ETHEREAL BLUE – Essays In Rhyme On Passion & Ethics

Kiadó: Casket Music

Weboldal: @ Facebook

Kiadás éve: 2010

Stílus: Experminental Death / Black Metal

Brief Sum: The album of six songs has experimental music. Beyond melodic thrash/metal there is doom mixed in it and sometimes colored with black metal. We can hear interesting, well worked out songs with mildly progressive elements – non of them are shorter than seven minutes. It is meaty, precise, dynamic, with interesting ideas and pliable solutions. Those who like experimenting music should check the band out, they won’t dissapoint.

A görög banda – Dimitris K. (dob), Efthimis V. (ének), George A. (gitár, zongora, programok), Miltos D. (basszusgitár), Panos P. (gitár) – 2002 óta létezik. Három anyaguk jelent meg idáig (“A Mourning Ocean…” demo 2002, “Black Heart Process” CD 2005 és a “Promo 2007” demo 2007-ben). A kísérletező, atmoszférikus és progresszív jegyekkel átszőtt mostani anyag három évet váratott magára, hát nézzük, mit tartalmaz.

A hat számból az első a Mother Grief címet viseli. Jó kis tízperces darabnak nézünk elébe: a doom/death metal ízesítésű riffek egyből lezúzzák a fél arcomat a súlyos énekkel együtt. A gördülékeny szerkezeti felépítés erős, dinamikus jegyekből áll, a gitártémák nincsenek túlvariálva, az alap adott sémákra épül, és egyszer csak megérkezik az éteri rész is (ha már a banda neve Éteri Kék), ahogyan kell – persze mindezzel semmi baj, mert a vihar utáni csend ábrázolása itt valami hihetetlen színeken bontakozik ki az akármennyire egyszerű de jól összepakolt témákon. Itt megkapjuk a kissé kopottas, szomorúan dallamos éneket is, amibe egy vokál is bekapcsolódik. A zene pedig csak gördül tovább, a történet nehéz súlya alatt is folyamatos erővel és kitartással törnek fel a gitártémák, kísér a dob és dörmög a basszus. Nagyrészt kidolgozott témákat hallhatunk, főleg a doom határait feszegetve, bár egy-egy gyengébb téma és énekrész azért még sajna becsúszott. Az Ethics pszichedelikus hangvétele nyitányként finom ívű gerincet ad a dalnak, ahol a különböző hangszerek kellemesen vibrálnak együtt, az ének dallamai pedig enyhén fájdalmasak és hitetlenek. A torzított rész sem rossz, a váltás egyszerűen megy végbe – egy darabig marad a tempó, majd egy elemeiben progresszív hatású rész következik, gyorsabb tempóval, sötétebb, mélyebb énekkel. A szerkezet igencsak változatos, és a kissé megbolondított témák jól illeszkednek egymásba, a hangzás remek, az összkép így egy komplett kompozíciót takar. Színes, hatásos hangulat bontakozik ki a hangjegyek mentén. Érdemes jobban elmélyülni benne.

A John Wood egy szintén változatos, enyhén matekos szám: itt-ott ugyan kissé iskolaszagú témákkal, de vannak benne ötletes, jól kidolgozott témák is, amelyek azért mégis csak a pozitív felé billentik a mérleg nyelvét. Tört ütemeken és alap verzéken fut végig a fő gerinc, amire azután épül az egész, amiben van egy kis melodikus thrash/death metal, de ugyanakkor a “90-es évek közepére kialakult doom is nyomon érhető a dallamos részeknél, néhol meg szinte black metal hangulatot hordoz. Van benne valami nagyon erős, nagyon karakteres, ami meg tud fogni az említett egy-két iskolaszagú témát leszámítva. Jól átgondolt darab, tele nosztalgiát ébresztő hangulattal. A Passion inkább az előző dal hangulatát követi, azonban ez már egy fokkal rosszabb elődjénél. Minden hangot faszán tolnak le a hangszeresek, nincs ezzel semmi baj, akad egy-egy kiugró betét is, de nagyrészt semmi más, mint egy jól előadott sablondal, megbolondítva egy kis matekos résszel. A dallamos téma például egy kitűnő indok az igen mellett, de a nem oldalán sajnos több a súly. Nem rossz ez, el lehet hallgatni, végül kifejező és érződik hogy dolgoztak rajta, és ha mást nem, az emlékezés kedvéért már csak bepakolja az ember.

A The Letter ismét az említett finomabb doom érát eleveníti meg, amellett hogy érződik a grunge hatása is a témákon. A dallamos ének jól szól, a betörő torzított gitártéma is rendesen vastag, és meg is szólal ahogy kell. A kíséret laza és egyszerű: a dob ütései szinkronban vannak a basszusgitár hangjaival. Az ének itt szintén változatos: a dallamos, finomabb hangoktól egészen a black metal felé hajlik, ahogyan a zene szerkezetében is hasonló felépítést figyelhetünk meg. Nem szól rosszul a szám – közepesnek ugyan közepes, de sokkal több ötlet van benne, és karizmatikusabb is, mint az előző Passion. Itt megmozdul és mozgásban is marad a vonalvezetés, a dinamikus játék pedig nem kérdés. A záró Goliadkin vegyes képet fest önmagáról. Itt már jobban kiéleződnek a határok, a finom rész után a kötelező zúzás, a hörgős/károgós ének is beindul, de a dal közepe táján felbukkan a hetvenes évek rockzenéje is, és visszaköszön, ha egy picit modernebb formában is. A játékos basszustémák, a laza dobkezelés a súlyos részek monoton hidegségét egyensúlyozza ki, a sötétségből visszavált a fénycsíkok szabdalta képkockára. Hát, ez a felépítés sem egy egyszerűen megítélhető darab, az biztos – könnyen emészthető, de ezek a váltások megbolondítják a felfogást egy pillanatra, majd újra lendületet adnak.

A hat számos felvételt az extrémebb zenék kedvelőinek érdemes beszerezni, de bárki szabadon próbálkozhat vele.:)

Tracklist:

1. Mother Grief
2. Ethics
3. John Wood
4. Passion
5. The Letter
6. Goliadkin

Pontszám: 8

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár