EQUILIBRIUM – Rekreatur

Kiadó: Nuclear Blast

Weboldal: www.equilibrium-metal.de

Kiadás éve: 2010

Stílus: Epic Pagan Metal

 

 

 

Íme hát, megérkezett. Kezeim közt az Equilibrium nevű csoda friss, ropogós nagylemeze. Feltételezem senkinek sem kell különösebben bemutatnom a csapatot, lévén a németek legutóbbi kiadványa meglehetősen nagy port kavart mind a szaksajtó, mind a célközönség soraiban, ami a negatív kritikákat éppúgy magába foglalja, mint a bezsebelt elismeréseket. Mindez azonban nem szegte kedvüket – ahogyan nekem sem, és úgy csaptam le a Rekreatur promójára, mint kiszáradt viking flotta a dúskeblű hölgyektől hemzsegő kocsma sörrel teli korsóira.

A minden szempontból zseniális Sagas album persze igen magasra tette a mércét és őszintén bevallom, azok után, hogy a károgásért felelős frontember, Helge Stang és a dobos, Manu Di Camillo is elhagyta a fedélzetet, erős kétségeim támadtak a minőség szintentartását illetően, noha az nyilvánvaló tény, hogy az említett lemez kapcsán nem egyszeri csodáról van szó, hiszen már a 2005-ös Turis Fratyr is egyfajta csiszolatlan gyémánt volt a maga műfajában. Az ékszer pedig kérem szépen formálódik. Az új matrózok, Robse és Hati könnyedén szertefoszlatják a tagcserék okán esetlegesen fellépő paranoiát, az ének terén szinte észrevehetetlen a differencia, egyedül talán a megsokasodott bányamély hörgések hallatán foghatnak gyanút a szemfülesebbek. Maradt tehát a jellegzetes “Equilibrium hangzás”, beleértve a már-már szimfonikus hatást keltő billentyűk kulcsszerepét és a még népi viszonylatban is egzotikus hangszerek használatát egyaránt. Mondhatnánk, hogy önmagukhoz képest a saga harmadik epizódjában sem újult meg a gárda, de úgy vélem e fordulatokkal teli időszakban a változás hiányzott volna legkevésbé az életünkből.

Mint mindig, az első benyomásra most is nagyon odafigyelt a társaság. Az eddigi ízléses borító minták után, az aktuális külcsín minden korábbi alkotást felülmúl végletekig kidolgozott szépségével és fantáziájával. Mégis mi más fejezhetné ki találóbban ezt a misztikus világot, mint pár bagolyfejű denevér fókuszában büszkén feszítő felszarvazott, szárnyas, őszülő oroszlán? Meglehet, az elképzelés eléggé bizarr és szürreális, a megvalósítás ennek ellenére elsőrangú. Egyszerűen jó ránézni.

Ahogyan hallgatni is. Továbbra is a csapat nagy erényének tartom, hogy az emelkedett atmoszféra dacára eszement tempóval, kellően metalosan hasítanak a dalok, mégis elsősorban vidámságra törekedve igyekeznek eladni a zenéjüket úgy, hogy a bolondozás nem megy a keménység rovására. Búskomor, letargikus merengések helyett sokkal több a táncolható, jókedélyű folk mulatozás, ha nem is Finntroll módra, de mindenképpen a műfaj bulizósabb fertájáról, az pedig szinte előre borítékolható, hogy két hajdobálás között előbb vesszük igénybe a söröskrigli szolgálatait, mint markoljuk meg nemes kardunk, vagy éppen a fiókban figyelő ciános konyhakés nyelét. A vígalomhoz természetesen jól bevált német szöveg dukál, amit újfent csak helyeselni tudok, nem beszélve a feltűnően elszaporodott thrash-es riffekről, melyek minden eddiginél hatásosabban teszik a dolgukat és jelentenek igazi felüdülést egy-két eseménytelenebb periódusban. Apropó üresjáratok. Kicsit talán meglepő, hogy ezúttal a korong első negyedében kaptak helyet a szigorúbb (és ezzel együtt valamivel szürkébb, kevésbé eltalált) tételek. Itt lényegesen kevesebb az elsőre ható téma, mint a Die Affeninsel után fellendülő szamba hangulat megoldásai esetében. A dalcsokor ezen szekciójában egyébként időnként rövid női ének is megtöri a csendet, kíváncsi lennék, vajon Sandra kisasszony hallható-e az ominózus részeknél, de erről sajnos nem szól a fáma. A slusszpoén viszont még így is hátra van, mely nem más, mint az ámulatba ejtő Mana “kistestvére”, a 13 perces instrumentális Kurzes Epos. Ám mielőtt ne adj isten bárkiben is felmerülne a “fölösleges időhúzás” c. teória bűnős ábrándja, miszerint mégis mi a tetűért kellett még egy szűk negyedórás, hosszában szinte Moonsorrow-i magasságokba emelkedő opusszal megtoldani a már amúgy is combos játékidőt, leszögezném, hogy elődjéhez méltó módon végtelenül profi megvalósításban, hibátlan befejezés ez a monstrum, és akárcsak a Mana esetében, úgy most is határozottan szegényebb lenne az album e nóta jelenléte nélkül.

Az évek során elvégzett irdatlan mennyiségű munka meglátszik a produktumon, a fejlődés kétségkívül tetten érhető, nem is igen találni komolyabb kivetnivalót a kilenc szerzeményben. Személy szerint bár a két évvel ezelőtti anyag trónfosztása egy ideig még biztosan várat majd magára, bátran állíthatom, hogy az ötösfogatnak bőven stabil helye van a mai folk muzsikák krémjében. Az érdeklődőknek pedig nem tanácsolhatok egyebet, mint cseppnyi türelmet a közeljövőben való hozzáférhetőséghez. Kezdhetjük visszaszámlálni a napokat.

SAMPLE:
MySpace link

Tracklist:

1. In Heiligen Hallen
2. Der Ewige Sieg
3. Verbrannte Erde
4. Die Affeninsel
5. Der Wassermann
6. Aus Ferner Zeit
7. Fahrtwind
8. Wenn Erdreich Bricht
9. Kurzes Epos

Pontszám: 9

Kapcsolódó cikkek

Equilibrium – “Renegades Tour 2020” – epikus pagan/folk metal januárban a Dürer Kert-ben!

NorthWar

EQUILIBRIUM – Armageddon

ST. Toma

KME videók: Equilibrium, Destruction, Crystal Ball, True Widow, Pain, Winterstorm, Sabaton, The Agonist

NorthWar

KME videók: Sinful, Arise In Chaos, Nothing Lies Beyond, Carnifex, Tank, Elm Street, Revocation, Soilwork, Equilibrium, Whitechapel, Ringworm, Winterhorde

NorthWar

Equilibrium – Ázsiai turnédátumok!

NorthWar

Equilibrium online játék és verseny!

NorthWar

EQUILIBRIUM – Erdentempel

ST. Toma

Hot News: Equilibrium – announce video contest for ‘Wirtshaus Gaudi’!

NorthWar

Hot News: Equilibrium – Hit The Charts!

NorthWar

Hot News: Equilibrium – new album trailer released

NorthWar

Hot News: Equilibrium – introduce new bass player

NorthWar

Hot News: Equilibrium – „Erdentempel“ out now!

NorthWar

Hot News: Equilibrium – new album teaser released

NorthWar

Hot News: Equilibrium – Making of ‘Wirtshaus-Gaudi‘ online / tour dates announced

NorthWar

Hot News: Equilibrium – video premiere of ‘Wirtshaus-Gaudi‘ on Metal Hammer.de

NorthWar

Hot News: Equilibrium – introduce new guitar player / announce new video clip

NorthWar

Hot News: Equilibrium – third track-by-track trailer online

NorthWar

Hot News: Equilibrium – second track-by-track trailer online

NorthWar

Hot News: Equilibrium – first track-by-track trailer online

NorthWar

Hot News: Equilibrium – new single “Karawane” out now

NorthWar

Hot News: Equilibrium – new single “Karawane” available for streaming

NorthWar

Hot News: Equilibrium – second album trailer released

NorthWar

Hot News: Equilibrium – first album trailer released

NorthWar

Hot News: Equilibrium – parts ways with founding members Sandra and Andi

NorthWar

Hot News: Equilibrium – album title, cover artwork and tracklist released

NorthWar

Hot News: Equilibrium – working on new album

NorthWar

Heidenfest 2013 – Wien – Koncertbeszámoló

Jillian

Hot News: Equilibrium – kicking off ‚Heidenfest‘-Tour this week!

NorthWar

EQUILIBRIUM – Waldschrein EP

ST. Toma

Hot News: Equilibrium – Announce New EP!

NorthWar

Equilibrium Interjú

NorthWar

EQUILIBRIUM – Sagas

NorthWar

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár