ENID – Munsalvaesche

Kiadó: code666

Weboldal: facebook.com/enidofficial

Kiadás éve: 2011

Stílus: Medieval metal

Brief Sum: A new Enid album after seven years. The base of this new material is the great epic of Wolfram von Eschenbach, Parzival. The album is accordingly set in a medieval atmosphere. But don’t expect grim pictures and dirt. This world is interwoven with a romantic fairy tale. This is strengthened by the sterile sounding and Martin’s clear vocals. Only the choir takes some dimness into the music. The songs of the album are all packed with memorable moments and its strange calmness is a pleasant lay-by on the sea of fierce music.

Az 1997-ben alakult németországi Enid-re a zenekar elnevezés kissé túlzás lenne, ugyanis a név Martin Wieset takarja, aki a kezdetektől fogva hatalmas zenei szabadságot adott magának. A black metallal kacérkodó, középkori jellegű zenéjébe szinte minden belefér. Az idők folyamán kis mértékben változott zenei világa, az eleinte sem túl sok durva részek lassan kikoptak, az új alkotáson már csak nyomokban, utalásokban találni ilyent. A kezdetekben rendszeresen lemezzel jelentkező Enid 2004-ben egy hosszabb pihenőt iktatott be. Ez a szünidő, ami végül hét évig nyúlt,  egyrészt új ötletekkel való feltöltekezés volt, másrészt ezalatt Martin felépítette saját stúdióját. E két momentum együttes gyümölcse ez az ötödik lemez, a Munsalvaesche.

A lemez Wolfram von Eschenbach Parzival című hőskölteményén alapszik. A mű Parzivalról, aki lovaggá szeretne válni, Gewanról és a kerek asztal Grál lovagjairól, és természetesen Artus királyról szól. Munsalvaesche a „vad hegy” vára rejti a fellelhetetlen Grált. Csak annak mutatkozik meg, aki nem keresi. Ha egyszerűsíteni akarnánk, akkor egy Gyalog galopp történet, de nincs meg benne a film sötétsége, mocska, ahhoz a lemez túl steril.

Az első dal egy nagyzenekari felvétel. A fokozódó feszültség így is megvan benne, sőt fogóssággal sincs gond. Középrészen egy szerény, gondolom inkább effektekkel létrehozott kórus hallható. Meglepő lehet, hogy ez a hangszerelésű dal nyitja a lemezt, de mindennek ellenére mégis van benne rockosság. A folytatás egy lassú zongoradallammal indul. Erre érkezik a tiszta ének, ami a basszusgitár szép hangja mellett egy kórusba torkollik. Ekkor már belépnek a gitárok is aláfestő jelleggel. A háttérben pedig black metalos balalajkázás is felfedezhető. Ezt követi a lemez nagy slágere, ez az egyszerű kis dalocska nagyon fogósra sikeredett. Szinte poposan indul, pár hangra jönnek rá a középtempós gitárok. A Belrapeirében hallani először kicsit morgósabb éneket, de nincs nagy szerepe, mert csak egy szót ismételget: Belrapeire.

A Munsalvaesche jó címadóhoz hűen a lemez leghosszabb dala, bő tíz perces. Egy szomorú hegedű dallammal indít. Majd a vonósokkal megint csak kórus érkezik. Ezek a kórusok nem valami csujogatós vigalmak, inkább szigorú egyházi kántálásra hasonlítanak. Itt megint előkerül az acsarkodó ének, de csak pár villanás erejéig, gondolom a történet megkívánta. A hangulat a vonósok és a pattogós gitárok között váltakozik. A Condwiramurs zongorával és vonósokkal kezd, a tiszta ének egy kissé popos dalt kezd kibontani, de szerencsére még időben megérkeznek a gitárok, hogy ezt a törekvést szétzúzzák és egy folkos hangulatú dalt kerekítsenek belőle.

A The Journey vidáman indul, az érkező verze középkori katonás dallamvezetésre épít. Itt is eszembe jut, ami pár helyen felötlik bennem, hogy Martin hangja jó, csak nem elég karakteres, nincs benne smirgli, retek. A Valley Under Two Suns-ban ismét előkerül a morgós ének a refrénben, de csak a dallamosabb fajtából.

A záró Sheafs of Sparks zongora, akusztikus gitár, dob hármasára érkezik a nyugis verze, amit a belépő torzított gitárok súlyosbítanak. A refrénre a dobok is odalépnek neki és gyorsabb nem lesz a dal, de kellemesen aprítanak a túlságosan barátságos ének alatt.

A lemez érdekes hangulatú. Nem a szokványos középkori zordság árad belőle, hanem egy angyali tisztaság, mint egy romantika átszőtte lovagi történet. Az ember elvárna tőle némi keménységet és retket, de hiába a torzított gitárok, az egész nagyon nyugis, amiről az énekhang is nagyban tehet. Ugyanakkor nagyszerű dalokat sikerült komponálni, mindegyikben van fogósság, és ez a furcsa steril középkori hangulat. Amit leginkább a kórusok teremtenek meg. Az Enid munkásságát nézve szépen beillik a sorba a lemez, tehát aki eddig kedvelte őket, nem fog csalódni, akik pedig csak szimplán egy nyugodtabb, de azért kalandos lemezre vágynak, nyugodtan próbálkozhatnak vele.

Tracklist:

1. Red Knight
2. Legends From The Storm
3. Belrapeire
4. Munsalvaesche
5. Condwiramurs
6. The Journey
7. Valley Under Two Suns
8. Sheafs Of Sparks

Pontszám: 8.5

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár