Kiadó: Napalm Records
Weboldal: myspace.com/erebaltor
Kiadás éve: 2010
Stílus: Epic Viking Doom Metal
A svéd doom metalos Isole révén ismerős gitárosok, Daniel Bryntse és Crister Olsson (itt Ragnar és Mats néven szerepelnek) hívták életre ezt a projektet még 1990-ben, akkor Forlorn néven. Hosszú hallgatás után 2003-ban úgy döntöttek, hogy nem érdemes kidobni a régi ötleteket, és újból életre hívták a zenekart, nevüket pedig Ereb Altorra változtatták. A régi dalok új felvételeit tartalmazó Awakening mini-album után 2007-ben megjelent debütáló nagylemezük is, a By Honour. Eme alkotáshoz nem volt még szerencsém, úgyhogy a The End névre hallgató friss anyag megítélésekor nem tudom figyelembe venni, hogy változott-e a zene az idők során, így ezt a hét tételes albumot csakis önmagában vizsgálhatom.
Hőseink kollaborációjának célja a skandináv ősök emlékének ápolása, a viking mítoszok és mondák tovább éltetése. Ezt azonban nem a szokványos módon (értsd: folk/black/pagan metalt játszva) teszik meg, hiszen kitűnően felismerték, hogy mondanivalójuk továbbítására tökéletesen alkalmas a doom metal zenei eszköztára. Szellemiségben, és az epikus hangvétel tekintetében természetesen egyértelmű a Bathory hatása, de a riffelés és egyáltalán a hangszeres játék sokkal közelebb áll az Isole, vagy a Candlemass világához. Jelen van ugyan a szintetizátor, de nem olyan hangsúlyos a szerepe, mint Quorthon dolgainál, nem ez a fő hangszer, inkább díszítő, színező szerepe van. Sokszor találkozhatunk viszont akusztikus kiállásokkal. Ragnar kevés kivételtől eltekintve magasabb tartományban énekel, de előadása mégsem lesz heavy metalos (vagy Eric Wagner-es, ahogy tetszik), hangja jól illik a himnikus szerzeményekhez.
Az első tétel a lemezen egy bevezető, Ragnar mély szavalásával, ami aztán szinte átmenet nélkül vált az erősen Bathory-ihletésű Myrding-be. Hatásos kezdés, bár az első „igazi” szám a vége felé kicsit egyhangúvá válik. Az Our Failure-ben (is) több sávon vették fel a gitárokat, a súlyos doom alapriff fölött szép dallamokat hallhatunk. Ragnar itt a Quorthon-szerű nagyívű dallamok mellett mélyebb hörgéseket is megereszt. Ezután következik az A New But Past Day, egy emelkedett hangvételű szerzemény, a lágy akusztikus harmóniák a dal közepén is visszatérnek, mondhatni szóló helyett; a végén pedig az északi népzenéhez hasonló énekdallamok kaptak helyet. Az utolsó három tételt a közös koncepció fűzi össze: tulajdonképpen három különálló részletben mesélik el az utolsó nagy csata, a Ragnarök történetét. A Vargavinter hasonló szellemiségben íródott, mint az előző track: sok az akusztikus betét, a hangsúly a dallamokon, harmóniákon van. A fényisten Balder halálát sokan, sokféleképpen feldolgozták már, elég csak az új Burzum lemezre gondolni. Természetesen lehetetlen kijelenteni, hogy az egyik „verzió” jobb lenne a másiknál, hiszen ennek megítélése teljesen szubjektív, de az biztos, hogy itt kiváló eszközökkel jelenítik meg a bukás óráit. A lemez végén pedig jön maga a végső háború. A mélyre hangolt gitárokon eljátszott fenyegető doom riffek tökéletesen lefestik a kíméletlen harc képeit. Ez az a pillanat, amiről nem is lehet igazán írni, hallani kell. Ez a tizenegy perc és negyvennyolc másodperc egyértelműen az album csúcspontja, majdhogynem katartikus élmény.
A fent leírtak alapján akár tökéletes albumnak is tűnhetne a The End, mégsem az. Egy valamit nagyon hiányolok, ez pedig az a tény, hogy nincsenek igazán fogós pillanatok az énekben. Ez részben betudható ugyan a refrének hiányának, de mégis hiányoznak azok a momentumok, amiktől a szinte képszerűen megjelenő események, hangulatok megragadnának, Ragnar talán túlzottan is eposzi magasságokban adja elő a szerzeményeket.
Ettől eltekintve viszont kitűnő alkotás az Ereb Alator második nagylemeze.
Tracklist:
1. The Entering_Myrding Prologue
2. Myrding
3. Our Failure
4. A new but past Day
5. Vargavinter (The End Part I)
6. Balder’s Fall (The End Part II)
7. The Final War (The End Part III)