Lemezismertetők

ENFORCER – Zenith

BRIEF SUM: A dividing disk, no matter how much it leans from the expected and predictable, might be found to intelligent ears, just let it work!

Most már tudom, jól döntöttem, hogy a legfrissebb Enforcer albumot néhány hónapra talonba tettem és vártam egy megfelelő alkalomra, amikor előveszem és minden külső hatástól mentesen, teljesen a valódi élményre koncentrálva, pártatlanul véleményt tudok róla formálni. Ez év elején, az interneten bemutatott ízelítők kicsit elvették a kedvem az új matéria tesztelésétől, de úgy vettem észre, hogy nagyon sokan így voltak vele. Olvastam néhány lemezkritikát is, interjút a zenekarral, s ez ahhoz vezetett, hogy nem tudtam erőt venni magamon, hogy előszedjem a Zenith albumot.

Aztán most, néhány napja késztetést éreztem. Lesz, ami lesz, lássuk, hogy hol van a kutya elásva. Elindul a lemez és már az első taktusok megfognak, pedig semmi különleges nem történik, csak egy, a 80’-as éveket idéző aréna-rock dal tesz arról, hogy felugorjak az íróasztaltól és tombolni kezdjek. Véleményem szerint, a Die for the Devil a legenforszeresebb dal az új anyagról, itt még nem érheti sokkhatás a hallgatót, de ami késik… Garantáltan közönség-énekeltetős, tömegeket megmozgató tétel.

Nem kenyerem a számról-számra történő lemezelemzés, mint ahogy anno, az iskolában a verselemzéseket sem tartottam logikusnak, vagy ha úgy tetszik életszerűnek. Viszont a svédek új kiadványa annyira sokrétű, annyira üde, változatosan izgalmas, hogy nehéz nem kiemelni szerzeményeket.

A nyitó tétel után folyamatosan érnek a meglepetések, a Zenith of the Black Sun sejtelmes kezdése még bármilyen folytatást felvezethetne, de hogy egy visszafogott, katonásan pattogós, némileg progos hard rock dal bontakozik ki belőle, arra nem hiszem, hogy bárki is számítana. Ami ráadásul a negyedik perc magasságában levetkőzi visszafogottságát.

A Searching for You képében kapunk egy kis régi Enforcer-t, ami rockvonatként át is száguld rajtunk, hogy minél hamarabb arcul csaphasson a Regrets című mestermű. Véleményem szerint, direkt került pont ide ez a dal. A Searching után felkapja az ember a fejét, hogy mi a f… Ahogy a zongora elringat, majd ahogy Olof el kezd énekelni, nem mondom, hogy ilyet még nem produkált a rock történelem, de ez akkor is minden, csak nem tipikus. Főleg nem egy Enforcer albumon. Nekem még az ABBA neve is felmerült miközben hallgattam. De senki ne gondolja, hogy ész nélkül rohantam léptetni a dalt, amikor először meghallottam. Nem lett kevesebb a banda e szerzemény által, sokkal inkább több…

The End of a Universe-szel újabb szintre lépünk a Zenith album kapcsán. Fennkölten indít, úgy is fogalmazhatnék, hogy nyitánnyal vezeti fel a dalt a zenekar, és a továbbiakban a címéhez méltó komolyságú szerzeményt kapunk. A Sail On már egy jóval könnyedebb darab, mint dalszerkezetét és témáját tekintve. Egy csöppet megint kapunk az évekkel ezelőtt alkotó

A svéd zenekar írt egy jópofa „filmzenét” is az albumra, amikor a One Thousend Years of Darkness-t hallgatom, szinte várom, hogy elinduljon egy film stáblistája, vagy egy trailer egy kalandfim képsoraival.

Ha újra kívánná a szervezet a dögös, pörgős szerzeményeket, akkor éppen a legjobbkor érkezik a Thunder and Hell. A szám közepénél az extra gyorsan pengetett gitárrész minden meghallgatáskor a Possessed kultikus The Exorcist-át juttatja eszembe 🙂 Viszont, hogy ez a dal se legyen (egyéb) meglepetésektől mentes, az utolsó negyedében, mennydörgéssel tarkítva egy korai Benkő Dánielt (sic!) idéző akusztikus gitár etűddel búcsúzik a hallgatótól.

Nehéz megfogalmazni, hogy a nem túl egyedi nyitánnyal operáló Forever We Worship the Dark-ból milyen különleges és mégis egyedi nóta kerekedik. A dallamok, az ének, a kórusok pazarul lehengerelik a hallgatót, a refrén még órákkal később is visszhangzik az agyamban.

Az Ode to Death című ballada(?) méltó zárása a Zenith albumnak. Egy olyan lemeznek, amely sokaknak csalódást okozott, mert szinte teljesen elmaradtak a dögös speed és a leheletnyi thrash motívumok. Túl sok a laza dallam, az AOR és a hetvenes évek… Meg a semmihez sem fogható megoldások. Ezért sokaknál leszerepelt a lemez. Én meg úgy gondolom, hogy ilyen, amikor a zenész SZABADON alkot, nem az elvárásoknak akar megfelelni, nem kívánja a következő Diamonds-ot, Death by Fire-t letenni az asztalra.

Gratulálok srácok!

Kiadó: Nuclear Blast
Kiadás éve: 2019
Stílus: Heavy / Speed Metal
Weboldal: facebook.com/enforcerofficial/

Tracklist:

  1. Die for the Devil
  2. Zenith of the Black Sun
  3. Searching for You
  4. Regrets
  5. The End of a Universe
  6. Sail On
  7. One Thousand Years of Darkness
  8. Thunder and Hell
  9. Forever We Worship the Dark
  10. Ode to Death

Pontszám: 10

Kapcsolódó cikkek

Enforcer interjú

KMZ

KME videók: Lamb of God, Cretus, Metal Allegiance, W.A.S.P., Månegarm, Feral, Sing Sing, Enforcer, Textures

KMZ

KME videók: Riti Occulti, Spock’s Beard, Hatesphere, Visigoth, Shattered Sun, Revocation, Enforcer

KMZ

KME videók: The Black Dahlia Murder, Enforcer, Bloodred Hourglass, Motor Sister, Children Of Bodom, Threshold, The 3rd Attempt, Huntress, Ektomorf

KMZ

Enforcer – Videoklip a ‘Destroyer’ számhoz

KMZ

Enforcer – Undying Evil (Official lyric video)

KMZ

Enforcer – Befejezte legújabb albumának felvételeit

KMZ

Hot News: Enforcer – announce first ever headlining tour!

KMZ

ENFORCER – Death By Fire

Darkjedi

Hot News: Enforcer – “Roll The Dice” – Diamonds On The Road – Tourvideo

KMZ

Enforcer – Mesmerized By Fire videoclip

KMZ

Hot News: Enforcer – ‘Mesmerized By Fire’ Clip Online!

KMZ

Hot News: Enforcer – Video Shoot For ‘Mesmerized By Fire’!

KMZ

Hot News: Enforcer – Free Download Of The New Track „Mesmerized By Fire“!

KMZ

Hot News: Enforcer – Release 7inch Single „Mesmerized By Fire“

KMZ

Hot News: Enforcer – Release Cover Artwork And Tracklist of „Death By Fire“!

KMZ

Hot News: Enforcer – Sign With Nuclear Blast Records and Announce New Album!

KMZ

Hot News: Enforcer – ‘Into The Night’ Reissue Out Now On CD

KMZ

Hot News: Enforcer – Kick Off UK Tour with Angel Witch Tonight

KMZ

Hot News: Enforcer – Confirm UK Tour With Angel Witch

KMZ

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Elfogadom Részletek