EKTOMORF – What Doesn´t Kill Me

Kiadó: AFM Records

Weboldal: www.ektomorf.com

Kiadás éve: 2009

Stílus: Thrash / Hardcore

 

(scroll down for English Version)

 

Az Ektomorf volt az első magyar banda, ami a jóhírű Nuclear Blast kiadóhoz tudott szerződni. A 2004-es Destroy albummal sikerült is nagyot robbantaniuk, azonban a következő két lemezzel nem tudtak továbblépni. Az új lemez immár az egyre jobban erősödő AFM-nél jött ki, ahova a csapat a Nuclear Blasttal való szakítás után szerződött.
A csapat életében is több változás történt, távozott például a Farkas Zoltán testvére Farkas Csaba, aki szintén alapító tag volt, így már vitathatatlanul Zoltán lett a csapat arca. Jól mutatja ezt az is, hogy az album borítóján csak az ő arca szerepel, a limitált kiadáshoz pedig a nyakláncának a másolata járt.

A zene azonban változatlan, maradt a már megszokott Ektomorf. Rövid 2-3 perces számok, groove-okkal, üvöltéssel, esetenként rövid szólókkal. A szövegek meg továbbra is a gyűlöletről, a küszködésről, küzdelemről, a fájdalomról szólnak, természetesen nem költői képekkel operálva, hanem direkt, szókimondó formában, ahogy megszokhattuk. A hasonló számok folyamából kiemelkedik a címadó és az I Can See You és az érdekes kezdéssel bíró Sick Of It All.
Sokan mondhatják, hogy ez a zene egy másodrangú Soulfly/Sepultura kópia, de szerintem nincs igazuk, az Ektomorf még náluk is egyszerűbb zenét játszik, főleg ha a Sepultura mostani, komoly (Dante, Burgess) koncepcióra épülő lemezeivel hasonlítjuk össze, valamint a zenekar már elég korán kialakította a saját zenei és szövegvilágát, amire ugyan hatottak Max Cavalera zenekarai, de koránt sem annyira, mint azt egyesek próbálják beállítani. Azt meg szerintem Zoltán se gondolhatja komolyan, hogy valaki csak és kizárólag azért utálja a zenekart, mert ő félig cigány. Lehet, hogy sokkal inkább az a kiváltó ok, hogy szinte minden külföldi interjújában próbál abszolút negatív képet festeni az országról és néha már a színpadon is erről beszél, miközben a közönségben ott leng neki(k) a magyar zászló.

Most, hogy végre túlestünk minden velük kapcsolatban elkerülhetetlen témán, azzal zárnám az ismertetőt, hogy a gyengébbre sikerült Outcast lemez után egy picit erősebb anyagot hozott össze a brigád, de a Destroy szintjére még nem sikerült visszatérniük.

—————————–

ENGLISH VERSION:

Ektomorf was the first hungarian metal band which signed with the well-known Nuclear Blast label. With their 2004 release (Destroy) they rocketed into international fame, but with their following two albums they couldn”t make the next step. After the breakup with Nuclear Blast, the band signed with AFM and released their new album, which is called What Doesn’t Kill Me.
There was a major change int he line up: Zoltán Farkas”s brother Csaba left the band. That left the band with only Zoltán as founding member, so now he is the unquestioned face of the band. You can clearly see his dominance as they featured his face on the cover of the album and you can get a copy of Zoltan”s necklace with the limited edition of the album.

However, the music is the same, easily recognisable Ektomorf. 2-3 minute long tracks, with lot of groove, yells, ocassionally you can hear some guitar solo. The lyrics are maily about the typical topics of Zoltán: hate, struggle, fight and pain in very direct, straight form. The title track, I Can See You and Sick Of It All are rising from the flood of the similar songs.
Many of you can say that Ektomorf is nothing more than a second league Soulfly/Sepultura copy, but I don”t think so. Ektomorf plays even easier music, if you compare them with the lately conceptious works of Sepultura. Although the music of Max Cavalera clearly had influence on the band, but not as much as some people might try to state. I think even Zoltán can’t think that there are some people out there, who hate Ektomorf just because he”s half gipsy. Maybe the reason for that is the fact that he regularly tries to make a bad picture of Hungary during his interviews. Sometimes he even tries to do that while he”s onstage and a hungarian national flag waves for him.

Now that we put the inevitable topics behind us, it”s time to summarize: The band made a better album than the weak Outcast, but they couldn’t reach the heights of Destroy.

SAMPLE:
MySpace link

Tracklist:

1. Rat War
2. Nothing Left
3. What Doesn’t Kill Me…
4. Revenge To All
5. Love And Live
6. I Can See You
7. I Got It All
8. New Life
9. Sick Of It All
10. It´s Up To You
11. Envy
12. Scream
13. Breed The Fire
Bonus track: Born For Destruction

Pontszám: 7

Kapcsolódó cikkek

EKTOMORF – Aggressor

Menegroth

KME videók: Threshold, Cats in Space, Terror Empire, Mycelia, Ektomorf, Solution .45

NorthWar

KME videók: The Black Dahlia Murder, Enforcer, Bloodred Hourglass, Motor Sister, Children Of Bodom, Threshold, The 3rd Attempt, Huntress, Ektomorf

NorthWar

Az Ektomorf felfedi közelgő albuma különleges vendégét!

NorthWar

Ektomorf – Whisper (official clip)

NorthWar

Hot News: Ektomorf – prepare for tour, live fan chat and release of new video clip / tour trailer available!

NorthWar

Hot News: Ektomorf – „Retribution“ track-by-track part 1!

NorthWar

Hot News: Ektomorf – „Numb And Sick“ video clip released!

NorthWar

Hot News: Ektomorf – new song “Face Your Fear” available for streaming!

NorthWar

EKTOMORF – Retribution

Menegroth

Hot News: Ektomorf to release new album „Retribution“ on January 31st!

NorthWar

Hot News: Ektomorf – new video clip “Black Flag” / on tour with Ill Nino!

NorthWar

Hot News: Ektomorf – „Black Flag“ Video teaser available / soon on European tour with Ill Nino!

NorthWar

Hot News: Ektomorf – “Unscarred” video released / Tamás Schrottner returns to the band!

NorthWar

Hot News: Ektomorf – New video clip “Unscarred” in preparation / teaser video available!

NorthWar

Hot News: Ektomorf – New digital single „Unscarred“ available now!

NorthWar

EKTOMORF – Black Flag

Black

Hot News: Ektomorf – New song “The Cross” available for free download!

NorthWar

Hot News: Ektomorf – Announce release date of new album, cover & tracklist!

NorthWar

Hot News: Ektomorf – Acoustic show in Hungarian national radio / new video / exclusive acoustic show in Germany!

NorthWar

Hot News: Ektomorf – „The Acoustic“ released / new endorsement deal

NorthWar

Hot News – Ektomorf: New album „The Acoustic“ will be released on February 17th!

NorthWar

Hot News – Ektomorf: tour & new album!

NorthWar

Hot News – Ektomorf: "Strong Attitude" European tour!

NorthWar

Hot News – Ektomorf: Headliner South American tour!

NorthWar

Hot News – Ektomorf confirm headlining tour for South America!

NorthWar

Hot News – Ektomorf: To release "The One" video (with Danko Jones) soon!

NorthWar

EKTOMORF – Redemption

Krisz

Ektomorf, Replika, Debauchery, Agressive Fear, Dread The Moment – Koncertbeszámoló

terror

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár