Kiadó: Cyclone Empire
Weboldal: www.erebaltor.com
Kiadás éve: 2013
Stílus: Viking / Black Metal
Brief Sum: The first half of the disc is really powerful, followed up by some lackluster songs, then an awesome ending. All in all, it is a good album, trying to find the balance between the epic and rough styles of Ereb Altor.
My biggest problem with the disc is that it’s too nice for me. If something is fast, then it should be goddamn grinding, if it’s epic, then I want to hear worthy instruments. It shouldn’t be pretty, but rather rough, mean, heroic, boiling the listener’s blood when needed, and make him have goosebumps where necessary. It has the potential, they should just give themselves more freedom.
A Bathory életmű számos, különböző stílusban tevékenykedő csapatnak adott ihletet. A svéd Ereb Altor a Hammerheart által képviselt vonalból hasított egy jó darabot, amit aztán saját elképzelése szerint alakított, farigcsált. Az első két lemez, By Honour és a The End, ebben a szellemben fogant, aztán a harmadik, a koncepciózus Gastrike, visszalépett egy lemezt a Bathory életműben. Ezek után a nagy kérdés, milyen zene fogad a Fire Meets Ice-n? A borító mindenesetre epikusabb megközelítést ígér, vajon a black gyökerek megmutatják-e magukat?
A Fire Meets Ice első hangjai után konstatálhatjuk, hogy visszatértünk a Hammerheart-hoz. Sőt már-már szemtelenül közel kerültünk hozzá. Minden elem a helyén van, az őrlő torzított gitár elől, a kórus és az akusztikus gitár a háttérben. Középrészen aztán apró váltás és károgó ének váltja a tisztát. A dalt innentől ez a kettősség jellemzi. Ha nagyon akarnánk, ráhúzhatnánk, hogy ez a két és feledik lemez, átmenet, ami enyhíteni hivatott a nagy váltást.
A The Chosen One kezdetekkor más irányba vándorol, mint az eddigi tétel. Hangulatilag egy tipikus doom death dal, csak itt tiszta az ének. Izgalmas vegyülék születik a később belépő károgó vokállal megvadítva. Ilyenkor a dobok is belendülnek, felrázva a kezdésre eret vágó romantikusokat.
A Nifelheim a lemez húzó dala, egyből megragadja az embert a verze melankóliájának és a refrén ritmusának kettőse. Hangulata egyszerre ismerős és megfoghatatlan. A gitárokból amorphisi dallamok kavarognak elő.
A My Raven’s megkapó tiszta énekkel és akusztikus gitárral téveszt meg, ugyanis a berobbanó zenekar, és károgás szétreppenti az előbb felépített gyönyörű hangulatot. Az amúgy kicsit középszerű középrész után egy izgalmas kórus zárja a nem túl hosszú dalt.
A Sacrifice kicsit fáradtnak tűnik, egyedül a gitár részek dobják fel ezt a meglehetősen hosszú dalt. Itt is feltűnik, hogy a példakép zenei megoldásait nem csak el kell játszani, hanem szükséges hozzá egyfajta hangzás. Több helyütt vannak olyan monumentális részek, fokozások, kiállások, amik minimum hangfalreccsenését kívánnak, de nem kapjuk meg őket, így elvesznek ezek a megoldások a háttérben. Azért a végére ez a dal is összeáll, de jó sokat kell rá várni.
A Helheimsfard akusztikus kezdése ellenére érezzük, hogy valami nagy zúzás következik. Ha nem is épp erre gondoltunk, de megkapjuk. Itt egy kicsit fájlalom, miért nem képesek olyan istenigazából elengedni magukat, mint Quorthonék a Golden Walls of Heaven-ben tették. Azért az sem rossz amit ide varázsoltak, azon már nem is csodálkozok, hogy belassul a kezdeti lendület ellenére.
A The Deceiver Shall Repent-et mai fülnek megfelelő folkos dallamok jellemzik. A refrén alatt a lábdobok szaporázása ad izgalmat. Más körülmények között jó lenne ez a lumskos nóta, most inkább kicsit kakukktojás, de nem akkora mint mondjuk a Home of Once Brave.
A Post Ragnarok minden kertelés nélkül a durvább vonalat hozza, persze azért a kórusok itt sem maradhatnak el, de már a basszus kiállás is azt mutatja nincs kegyelem. Még így is ez a lemez legdurvábbja.
Az Our Legacy szomorú zongoradallammal vezeti fel a tiszta ének és gitár párosát, ami aztán átcsap a szokásos kórus által támogatott nagyzenekari részbe. Ez nagyon jól megy nekik.
A lemez első fele erős, aztán van pár kevés izgalommal bíró szerzemény, majd a zárás ismét zseniális. Összességében jó anyag született, ami egyensúlyozni próbál az epikusabb és a durvább Ereb Altor vonal között.
Az a nagy bajom a lemezzel, hogy kicsit finomkodónak tartom. Ha valami gyors, akkor legyen istenigazából daráló, ha valami monumentális, akkor legyen az, és szólaljanak meg ahhoz méltóan a hangszerek. Ne szép legyen, inkább karcos, bántó, hősi, hogy forrjon a hallgató vére mikor az kell, és libabőrözzön amikor itt az ideje. Megvan benne a potencia, csak szabadjára kéne engedi magukat.
SAMPLE:
YouTube link
Tracklist:
1. Fire meets Ice
2. The Chosen Ones
3. Nifelheim
4. My Ravens
5. Sacrifice
6. Helheimsfärd
7. The Deceiver shall Repent
8. Post Ragnarök
9. Our Legacy
