Kiadó: SoulFleshCollector Records
Weboldal: myspace.com/fetaldecaysaratov
Kiadás éve: 2011
Stílus: Technical Brutal Death Metal
Brief Sum: A very strong technical brutal death metal album in the modern North-American style from Russia with extremely good musicianship, brutal – and sometimes even thrashy – riffs and sick vocals. There are outstanding moments, however, not every song is coherent, sometimes the core influences and the rhythm breaks are just unnecessarily too much. Still better, than most of what I’ve heard recently in this genre. Strongly recommended for the fans of the modern technical metal music.
Az SFC kiadó általában garancia a minőségi technical/brutal death metal anyagokra. Az orosz death metal színtér talán legnagyobb mecénása akkor sem tévedett, amikor a saratovi Fetal Decayt leszerződtette, annak második nagylemeze ugyanis – ha nem is hoz eget rengető változtatásokat a zenei világba – technikailag és zeneileg ott van a stílus élvonalában, még akkor is, ha a lemeznek azért akadnak hiányosságai.
Az album biztatóan indul, az első három dal megmutatja, hogy nem csupán a hangszeres tudása van a helyén a csapatnak, de nagyon jó, egységes dalokat tudnak írni. A zene – akárcsak a borító – leginkább a mostani észak-amerikai technical brutal death metal csapatokéra emlékeztet, azok minden stílusjellemzőjével együtt. Itt arra gondolok, hogy a manapság oly divatos modern (death)core-os elemek és az egyre divatosabb szaggatott, tört ütemek itt is jelen vannak, hol pontosan jól eltalált mennyiségben, hol kicsit túlzásokba esve, de a súlyát a daloknak szerencsére ott sem veszi el. Ezen kívül rengeteg thrashes elemet hallhatunk a számokban, amelyek erősen hozzájárulnak az album keménységéhez. Az mindenképp becsülendő, és valamelyest kiemeli őket a hasonló zenekarok közül, hogy brutal death metal ide vagy oda, nem szégyellnek lassabb részeket sem beleiktatni, ahogy az atmoszferikus kiállásoktól sem idegenkednek, melyekre jó példa a „Time To Pay” című dal is. A lemez első három száma mindenképpen a lemez legerősebb része. Az igencsak hangulatos instrumentális intro után egy vérbeli brutal technical death metal számmal, a „Powerful Sickness”-el kezdenek, amiben mindent felvonultatnak, amit a csapat képvisel: technikás gitárfutamok, őrlő, thrashes riffek, ritmusváltások, effektes kiállások, brutális vokál és komplex számszerkezetek.
A recept tehát adott, és ezt gyakran sikeresen alkalmazzák, a lemez második felén azonban vannak dalok (pl. a „One Last Breathe”) amelyek bármennyire jó riffeket is tartalmaznak, a témák összeragasztása nem sikerült annyira jóra, mint a lemezt nyitó daloknál. Ráadásul itt egyre több az olyan core-osabb és szaggatottabb téma, amelyről olyan érzése van az embernek, mintha csak azért szerkesztették volna bele, hogy még komplexebb legyen. Azonban azt is hozzá kell tenni, hogy azok a részek viszont, amik működnek, azok egyrészt olyan jól meg vannak írva, hogy sok hasonló csapat megirigyelné, másrészt hihetetlenül technikásak, de ez egyáltalán nem okoz gondot a zenészeknek. Dicsérném még a vokálos teljesítményét, akinek a mélyebb hangfekvése nagyon beteg módon hangzik, de emellett variál a hangszínével, hogy rajta ne múljon a változatosság. A legelképesztőbb dolgokat a basszusgitáros műveli – mind a kiállásoknál, mind pedig a verzék alatt -, akihez kegyes volt a sors – és a hangmérnök – és egy egészséges, tisztán kivehető hangzással járult hozzá ahhoz, hogy élvezhessük a játékát. Az egyetlen negatívum a dobprogram hangzása, amely rettenetesen mű, és manapság a kismillió elérhető dobsampler mellett ez már nem annyira bocsánatos bűn. Szerencsére ezt kreativitással próbálják ellensúlyozni az alapritmusok és a törtritmusok variálása esetében viszonylag sikeresen, azonban a fillek hiánya vagy egyszerűsége egy picit ezen is visszavet.
Összességében egy nagyon erős, jó album lett a Fetal Decay második lemeze. Mivel a debütalbumhoz nem volt szerencsém, nem tudom megítélni, hogy miben változott, vagy fejlődött a csapat, de a mostani teljesítményüket lemérve érthető, hogy miért csapott le rájuk az SFC. A zenészek hangszeres tudása – és ennek alázatos, nem öncélú kifejezése – magasan az átlag felett van, ez nem vitás, továbbá a lemezen rengeteg 10 pontos riffet, számrészletet találunk. Apróbb probléma, hogy egy-két dal nem annyira egységes, különösen a lemez második felénél, és ez ront az összképen, de még így is tudtak annyi jó számot írni, hogy egy erős 8-ast megkapjanak. Az biztos, hogy ez a csapat képes lenne meghódítani a világot, ha az egész lemez koherensebb lenne, de addig is ez a lemez bátran ajánlható minden olyan zenerajongónak, aki szereti, ha a modernebb technikás death metal alapú zenét néhol a thrashes őrlések teszik keményebbé
Tracklist:
1. Open Up (Instrumental)
2. Powerful Sickness
3. No Future
4. Victims Of Past
5. Time To Pay
6. False Pride
7. One Last Breathe
8. Final Out