Kiadó: AFM Records
Weboldal: www.ektomorf.com
Kiadás éve: 2012
Stílus: Neo Thrash Metal
Brief Sum: Eleventh album of the crossover crushing. The medium paced, devastating effect is guaranteed. Recommended for Handbag fans!
Vegyes érzéseim keletkeztek a mezőkovácsházi, Farkas Zoltán által vezette csapat idei albumával kapcsolatban. Emlékszem, hogy annak idején mennyire megragadt a Felüvöltök az Égbe című lemezük lendülete, és mindent elpusztító haragja. Ezt az érzést adta vissza a 2006-os Outcast, de az azt követő What Doesn’t Kill Me… már valamiért aggodalomra engedett következtetni. Megváltozott a csapat dinamikája, agressziójából eredő kifejezése. A Redemeption szerencsére visszahozta valamennyire ezt az elveszett értéket, a The Acoustic-hoz pedig még nem volt szerencsém (ígérem, pótolni fogom!), és tessék, máris itt tartunk a tizenegyedik stúdióalbumnál, amely a Black Flag címet viseli. De hogy a Fekete Zászló miért nem emelkedett fel olyan magasra, mint kéne, azt a következőkben fejtem ki…
Kezdjük a War Is My Way-vel! Ugyanaz az albumnyitó vonás jellemzi, mint a Last Fight-ot vagy a Rat War-t. Félreértés ne essék, nincs ezzel baj, de (és ez egy nagy DE!) 3 év után túl megszokott lett Zoliéktól. Talán annyi különbséget hordoz magában, hogy a szám vége felé felcsendül némi ének. Az Unsacred zaklatottságához a refrén „hangulatosabb” kifejezése párosul, míg a The Cross tűzbehozó kezdését a változatlan tarolás folytatja. Jó is ez, meg szép is, csak valamiért már nagyon megszokott. Az album innentől kezdve egy teljes crossover-masszát alkot, és kevés kivételes momentum fedezhető fel benne. Azért megpróbálok kiemelni párat: a Black Flag akusztikus-közönségrivalgós indítása, a két szó folyamatos üvöltése azonban a Rat War egyfajta másolatára kacsintgat, a Fuck Your God-ban rejlő breakek és rombolások oda-vissza válaszolgatása, vagy a The Pretender, amely teljes egészében kilóg a lemez crossover-sodrásából. Zavaró viszont, hogy a Never Surrender–Sick Love–Feel Like This hármasa szinte ugyanúgy kezdődik, vagy az a rádiós szövegelés, amely a Kill It elején hangoztatja a maga zagyvaságát. Zoliéktól csak annyit kérdeznék ezzel kapcsolatban: Miért volt szükség ezekre? És arra, hogy idén a kreativitás nélküli, féktelen pusztítás száguldjon végig a lemezükön? A választ erre csakis ők tudhatják.
Értékelés: Tör-zúz, ahol szükséges. A Black Flag dalai minden bizonnyal hatalmas pogokat és moshpiteket fognak kiváltani az Ektomorf következő koncertjein. Részemről viszont többet vártam. A kreativitás hiánya, a tételekben jelentkező bizonytalanságok és az, hogy a záró bónuszdal elkülönül a Fekete Zászló egységéből, levon valamennyit a lemez értékéből. Első hallgatásra adok neki egy hetest, aztán majd a későbbiekben kiderül, mennyire sikerül összebarátkoznom vele.
SAMPLE:
MySpace link
Tracklist:
1. War Is My Way
2. Unscarred
3. The Cross
4. Cut It Out
5. Black Flag
6. Private Hell
7. 12 Angels
8. Enemy
9. Fuck Your God
10. Never Surrender
11. Sick Love
12. Feel Like This
13. Kill It
14. The Pretender (bonus track)