Kiadó: –
Weboldal: myspace.com/flamedropband
Kiadás éve: 2010
Stílus: Melodic Death / Thrash
A FlameDrop egy mosonmagyaróvári ötöst takar. Viszonylag friss csapatról van szó, hiszen 2008-tól kezdtek szerveződni és rá egy évre sikerült egy teljes felállást találni. Ez után viszont már rövid időn belül koncerteket is adtak a környéken. Ezek határozott elképzelésekre és ötlethegyekre utalnak. Kedvenceik közt északi death bandákat sorolnak fel, így nem csoda, hogy az irány dallamos death metal, thrash jegyekkel fűszerezve. Lássuk mit is hoztak ki ebből a srácok, az első anyagukon, ami egy EP és a zenekar első hat számát és egy intrót tartalmaz.
A borító szerintem jellegtelen, vagy csak én nem érzem benne a koncepciót, de nem sok jót ígér. De ne ítéljünk ilyen hamar. Felcsendül az intró. Tengercsobogás és suttogás. Egyből északra röpít minket. Majd felcsendül az első dal, ami egyben a címadó is, és mint ilyennek, az egész album esszenciáját illik hordoznia, és nem is csalódunk. Jó kezdő dal, minden benne van, amivel a következő körülbelül fél órában találkozhatunk. Málházós középtempóval indít, modern kiállás, majd beindul a nóta. Többféle énekstílus, amik mindvégig jól artikuláltak, dallamos szólók. A szokásos göteborgi bejátszásokat olyan gitárdallamokkal dobják fel, amik néha már heavy metalosak, az őskort idézve. Az ének dallamok death stílushoz mérten nagy ívűek. Engem teljesen megfogtak.
A folytatás, Riding the Life, talán a lemez leggyorsabb tétele. Bár nem végig egy szélsebes darálás, de nem is jellemző rájuk, hogy leragadnának egy sebességnél. Ez a dal talán a leghagyományosabb északi fém, de ebben is teret kap egyéni látásmódjuk. A Reef-ben újra visszatér a tenger, egy gitárkiállás vezeti fel a számot. A verzében a gitár le-leáll, így szaggatva meg a dalt, és teszi érdekesebbé, kiemelve az éneket. A Casted Off, indítása meglepő, akár egy heavy dal is lehetne, de nem az alakul ki belőle. Bár a szólóban ez az érzés visszatér. A Not too Much igazi death metalosan indít, majd jönnek a dallamosabb részek is. Ismét egy izgalmas basszusgitár -ének kiállás. Az utolsó dal, talán a lemez leghosszabbja. sokféle elemből, hangulatból tevődik össze. Nyugis akusztikus felvezetővel indít, amire megérkeznek a gitárok, finom szólóval. Ez formálódik át kezdő riffé. Darabos verze, már-már megakad, ami aztán lendületes refrénbe csap át. Jó ez a kontraszt.
Egy negatívumot meg kell említenem a lemezzel kapcsolatban. Nem vagyok egy angol tudor, de elég hamar rájöttem, hogy magyar csapattal van dolgom. Az angol egy idióta nyelv, nem tagadom, nehéz hitelesen beszélni, és itt bizony párszor kilóg a lóláb. Legjobban az intróban, mert itt csak egy sima szövegmondással találkozunk. Ezt lehetett volna esetleg egy angol anyanyelvű valakivel elmondatni. Dalok közben is néha fel-felbukkan a magyar akcentus, a jó artikulálás miatt hallható, ha csak dörmögne az énekes, kevésbé lenne zavaró.
Ennek ellenére megfogott az anyag. Tetszik ez a fajta megközelítés. Engem leginkább egy 90-es évek vége felé, sajnos csak rövid ideig létezett, szintén magyar csapat jutott róluk eszembe, az Animosity. Ők játszották hasonlóan bátran és sokrétűen a death metal-t. Nem szégyen dallamot tenni death metalba, ha nem a brutalitás nagy kárára történik. A zenekar sok mindent vegyít dalaiban, néha még progresszív megoldások is felbukkannak, de nem kell megijedni, nem fájdalmas módon. A dalok felépítése is lazább, legalábbis a váltások miatt sokrétűnek tűnnek. De mit sem érne a rengeteg elem és hatás, ha nem állnának össze dalokká, és ebben a legerősebb a csapat, már első hallgatásra hatnak a nóták, és mégsem esnek abba a hibába, hogy hamar kiismerhetők.
A lemez nagy hibája, hogy csak 6 dalt tartalmaz, túl hamar kell újraindítani. Na meg egyéni ízlés kérdése, de szívesen vennék tőlük valami igazán ultragyors dalt is. Mindenesetre kíváncsian várom a folytatást, mert a bemutatkozás meggyőzőre sikerült.
Tracklist:
1. As I Gaze…(Intro)
2. Whispering
3. Riding the Life
4. Reef
5. Casted
6. Not too much
7. Temptation and Guilt