EXODUS – Persona Non Grata

A zenekarba több mint hét éve visszatért ikonikus Exodus vokalista, Steve „Zetro” Souza egy ízben azt nyilatkozta, hogy a thrash metalt még az 1980-as évek elején tulajdonképpen nem más, mint maga az Exodus találta fel. Noha a zenekar legendás főnöke, Gary Holt (gitár) soha nem foglalt állást ilyen és ehhez hasonlóan megosztó kérdésekben, Zetro véleménye szerint azonban a thrash metalra oly jellemző, sodró tempójú dobolást a zenekar ritmusszekciójának örök és megingathatatlan alapja, Tom Hunting dobos találta fel, míg Gary Holt a pengetési technika kialakításáért volt felelős. Akárhogy is (és bármennyire is zavarónak tűnhet, hogy az Exodus, az Overkill vagy épp a Testament vitathatatlan érdemei dacára sem kerülhetett be a thrash metal – sok esetben csak egykori – fő egyéniségeiből összeállított „Big 4” tagjai közé…), nyugodtan leszögezhetjük, hogy az Exodus érdemei önmagukért beszélnek: egy több, mint negyven éve töretlen lendülettel romboló metal intézményről van szó, amelynek főnöke, Gary Holt maga is élő legenda.

A 2010-es évek második fele nem volt igazán könnyű időszak a zenekar életében – mindenekelőtt azért, mert Gary Holt (amellett, hogy mindvégig megmaradt az Exodus teljes értékű tagjának és fő dalszerzőjének) nyolc éven át töltötte be Jeff Hannemann posztját a Slayer-ben. A Slayer búcsúturnéját követően azonban a gitáros ilyen irányúkötelezettségei megszűntek, és az új album megírásának idejére már teljes figyelmét az Exodus-ra volt képes fordítani. A 2014-ben kiadott Blood In, Blood Out album jelentős sikereket ért el mind a szakma, mind pedig a rajongók soraiban: Zetro visszatérése a keményvonalas Rob Dukes rajongókat leszámítva jó visszhangra talált, az album dalait pedig általában jól fogadta a közönség. A várakozások a 11. stúdióalbum már évek óta húzódó megjelenése előtt értelemszerűen a tetőfokára hágtak. A felvételeket ugyan már 2020 őszén megkezdték, de mivel Tom Hunting-ot nem sokkal az 56. születésnapját követően gyomorrákkal diagnosztizálták, az album megjelenési dátumát a zenekar kénytelen volt 2021. novemberére halasztani.

Szerencsére az Exodus soha nem adott ki gyenge anyagokat – és ez az általánosításnak tűnő következtetés a Persona Non Grata album esetében is beigazolódott. A ritmusközpontú zene gerincét Tom Hunting jellegzetes dobolása és Jack Gibson acélos basszusgitár-játéka alapozza meg, amelyre a thrash gépezet gyanánt pusztító gitáros-kettős (Gary Holt, valamint a Heathen-ből is ismert Lee Altus) látható könnyedséggel halmozza fel a jobbnál jobb riffeket. A forgatag középpontjában maga Zetro áll, aki jellegzetesen sikoltozó, vagy éppen rekedten üvöltő vokálja segítségével kölcsönöz további karakterisztikus vonásokat a zenekar hangzásvilágához. Gary Holt csapatának kreativitása már az első, címadó tételben is azonnal megnyilvánul. A Persona Non Grata hét és fél perces kolosszussá kiterebélyesedve mintegy felvezeti az egész albumot, ízelítőt adva a hallgatóra váró akusztikus élményekből. Már itt, az első tétel figyelmes hallgatása közben is tetten érhető, hogy a hosszabb szerzemények egyáltalán nem idegenek a csapattól: a címadó tétel mellett az albumot záró Antiseed vagy éppen a Lunatic-Liar-Lord sem nevezhetők éppenséggel rövidnek a maguk hat-hét perces játékidejével. Az utóbbi dal további érdekessége az, hogy az „H-Team” másik tagja, a korábbi gitáros Rick Hunolt, illetve a Gary távollétében kisegítő Kragen Lum is szerepelnek benne egy-egy szóló erejéig. A szerzemény további sajátossága az akusztikus gitár-alapú bevezető, amely érdekes atmoszférát kölcsönöz a számnak, némiképp utalva a Prescribing Horror hasonlóan visszafogott, bár lényegesen kísértetiesebb bevezetőjének felépítésére. Mindez nyilván elüt a nyers és lényegre törő old school thrash megközelítéstől, ám egyfajta friss és üdítő progresszivitást hoz a zenekar hangzásvilágába. Szerencsére a hagyományos, sodró-zakatoló thrash metal megközelítést kedvelő rajongók sem maradnak ragyogó pillanatok híján: a The Beatings Will Continue (Until Morale Improves), a Clickbait, a Slipping into Madness, vagy akár a szintén intenzív R.E.M.F. megint csak visszavezetik a hallgatót a régi idők Exodus albumainak hangulatához. A hangzás kristálytiszta, hibátlan – pontosan olyan, amilyen Andy Sneap kezeiből általában ki szokott kerülni. Az album talán egyetlen negatívuma az, hogy a hosszadalmas, kifejtős tételek néhol azt az érzést hagyják maguk után, hogy a zseniális riffek fele olyan hosszú számokban kétszer olyan erővel ütöttek volna – a néha kissé terjengősre duzzasztott tételek az egy óra játékidő végére némiképp elfárasztják a hallgatót.

Az Exodus nem véletlenül lett az, ami: a modern fémzene alapjainak egyik megálmodója és kidolgozója, a thrash metalt fiatalokat megszégyenítő erővel játszó kultikus csapat. A hangzás, a technika és az invenció ilyen mértékű, ragyogó találkozása mindig örömmel tölti el a hálás hallgatót.

Tracklist:

1. Persona Non Grata
2. R.E.M.F
3. Slipping Into Madness
4. Elitist
5. Prescribing Horror
6. The Beatings Will Continue (Until Morale Improves)
7. The Years Of Death And Dying
8. Clickbait
9. Cosa Del Pantano
10. Lunatic-Liar-Lord
11. The Fires Of Division
12. Antiseed

Pontszám: 8