Kiadó: Pure Steel Records
Weboldal: www.emerald.ch
Kiadás éve: 2010
Stílus: Heavy Metal
Brief Sum: Galloping guitars, twin solos, the intimate knowledge of heavy metal and the love of the genre is what’s beaming from the album to our ears. Their song Alternation will surely be the favorite of the audience on live shows.
A svájci Emerald, a legutóbbi heavy metal hullámmal érkezett, akkortájt, mikor a Hammerfall is berobbant a köztudatba. Megalakulásuk 1995-re tehető, de csak négy évvel később készítették el bemutatkozó lemezüket. Azóta rendületlenül törnek előre, még az énekesi poszton történt változás sem bírja őket megakasztani. A Re-Forged az ötödik lemezük, és egyben az első, ahol az új torok, Thomas Winkler mutatkozik be.
A vizuális koncepció mutatja a zenei gyökereket. Már, a kissé egyszerű borítón, a smaragdban megjelenő fej, gyanús lehet, de a zenekari fotó minden kétséget eloszlat. Eddie átköszönt a svájciakhoz.
Persze, ha mindez nem lenne elég, akkor a kezdő The Waderer lendületes galoppja egyértelmű utalás a példaképekre. A kellemesen búgó, nyugis akusztikus kezdés, egy klasszikus vágtába torkoll. A refrén rendben van. Nem kimagasló, de jó. Thomas hangjában sok mindenki keveredik. A Hammerfallos Joacim-től Dickinsonig rengeteg énekes felbukkan benne. Erőteljes orgánuma jól illik az Emerald muzsikájához.
Érdekességet mutat a Pipes are Calling című dal, ahol, mint várható előkerül a skót duda, beleépítve a zenébe. Hallottunk már ilyent, itt is feldobja a dalt.
Az Alternation az erős szerzemények közé tartozik. Jól eltalált a vonítós refrénje. A legemlékezetesebb darab. A The One sejtelmes basszussal megtámogatott brige-je, megint csak a hangulatos mozzanatok közé tartozik.
Az album erősségei közé tartozik a ritmusszekció, ami kellően feszes és pattogós. A szólók terén sem lehet panaszunk. A gitárosok kihasználják a két hangszeres felállásban rejlő lehetőségeket. Játékuk gördülékeny és dallamaik szélsebesen száguldanak az éterben.
A lemez egésze persze, nem csak a brit példakép körül forog, merítettek amerikai forrásokból is. Az Until my Winter Comes remek példája ennek. Már-már popos a dal, néhol Savatage utánérzéssel. Így nagy a kontraszt, a folytatással, ami újra az angolok szupercsapatára utal. A bridge-ben itt a legerősebb a Dickinson párhuzam.
A lemezt záró Mutiny zongorával kísért énekkel indul, majd vonósok is belépnek a háttérben. A verze után persze átmegyünk a szokásos pattogós ütembe. Ahogy egyre jobban belelendülnek, egy heroikus dal bontakozik ki belőle. Kellemes a fülnek hallgatni a galoppozó gitárokat. A dal utolsó harmadában, a háttérben még akusztikus gitár is meglapul. Imádom ezt a megoldást! A lemez zárása megint csak a jól sikerült elemek közé tartozik.
Véleményem szerint jobb lett ez a lemez, mint a példakép legutóbbi alkotása. De végig olyan érzésem van, mintha már ezt is, azt is hallottam volna valahol. Ezen még túl is tenné magát az ember, ha karakteres dalok sorakoznának a lemezen, de sajnos a többség nem az. Szerintem ebben a stílusban különösen szükséges a fogósság. Az látszik, hogy a srácok jól ismerik a műfajt, és a lelkesedés is megvan, de én sokkal jobb dalokat várnék tőlük. A potenciál mindenképpen megvan a csapatban és az is dicséretes, hogy az elkorcsosult heavy metalt, az ősök stílusában dicsőítik tovább.
SAMPLE:
MySpace link
Tracklist:
1. The Wanderer
2. The Last Legion
3. Pipes are Calling
4. Where’s your God
5. Alteration
6. Secret Agenda
7. The One
8. Witches Tower
9. Winterlude
10. Until my Winter comes
11. Mark of the Beast
12. Mutiny