Kiadó: I Hate Records
Weboldal: myspace.com/evoken
Kiadás éve: 2010
Stílus: Doom metal
Brief Sum: This CD contains the works of an experienced and emerging doom band; the fans of the genre won’t regret buying this album.
Két doom metal zenekar egyesítette erejét ezen a megosztott anyagon, melyeket ez idáig még nem ismertem.
Az amerikai Evoken 1994 óta résztvevője a doom színtérnek és az eddig eltelt 16 esztendő alatt négy demót és négy lemezt adtak ki. Legutóbbi alkotásuk a három évvel ezelőtt megjelent A Caress Of The Void volt. Súlyos muzsikájukban a funeral doom hatása mutatható ki és az is megállapítható, hogy a kultikus Winterről (mekkora banda volt!) is hallottak már. Hosszú, tíz perc feletti szerzeményeiket billentyűkkel, dallamokkal színesítik, ezáltal nem nyomja agyon a hallgatót a muzsika súlya, mint a Winter vagy bármely funeral doom banda esetében, valamilyen szinten még befogadhatónak is nevezhető. A sextett felállású bandában hárman is gitároznak, ezáltal még több súlyt kölcsönözve a tételeknek. A műfaj összes védjegye felvonul a dalokban (az Into The Primal Shrine instrumentális), egy kiváló bandát ismertem meg személyükben.
A Beneath The Frozen Soil egy svéd kvartett, akik hat éves múltra tekintenek vissza. Eme anyagot megelőzően egy ep-t és egy, a Negative Reactionnel közös split korongot jegyeztek. Az Evokennél súlyosabban vezetik elő három dalukat, rájuk hallhatólag a sludge bandák gyakoroltak hatást, mint ahogy azt a Monotone Black I szemlélteti. Az ő esetükben az Evokennél rövidebb tételekről beszélünk, dallamokat ők is építenek szerzeményeikbe (Ironlung), ellenben nem használnak billentyűs hangszereket, riffek gorombábbak, durvábbak, mint az amerikai zenekarnál. Göran Nilsson énekes hörgése, hangja helyenként a Necrophagia főnök Killjoy-t juttatta eszembe. Ők sem okoztak csalódást.
Írta: Dr. Feelgood
————————————-
A New Jersey-i Evoken, ha valaki esetleg nem ismerné őket, a funeral doom/doom-death metal egyik legalapvetőbb zenekara. Bár nem ők találták fel a stílust, óriási hatással voltak és vannak számos fiatalabb zenekarra, és nem mellesleg kitűnő albumokat készítettek pályafutásuk során; kegyetlen, síri atmoszférájú himnuszaik közül jó néhánynak ott a helye az extrém underground zenék Pantheonjában. A banda legutóbb 2007-ben jelentkezett albummal, az ’A Caress of the Void’ viszont nem lett olyan szinten zseniális, mint elődje (Antithesis of Light), persze még így is nagyon jó alkotás volt. A John Paradiso énekes/gitáros vezette társaság amúgy sem tartozik a kapkodós fajtához, de most már épp itt volt az ideje, hogy valami életjelet adjanak magukról.
Ez a jelen split CD formájában meg is történt, melyet a hasonló vonalon mozgó svéd Beneath the Frozen Soil-lal közösen készítettek el. A két zenekar négy, illetve három felvétellel képviselteti magát a nagyon igényes külcsínbe bújtatott korongon, melynek játékideje meghaladja az egy órát, szóval nem éppen rövid, könnyen emészthető dalocskákról van szó. Persze az Evoken-től nem is azt várnánk el.
A szerzemények nem egyszerre születtek, az Omniscient például 2002-re datálódik, míg az Into the Primal Shrine-t kifejezetten mostanra, ehhez az anyaghoz írták. A dalokat összességében vizsgálva azt kell, hogy mondjam, hogy ezek erősebb témák, mint a legutóbbi album nagy része, ami azért is meglepő, mert egy nagylemezre nyilván az általuk legerősebbnek vélt tételeket rakják föl, és jelen kompozíciók többsége már bőven kész volt – legalábbis a fejekben – 2007-ben. Mégis, ez a split lekörözi az ’A Caress of the Void’-ot.
Természetesen most is lassú, elnyújtott eposzokról van szó, melyek a háromgitáros felállásnak köszönhetően a szokásos brutális súllyal szólalnak meg. Az Evoken zenéjének mindig is fontos része volt a hangulatteremtés, és természetesen ezekben a szerzeményekben is felbukkannak elektro-akusztikus gitártémák, és a szintetizátoros aláfestés is sokat segít a kívánt hatás elérésében. Sőt, ezek a megoldások még hangsúlyosabban vannak jelen a dalokban, mint a legutóbbi nagylemez esetében – különösen ami a billentyűs hangszereket illeti; ez az egyik oka, hogy hatásosabbak a számok. Megdöbbentő egyébként, hogy milyen erős kohézió kapcsolja össze a lemez tételeit, annak ellenére, hogy a legújabb és a legrégebbi darab megírása között mintegy nyolc év telt el. Mondjuk ez a zenekar mindig is az állandóságról szólt, soha nem voltak nagy megfejtések, vagy radikális irányváltások a zenéjükben, de ezek a „nóták” gyakorlatilag az együttes legjobb időszakait idézik meg. Ki lehetne emelni egyes részleteket, mint például az Omniscient-ből a vonós (vagy legalábbis ezt imitáló szintis) aláfestést, a The Pleistocene Epoch gitárszólóját, vagy a Vestigal Fears atmoszférikus témabontogatásait, de igazából egyben érdemes hallgatni és megítélni az egész művet. Aki ismeri az Evoken-t, az biztosan nem fog csalódni ezekben a szerzeményekben sem; hozzák a lassan vánszorgó, hömpölygő funeral doom gitártémákat is, ahogy csak ők tudják, a valóban temetői hangulat megidézésében pedig Paradiso öblös hörgése segít. Evoken-ék utolsó dala a spliten az Into the Primal Shrine, ez egy instrumentális darab, egy kvázi átkötő a lemez második feléhez, de ebben is fület gyönyörködtető témák kaptak helyet, melyek minden doom fanatikus szívét megdobogtatják.
Azt is lehetett sejteni, hogy egy Evoken szintű zenekar akárkivel nem szűri össze a levet egy közös split készítésére, és a viszonylag ismeretlen, fiatal arcokból álló (2004-ben alakultak, pont tíz évvel az Evoken után…) Beneath the Frozen Soil nem is okoz csalódást. Zenéjükben – svédekről lévén szó… – sokkal inkább kidomborodnak a klasszikus doom hatások, sokkal könnyebben megjegyezhető témákat játszanak, továbbá náluk nem játszik semmiféle billentyűs hangszer, szigorúan a gitár-basszusgitár-dob alapokra épülnek a dalok. Ennek ellenére nyugodtan nevezhetjük funeral doomnak az ő muzsikájukat is, és a sötét hangulatért nekik sem kell a szomszédba kopogtatniuk. A BTFS-ban ketten is „énekelnek” (a rend kedvéért: Linus Pilebrand és Göran Nilsson), de a két srác hangja között nagy eltérés nincs. Egész pontosan ez inkább magasabb károgás-féleséget jelent, mintsem hörgést, emiatt a dalokban még némi blackened doom feelinget is érzek – de ez szigorúan csak a vokálokra vonatkozik, a hangszeresek végig teljesen old school felfogásban játszanak. Nem olyan epikus zene ez, mint az Evoken-é, a számok is rövidebbek, és a tempók is valamivel gyorsabbak (a halovány heavy doom hatások itt is feltűnnek), konkrétan a Monotone Black II riffelése már-már középtempóba hajlik. A szövegek a durva károgás ellenére végig jól érthetőek, de ezek elemzésébe most nem mennék bele, maradjunk annyiban, hogy nyilvánvalóan ők sem szívderítő témákról dalolásznak.
Alapvetően egy split CD-t nehéz pontozni a különböző zenekarok eltérő világa miatt, az Evoken és a BTFS viszont megkönnyítette a dolgomat, ugyanis mindketten nagyon színvonalas dalokat raktak össze. Az amerikai banda most is hozza a tőlük megszokott és elvárt dolgokat, és a fiatal svédek is megugrották a lécet, egyáltalán nem lógnak ki az Evoken mellől; ha így folytatják – hogy egy ilyen csodás képzavarral fejezzem be a cikket – fényes jövő állhat előttük az undergroundban.
Írta: Rebelproud
SAMPLE:
YouTube link
Tracklist:
Evoken:
1. Omniscient
2. The Pleistocene Epoch
3. Vestigial Fears
4. Into The Primal Shrine (Instrumental)
Beneath The Frozen Soil:
5. Ironlung
6. Monotone Black I
7. Monotone Black II