Kiadó: ATMF
Weboldal: www.emptyhorde.com
Kiadás éve: 2009
Stílus: Black Metal
(scroll down for English Version)
1995 óta működő Empty zenekar a napfényes Spanyolorszából származik. Azonban viszonylagos folytonossággal csak 2000 óta készítenek lemezeket, előtte nem is nagyon jelent meg hanghordozójuk. Most viszont már a harmadik albumukat adják ki, melyet a „The House of Funerary Hymns” címmel szabadítanak a világra.
A zenekar logójáról rögtön levettem, hogy valami black metal formációról lesz szó, és hát az előérzetem be is igazolódott. Ami sajnos manapság már nem újdonság, hogy a stílushoz ez a banda sem tud igazából mit hozzátenni, persze gondolom nem is ez a cél. Viszont az elmondható, hogy a szűkre szabott keretek között viszonylag hallgatható nótákat készítettek. Már a korong címe is utal rá, hogy itt nem végtelen istenkáromlásról lesz szó, mert az Empty zenéjével és szövegvilágával kapcsolatban olyan gondolatok jutottak eszembe, mint mélység, magányosság, szürkeség. Viszont akad bőven kivetnivalóm a dalokkal. A kezdő nóta viszont „The Sense of no Being” eme három hangulati elem összetevőjéből felépítkezve egész jóra sikerült. Az elején tipikus „blackes” sodró horzsolós riffekkel támad a hallgatóra, de aztán egyre lassulva egy keserves monológba csap át, melyre a koronát, a még hátborzongatóbb szóló teszi fel.
A második dal „How Far I Am From All” már szinte végig gyors kalapálós tétel, csak a végére lassul be egy kicsit. Itt én soknak érzem, a több mint hatperces nótahosszt és sajnos ez elmondható minden dalra. Aztán a címadó pont az előző nóta ellentétje, végig lassabban hömpölygő elnyújtott riffekkel felvértezett dal. A gitárosok végig izgalmasan próbálnak játszani a riffekben és némi harmónia is hallható. Szinte mindegyik nótában vannak lassabb részek, és durva kalapálós megoldások is. Ami viszont ezzel a baj, hogy nem elég emlékezetesek. A végére kicsit elszürkül a produkció. Még talán az „In The Sombre Solitude” dal emelkedik az átlagos színvonal fölé. Ami tetszik viszont a korongon, hogy a basszusgitár megfelelően előre van tolva, jó kis megoldásokkal fűszerezve a dalokat. A hangzás tipikusnak mondható enyhén koszos „sound”, és az ének is a klasszikus „blackes” károgás.
Szóval a leírtakkal összhangban nem egy világmegváltás ez a korong, és az átlag fölé semmivel sem emeli ezt a spanyol bandát. Mindenképpen több emlékezetes téma hiányzik az albumról. Nem rossz, de még bőven van hova fejlődni.
————————–
ENGLISH VERSION:
Empty, being active since 1995, is hailing from the sunny Spain. However, they’ve been releasing records with a relative continuity since 2000, prior to that they hadn’t have any stuff out. Now it’s their third album titled „The House of Funerary Hymns”.
The logo of the band already indicated it’s gonna be something black metal and I was right. Which, nowadays, isn’t a new thing that this band cannot really add anything to the genre either, but I also think this wasn’t their aim. However, they created decent songs among the relatively tight borders. The title of the record already refers to that it’s not an endless blasphemy because by the music and lyrics of Empty such adjectives come to mind like depth, solitude, greyness. But there are quite a lot of things to be desired with the tracks. The opener „The Sense of no Being”, however, turned out to be quite good with the trinity of mentioned words. At first, typically blackish, drifting riffs attack the listener but later it turns into a bitter monologue which is then crowned by the even more spine-chilling solo.
The second one, „How Far I Am From All” is an almost all the way fast piece, it only gets slow at the end a bit. Here I feel the 6-minute playtime a bit too much and, unfortunately, this can be said of all songs. Then the title track is the very opposite of the previous one with slow, flowing riffs. The guitarists try to bring interesting things in the riffs, and there’s even some harmony. There are slower parts in almost every song, as well as raw, hammering parts. But the problem is they aren”t memorable. At the end, the production is a getting grey. Maybe „In The Sombre Solitude” is above the average level. What I like on the record is the fact that the bass is quite in the front, spicing the songs with cool ideas. The sound is typically a bit dirty, and the vocals are also „blackish” classic croaking.
Well, it’s not a ground-breaking record, which does not lift the Spanish act before average. They need some memorable themes for sure. It”s not bad but they have to progress.
SAMPLE:
MySpace link
Tracklist:
1. The Sense of no Being
2. How Far I Am From All
3. The House of Funerary Hymns
4. Regret, From Nothing In It’s Self
5. In The Sombre Solitude
6. The Gates of Eden Are Too Narrow