FEIGUR – II, Désolation

Kiadó: Drakkar Productions / Deus Ex Machina Division

Weboldal: myspace.com/feigur

Kiadás éve: 2010

Stílus: Atmospheric /Ambient Black Metal

Brief Sum: The first solo project of the French Graf von Feigur. If you like atmospheric, depressive music you’ll have a pleasant 30 minutes.

 

Nehéz úgy írni egy előadóról, ha az nem az általam megszokott és kedvelt műfajon belül alkot. Mikor megkaptam az albumot, igazából nem tudtam mit is várjak tőle. Első hallgatásra nem is tudtam összeszedni a gondolataimat. De minél többször hallgattam meg, annál jobban merültem el egyre jobban a részletekbe. Már ha voltak részletek.

Először is, ha valaki nem ismerné ezt az egyszemélyes projektet, akkor említenék róla pár szót. A Feigur 2007-ben alakult Franciaországban, Graf von Feigur szóló projektjeként. Első EP-jét egy évvel később mutatta be Pestilence címmel. Viszonylag nem kellett sokat várnunk, hogy első nagy lemezével is boldogítja (vagy inkább boldogtalanítja) a nagyérdeműt. És hogy miért boldogtalanítja? Ha nem is ez a legmegfelelőbb szó, akkor mondhatnám úgy is, letaszít a pokol legmélyebb pontjára, ahol az elveszett lelkünk próbál megváltásra találni. Természetesen a megváltást ez az album sem fogja elhozni. Engem legalábbis nem váltott meg, de azért akadt benne emlékezetes momentum. Nem is egy.

A nyitódal, a Posthumous Remorse valamivel több, mint kilenc perc. Lassan indul az eleje, inkább amolyan felvezető (intro) szerűség.  A dal folytatása leginkább a megszokott depresszív vonalat követi. Monoton dob és gitár Feigur fájdalmas üvöltésével. A figyelmet leginkább a dal utolsó pár perce hívja fel magára. Számomra a komor, mély szintetizátor témával kezdődik ez a rész a szokásos monotonitással. De hogy ez más legyen, mint a többi, kapunk egy csodálatos pár tíz másodperces szintetizátorszólót, amit sokszor visszatekerve újra és újra meghallgattam, annyira bejött. A Night Pulls All Perception már valamivel változatosabban kezdődik és telik, mint az elődje. A zene gördülékenyebb a maga módján, az ének pedig zaklatottabb. Itt is két részre lehetne bontani az alkotást. A dal második felében a dob hangjában mélyülhetünk el, teltebb érzést adva és a gitár is több figyelmet kap. Konkrétan ebben a két percben tökéletesen át lehet adni magunkat a zenének, magával tud ragadni. Ha lehetne kedvenc dalt választani az albumról, akkor a harmadik track, a Naissance volna a maga saját egyszerűségével. Letisztult, egyszerű és nem utolsó sorban szép. Már első hallgatásra is megtetszett a kezdeti gitártéma, ami szépen végigkíséri a dalt elejétől a végéig. A dal végén a gyereksírástól pedig konkrétan kirázott a hideg. Ami külön plusz pont az-az utolsó másodpercek voltak. Az utolsó másodperceket lágy szintetizátortéma zárta le, gyereknevetéssel, amolyan kontrasztként utalva talán az előadó lelki válságára és hangulati ingadozására.

A negyedik szám nem mást, mint a címadó dal a Désolation. A kezdés már utal is a címre. Simán el lehet képzelni, hogy ott állunk egyedül egy magas sziklán, a szél pedig hatalmas hullámokat ver. Várjuk, hogy valaki meghallgasson minket, vagy csak mellettünk álljon. De senki nem hallgat meg és senki nem is áll mellénk. És ahogy ott állunk kiordítjuk magunkból a fájdalmat, ahogy teszi ezt a dalban Feigur is. A zenére itt sincs igazán panasz. A néhol súlyos téma igen megmozgatja az ember fejét is. A végén pedig szinte már megszokottan halkul el a dal. Az album záró dala, és egyben a legrövidebb a Die Herrschaft Des Eises/Leichenschmaus elüt a többitől és egyből a közepébe vág gyors tempójával. Mondhatni egy tipikus black metal nóta, se több, se kevesebb. A dal különlegessége ismét a második felében lakozik. Egy női hang mond monológot nekünk, amihez a zenei kíséret ismét kellemes, magával ragadó.

Összességében egyetlen egy bajom van az albummal. A Naissance kivételével egyik dal sem tökéletes az elejétől a végéig. Vagy az első fele maradandó, vagy a második fele. Ha minden dalt kettészednénk, akkor el lehetne mondani, hogy minden második track egy jól eltalált dalt lenne. Szó, ami szó a II, Désolation nem váltja meg a világot, viszont egy-két szeri hallgatásra azért le tudja foglalni az embert. Viszont, ha tökölünk a dalokon belüli ugrálásokkal, ahogy igen kellemes élményt tud nyújtani.

Tracklist:

1. Posthumous Remorse
2. Night Pulls All Perception
3. Naissance
4. Désolation
5. Die Herrschaft des Eises / Leichenschmaus…


Pontszám: 7

Szólj hozzá!

A továbblépéshez fogadja el a sütik használatát. Részletek

Sütiket használunk a tartalmak és hirdetések személyre szabásához, közösségi funkciók biztosításához, valamint weboldalforgalmunk elemzéséhez. Ezenkívül közösségi média-, hirdető- és elemező partnereinkkel megosztjuk az Ön weboldalhasználatra vonatkozó adatait, akik kombinálhatják az adatokat más olyan adatokkal, amelyeket Ön adott meg számukra vagy az Ön által használt más szolgáltatásokból gyűjtöttek. A weboldalon való böngészés folytatásával Ön hozzájárul a sütik használatához.

Bezár