Kiadó: Code666
Weboldal: www.ecnephias.com
Kiadás éve: 2010
Stílus: Death / Doom Metal
Az olasz illetőségű Ecnephias zenekart 1996-ban alapította az énekes/gitáros Mancan. A korai felállásban a Vital Remains-ből ismerős Antonio Donadeo is részt vett, azonban a „November” címmel 2005-ben megjelentetett demo anyagon már nem ő szerepelt. Az első teljes hosszúságú kiadványig egészen tíz évet kellett várni a megalakulástól számítva, ekkor jelent meg a „Dominium Noctis” a Nekromantik Records gondozásában. A nagylemezt 2008-ban egy EP követte („Haereticus”), majd két év múlva a code666 jóvoltából megjelent a „Ways of Descention”, amely így a második sorlemeznek tekinthető.
Mivel korábban még nem volt semmilyen találkozásom a bandával, így kíváncsian vártam, hogy a mostanában elég jó anyagokat kiadó code666 milyen muzsikához adja a nevét a terjesztést illetően. Az infólap alapján a zenekar stílusa szimfonikus death/doom metal, ami az én olvasatomban csak részben fedi a valóságot, de ennyire ne szaladjunk előre.
A lemezt nyitó „Secrets of a black priest” a szokásos klisékkel indul: varjúkárogás, harangszó és heroikus kórus, így vág bele a játékidőbe az Encephias legénysége. Ami azonnal feltűnik, az az elég szegényes megszólalás, a gitárok vékonyan szólnak, az ének pedig a zenén kívül helyezkedik el, valamint a keverésnél kicsit előtérbe került, túl hangsúlyos és aránytalanul sok belőle. A zene nem kifejezetten a tradícionális death/doom. Komplex, elég változatos témák ütik fel a fejüket, extrém vokálok és kórusok váltogatják egymást, valamint mindvégig hallható egy kellemes billentyű szőnyeg, amely mindenképp hangulatemelő hatásként funkcionál. Nekem zavaróan sokszor törik meg a dal lendülete feleslegesnek ható akusztikus futamokkal, ami viszont pozitív, hogy Mancan tiszta vokálja abszolút rendben van. Sajnos ez nem mondható el az extrém vokalizálásáról, mivel az rettentően száraz, semmilyen, és egyáltalán nem változatos. Sokféle tempó is dominál, de az egész dalnak van egyfajta középkorias, templomi hangulata, ami eléggé leszűkíti a zene szabadsági fokait.
A második, „Twist of personality” már kicsit sűrűbb, tradícionálisabb élű dal, ezt itt éreztem először, hogy a zenekarnak talán sikerülhet levetkőznie az első dalban halmozott hátrányait. A „Beyond suspicion” ugyanezt erősítette bennem, és ugyan a zene nem lett ettől befogadhatóbb, mert a zavaró tényezők megmaradtak, megbarátkoztam a körülményekkel, és körülbelül már tudtam, hogy hol helyezhetem el az Encephias-t, ami – lássuk be -, „előképzettség” nélkül azért nem volt egyszerű feladat.
Az „Empty cold veins” a vérvörös Borknagar felíratot égette a tudatomba, hiszen a banda Empiricism anyaga totálisan ez a hangulat, és még a zenei megvalósítás nagy része is azonos. A zongorafutamok ugyanazokra a futamokra épültek, valamint a többi billentyűs hangszer hangszínének megválasztása is szerencsétlen volt ebből a szempontból. Mindamellett ez a dal tetszik a legjobban, talán pont a párhuzamok miatt, egyébként zeneileg itt sikerült elrugaszkodni az abszolút életlen, szürke hangzásvilágtól. A következő, „A strange painting” sem rossz, elég sok témát tartalmaz, és azok szerencsére nem annyira bugyuták, mint az első három tételben. A hátralévő játékidőben többször is felbukkan az olasz és latin nyelv, mint a dalszövegek nyelve, és kicsit megérik a hallgatóban a zene.
Többszöri hallgatás után, már sokkal több apróságot sikerült felfedeznem, amitől kevésbé lett kritikus a lemezre adott pontszámom, azonban még így sem tudok egyértelműen állást foglalni, szokatlanul különös, gyakran borzalmasan középszerűnek tűnő anyag ez, de vitathatatlan, hogy van benne valami megmagyarázhatatlan hangulat, amitől érdemes tenni vele egy próbát.
Tracklist:
1. Secrets of a black priest
2. Twist of personality
3. Beyond suspicion
4. Empty cold veins
5. A strange painting
6. Il martirio di San Lucifero
7. Marilene’s lustful whims
8. Eternally bound
9. Il nostro patto