lemez talán mérsékelte az elmozdulás mértékét, de sajnos továbbra is ott mocorog a levegőben a mainstream-szag. Remélem a következő lemezzel más irányba vált a banda, mert a még színvonalasnak mondható Estrangement folytatásaként nem tudok elképzelni egy 7 pont felett értékelendő albumot.
Tracklist:
1. Solitary Endless Path (Самiтня нескiнченна тропа)
2. Skies at Our Feet (Небо у наших нiг)
3. Where Horizons End (Там, де закiнчуються обрiї)
4. Only the Wind Remembers My Name (Тільки вітер пам’ятає моє iм’я)